Hamalát felvette a térfigyelő kamera az Aranykéz utcábanPDPámer Dávid Magyar ugar 2016 január 23. A szlovák nyomozók már Magyarországon is meghallgatták a Hamala-gyilkossággal összefüggésben az Aranykéz utcai robbantással és Fenyő János megölésével is vádolt Jozef Rohácot, akit február közepén terveznek visszaszállítani a szegedi Csillag börtönbe – tudta meg rendőrségi forrásból a PestiSrácok.hu. Úgy értesültünk, hogy a Szlovákiában is több leszámolásos gyilkossággal vádolt rettegett "Fogorvost" a helyi hatóságok részletesen ki akarják hallgatni az emberölésről, aki egy korábbi vallomásában éppen halott társát terhelte be több magyarországi bűncselekménnyel. Emellett áttúrtuk a négy halálos áldozatot követelő merénylet iratait, hátha találunk néhány érdekességet a 2002-ben fejbe lőtt gengszterről. Nos, találtunk...
BRÉKING NEWS!!! Megtalálták Jozef Rohác bűntársának holttestét - Jozef Hamalát a "Fogász" lőhette lePDPámer Dávid Magyar ugar 2016 január 14. Megtalálták a 18 évvel ezelőtt eltűnt szlovák bűnöző, Jozef Hamala holttestét, aki a rendőrség feltételezése szerint Rohác bűntársaként részt vett az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság végrehajtásában– adta hírül szerdán a szlovák Televízne noviny, kereskedelmi televízió. A férfit fejbe lőtték, a gyilkossággal pedig Jozef Rohácot gyanúsítják, akit a magyar hatóságok a napokban ki is adtak Szlovákiának. Az utoljára 1998 nyarán látott, majd meggyilkolt férfi nyomára feltételezhetően egy alkunak köszönhetően bukkantak a hatóságok.
Eltűnhettek a rendőrségről a Cinóber-merénylet fontos bizonyítékaiPDPámer Dávid Az alvilág titkai 2015 november 12.
A Cinóber-gyilkosság vádiratának ismertetésével folytatódott Portik és Rohác perePDPámer Dávid Forró drót 2015 szeptember 18.
Gyilkossági ügyekben vehetik elő a 90-es évek korrupt rendőreitPDPámer Dávid Magyar ugar 2015 május 28.
Évekig is eltarthat, mire kiadják Magyarországnak Kisbandit, az alvilág bankárátPDPámer Dávid Magyar ugar 2015 május 12.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
Mi lesz Donald Trump béketervével? Zelenszkij sarokba szorítva, Európa teljesen súlytalan Világugar augusztus 19.
Vérig sértődött a Tusk-párti lap, amiért nem a kedves vezetőjüket hívták meg a Fehér Házba Világugar augusztus 18. Karol Nawrocki azért nem volt "jó diplomata", mert kritizálta Kijevet Volhínia miatt, és nem állt ki az ukrán érdekek mellett.