jogállamiság
Varga Judit: Az Európai Bizottság megerősítette, hogy a magyar jogszabályok nem ellentétesek az uniós joggal
Hivatalosan is megerősítette Věra Jourová, az Európai Bizottság európai értékekért és az átláthatóságért felelős alelnöke szerdán, Brüsszelben, hogy nincs ok eljárást indítani Magyarország ellen a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott döntések miatt, mivel a magyar jogszabályok és intézkedések nem ellentétesek az uniós joggal – közölte az igazságügyi miniszter szerdán, a Facebook-oldalán.Az EB-alelnök szerint egyelőre indokolatlan eljárást indítani a magyar kormány ellen
Věra Jourová, az Európai Bizottság európai értékekért és az átláthatóságért felelős alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló magyar törvény önmagában egyelőre nem indokolja a kötelezettségszegési eljárás megindítását.Soros emberei újabb feljelentést fogalmaznak Magyarország ellen
Rést készül ütni a Magyarországot az illegális migrációval szemben pajzsként óvó határvédelmi rendszeren az Európai Unió Bírósága (EUB), amely előtt tavaly két szegedi bíró támadta meg fejtette ki aggályait a tranzitzónák miatt. A hazánkat feljelentő féltő ítészek nagy valószínűséggel azok köréből kerültek ki, akiket korábban a Soros György bőkezű támogatását élvező magyarországi Helsinki Bizottság "érzékenyített", hiszen a beadványukban ott visszhangoznak a szélsőliberális "jogvédők" vádaskodásai, progresszív emberijogi nézetei. Így például kifogásolták, hogy a magyar állam nem engedi szabadon bóklászni a fél világon átkelt idegeneket, akárcsak azt, hogy a Szerbiából érkező határsértőket automatikusan kitoloncolják, hiszen menedékkérelmüket a válság sújtotta otthonukhoz legközelebb eső biztonságos országban kellett volna benyújtaniuk – írja legújabb elemzésében a Tűzfalcsoport.Kovács Zoltán helyretette a Human Rights Watch álhírgyártó igazgatóját
Kovács Zoltán visszautasította a Human Rights Watch (HRW) ügyvezető igazgatója által korábban megfogalmazott bírálatokat az EUObserveren pénteken megjelent írásában, rámutatva, hogy a magyar intézkedések eddig hatékonynak bizonyultak az új típusú koronavírus-járvány terjedési görbéjének ellaposításában.XXI. Század Intézet: "Nemzetközi brigádok" célkeresztjébe került Magyarország
"Nemzetközi brigádok" célkeresztjébe került Magyarország – állapította meg a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében.Németh Zsolt: A védekezésről szóló törvény és az Országgyűlés tevékenysége nem ellentétes egyetlen európai normával sem
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény és a magyar Országgyűlés törvényhozó tevékenysége teljes mértékben összhangban van Magyarország alaptörvényével és nem ellentétes egyetlen európai normával sem – rögzítette Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke abban a levélben, amelyet Rik Daemshez, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés elnökéhez intézett.Varga Judit: Elképesztő, hogy egyes politikusok legfontosabb feladata a Magyarország elleni politikai vádaskodás
Elképesztő és felháborító, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor minden ország a gazdaságát próbálja újraindítani, az emberek életének, egészségének biztosítását helyezi minden ország előtérbe, egyes politikusok legfontosabb feladata a Magyarország elleni politikai vádaskodás – mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, csütörtökön.Varga Judit: elvárhatjuk, hogy a magyar jogállamiságért éjjel-nappal aggódók állítsák le azt a nemzetközi dezinformációs kampányt!
Az igazságügyi miniszter arra reagált, hogy vasárnap Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában elmondta, hogy nem aggódik, hiszen Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel. Kifejtette, a járvány kapcsán az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot. Leszögezte, hogy neki, mint európai uniós vezetőnek hideg fejjel kell szemlélnie, elemeznie ezeket a dolgokat, s ez Magyarországra is vonatkozik.Az Európai Bizottság alelnöke szerint a magyar intézkedések nem ellenkeznek az európai uniós joggal
Magyarország az új kornavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke vasárnap a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában.Ajánljuk még















