Pesti Srácok

jogállamiság

Bajkai István, a bebörtönzött székely ifjak segítője: Az erdélyi magyaroknak a Ceauşescu-éra és az EU ugyanazt hozta

Arcok 2019 január 2.
Jelenleg is a csíkszeredai börtönben sínylődik Beke István és Szőcs Zoltán, a terrorizmus és államellenes szervezkedés vádjával elítélt két magyar fiatalember. Minden jel szerint a kézivezérelt román igazságszolgáltatás juttatta oda őket a magyarok kollektív megfélemlítésének céljával. Magyarországon sokan mozdultak meg azért, hogy az ártatlanul öt évre ítélt magyarokat kiszabadítsák, köztük Bajkai István országgyűlési képviselő. A kormánypárti politikus jogi tanácsokkal segíti a koncepciós perben elítélteket. Közben a román államfőhöz romániai magyar képviselők által eljuttatott kegyelmi kérvény határideje anélkül járt le, hogy az elnök reagált volna, így Bajkai szerint nemcsak Románia, de Klaus Iohannis is levizsgázik jogállamiságból. Ez egyébként ugyanaz az elnök, aki kegyelmet kért egy Malajziában drogcsempészet miatt halálra ítélt román férfinak. A Beke–Szőcs-ügy állásáról és a reményekről a Fidesz-alapító Bajkai Istvánnal beszélgettünk, aki politikusi munkája, az erzsébetvárosi választókerület vezetése és a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kurátori feladatai mellett jogászként (idősebb Lomnici Zoltán volt főbíróval együtt) sok energiát fordít a meghurcolt székely ifjaknak nyújtott jogi és emberi segítségnyújtásra.
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.