jogállamiság
Varga Judit: Ismét kamustatisztikák alapján hazudott a magyar jogállamiságról az Index
Két éves, nem reprezentatív statisztikák alapján hazudott az Index.hu a magyar jogállamiságról – derült ki Varga Judit csütörtöki Facebook-posztjából. Az igazságügyminiszter megjegyezte: "ki tudja, a jövő héten az Index talán azt is megírja, hogy sikerült-e a címvédés a férfi vízilabdásoknak a pekingi olimpián".Soros álciviljei óramű pontossággal kapcsolódtak be a Magyarország elleni lejáratókampányba
Niedermüller után szabadon, egyre "rémisztőbb képződmények" fordulnak meg a Helsinki Bizottság soraiban, amit egyre agresszívabb politikacsináló tevékenységük is igazolni látszik. Legújabb húzásuk például az volt, hogy kinyilvánították, hogy megszűnt Magyarországon a jogállam, mert a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint sem volt jogsértő a kórházban randalírozó iráni diákok kiutasítása, akiket egyébként ma toloncolnak ki a hatóságok az országból. Járványügyi szabályozások, jogállamiság vége – ismerős összetevők? Épp mintha az EU balliberális politikusainak kommunikációs bevásárlólistájáról írták volna össze...Álhír alapján ítélné el hazánkat Brüsszel
Ismét elő akarják venni a hetes cikkely szerinti eljárásokat. A héten összeülő uniós parlament a tagállamok rendkívüli intézkedéseinek górcső alá vételét kérheti az Európai Bizottságtól. A Magyar Nemzet birtokába jutott állásfoglalás-tervezet szerint hazánkkal kapcsolatban még mindig számos hazugság kering Brüsszelben. Az Európai Parlament például elítélné, hogy felfüggesztették a magyar Országgyűlést. Azt az Országgyűlést, amelyik tegnap is ülésezett.A haladó sajtó szerint Orbán és a gyíkemberek a koronavírus leple alatt építenek világhatalmat
Ismét nyugatra szaladt szabad sajtóért a Népszava, hogy szemlézhesse tágabb hazánk napi magyarellenes hőzöngését, helyi haladóink mentális kielégítése végett. Az alvég felől tantrikusan közelítő posztkommunista napilap a független-objektív nyugati sajtót olvasgatva végül kijelentette: a koronavírus csak egy remek fedősztori Orbánnak, hogy az összes hatalmat (is) átvegye.Varga Judit a Die Weltnek: Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában
A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában" címmel közölt írást vasárnap hírportálján Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés alapján. A lap tudósítója, Boris Kálnoky írásának bevezetőjében kiemelte: Varga Judit szerint a liberális véleménydiktatúra megnyilvánulását jelentő álhír, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvény kiüresíti a demokráciát.Az Amnesty International legújabb tanulmánya csupa meglepetés! Ja, nem!
Elkészítette legfrissebb jelentését a magyar igazságszolgáltatás "aggasztó" állapotáról az Amnesty International (AI) magyarországi szervezete, akik ismét leírták: szerintük "fortélyos félelem" és "dermesztő légkör" uralkodik a hazai bíróságokon, "erősödik a kontroll" és a "lojalitás lett a fő követelmény". A közzétett tanulmányból - nevezzük annak - kiderül, hogy az általuk megkérdezett 14 bíró többsége munkája során nem érez közvetlen nyomást, holott ez igen kedvelt ellenzéki mantrák egyikének számít. Azt viszont szóvá teszik, hogy az utóbbi időben a bíróságok és a bírák elleni kritikai észrevételek hangsúlyosabbá váltak, a sajtó által megszellőztetett konkrét ügyeknek köszönhetően pedig a bírák egymás előtt sem merik felvállalni véleményüket. Csak éppen arról feledkeznek meg, hogy ezek az állítólagosan támadó hangvételű cikkek - amelyek a PestiSrácok bírósági összefonódásokat feltáró sorozata és annak utózöngéi - éppen a bírói függetlenséget kérték számon. Summa summarum, az Amnesty International szerint alkotmányos válságban van a magyar igazságszolgáltatás. A Soros-pénzből tuningolt független-objektív jogvédő gittegylet hazai vezetőjének mellesleg nincs is jogi végzettsége, sőt, emberjogi tapasztalattal sem rendelkezik, ellenben kiváló balliberális politikai kapcsolatokat ápol: évekig Karácsony Gergely tanácsadója volt Zuglóban, most pedig a BKK elnökségi tagja. Micsoda meglepetés, igaz?Troll – Az unióban sokan csak a kiátkozáshoz értenek igazán
Kétségkívül a hét trollkodása, hogy a magyar kormány is aláírta a jogállamiságért és sajtószabadságért aggódók nyilatkozatát. Mindenesetre itthon szinte minden ellenzéki újságíró a sajtó szabadságát temeti, úgy, hogy ezt egyébként leírhatják, elmondhatják. Aztán azt mondják, hogy a koronavírus párttállástól független, néhány orgánum mégis fontosnak tartotta leírni a győri polgármester hovatartozását.Szijjártó: Óriási szégyen lenne, ha a Fidesz tagságáról most szavaznának a néppártban
Szijjártó Péter a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában kifogásolta, hogy miért nem keresték személyesen azelőtt azon országok külügyminiszterei, akik most aggályosnak tartják a demokráciát Magyarországon – számol be az atv.hu a beszélgetésről.Deutsch Tamás szerint az unió bénultságáról terelik el csak a figyelmet a vádaskodásokkal
A Fidesz a járványhelyzet kezelésére koncentrál, és az emberek kilencven százaléka elfogadja, hogy a politikai csatározásnak nincs itt az ideje – nyilatkozta Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek. A brüsszeli fantazmagóriákra úgy reagált, hogy „támadók szempontjából sokkal jobb, ha a magyar rendkívüli intézkedésekről esik szó, mintha arról beszélnének a széles nyilvánosságban, hogy az unió polgárainak milliói érzik úgy: cserben hagyta őket Európa”.Ajánljuk még

















