kálmán olga
Kálmán Olga szerint a Fidesz megszállta az országot, tönkretette a hazát és felszámolta a köztársaságot
A DK szóvivője szerint Kövér László egyenként bünteti végig a Gyurcsány-párt képviselőit – minderről az MTI-hez eljuttatott közleményben írnak részletesen. Ebben Kálmán Olga igencsak pikáns érvrendszerrel megfűszerezett magyarázattal rukkol elő, amelyből kiderül, milyen vérlázító Kövér László házelnök döntése, amelynek értelmében csökkentik a tiszteletdíját azoknak a képviselőknek, akik nem vettek részt több szavazáson sem. Az egykori nagyon független-objektív médiaszemélyiségből lett gyurcsányista politikus ezen annyira kiakadt, hogy az irgumburgum-közleményben arról is írt: mindez azért lehetséges, mert „a Fidesz megszállta az országot, törvénytelen a kormány”, ami még a hazát is „tönkretette”. Kálmán Olgát nagyon megviselhette a gondolat, hogy kevesebb pénzt tesznek zsebre, ha nem végzik el feladatukat, valószínűleg ezért adódhatott a nyilvánvaló logikai bukfenc a közzétett írásban. (Hiszen akkor az ő mandátuma sem jogszerű, sőt, párttársaié sem, így amennyiben mégis felveszi az „illegitim” kormány által folyósított képviselői-juttatásokat, akkor bizony bűncselekményt követ(ne) el...) Nézzük, miről is van szó. Újraindult a kabaré: Kálmán Olga szerint a Gyurcsány-kormány alatt jobban éltek a nyugdíjasok (Karanténvlog)
Az az érdekes a tudatlan emberekben, hogy bármekkora pofont kapnak, sosem szégyellik el magukat; akárhányszor ég rájuk ostobaságuk, újult erővel próbálkoznak ismét, ahelyett, hogy messze elbujdosnának. Ilyen politikus a jó Fekete-Győr András, akit nem zavart, hogy fogalma sincs az atomerőművekről, arról, hogy mennyibe kerül egy doboz tej, a legtöbbször kimondott szókapcsolata az, hogy "nem tudom", ráadásul óriásit bukott a Momentum elnökeként – miután, mint ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltet még Jakab Péter is megverte –, majd most visszasomfordált megmondóembernek. A Karanténvlog leginkább az ilyen szuperhősöket kedveli, akik minden héten biztosítják olvasóink és nézőink szórakoztatását. Fegyőr pont ez a kategória, aki most nagy hanggal kiállt és elmondta, hogy minden rossz, de ők majd megmentőként érkeznek, hiszen az embereknek feláll a szőr a hátukon a kormánytól. Igaz, hogy április 3-án a magyar emberek azt nyilatkoztatták ki igen egyértelműen, hogy a baloldaltól áll fel a szőr a hátukon, Fegyőr barátunkat ez nem érdekelte. Uszításban azonban még így is gyerekcipőben jár, mert abban a DK a legerősebb. Kálmán Olga ugyanis elmondta, hogy példát vehetne a 2010 előtti Gyurcsány-kormányról Orbán Viktor, hiszen akkor igazán jól ment az országnak és főleg a nyugdíjasoknak. A plafonrepesztő hazugság láthatóan nem szegi kedvét a bukott csapatnak, erre pedig a teljesen levitézlett, parkolópályára került Jakab Péter is megfelelő bizonyíték, aki az Országgyűlésben pökhendi módon lógósnak nevezte Orbán Viktort. Régi ismerősünk, Komjáthi Imre, az MSZP takaréklángelméje is megvillant, aki értelmetlen mondatokat fűzve egymás mögé felszólította a kormányt, hogy dolgozzon úgy, ahogy a szocialista politikusok az egész országban. Gurmai után újabb hihetetlen tanácsadó érkezett a szociktól, akik végvergődésükben már nem tudják hogyan megalázni magukat. Nézzétek most is a Karantént! Mindig van lejjebb: kormányzásból oktatta ki Orbán Viktort a bukott Fegyőr
A Pesti TV utolsó Karanténvlogjában az alapcsapat, Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs beszélgetett. A Karanténvlog közel két éves működése során egy hullámhosszon mentek a poénok számos vendéggel, ez pedig most véget ért. Nem maradhatott ki a politika sem, hiszen a DK-s Kálmán Olga megint oltári nagy hülyét csinált magából, amikor Gyurcsány Ferenc mantráját osztotta meg erőlködve az interneten követőivel. Szóba került Fegyőr is, aki nulla tapasztalattal, bukott pártelnökként a kormányzásról oktatta ki Orbán Viktort és a Fideszt, de a saját magát véglegesen leszalámizó Jobbik botrányai is helyet kaptak az adásban. Végül Tordai Bence, a 0,3 százalékos Párbeszéd beszélő feje oktatta az embereket, hogy mi a többség akarata. Mindezt egy szinte nem létező párt tagjaként. Nézzétek meg az utolsó Karanténvlogot a Pesti TV-n és ne feledjétek: maga a vlog tovább él a Youtube-on, keressétek Karanténvlog néven és iratkozzatok fel, mert minden pénteken érkezünk továbbra is. A „függetlenobjektív” Kálmán Olga megint óriási hülyét csinált magából (Karanténvlog)
A Karanténvlog ezen a héten sem volt nehéz helyzetben, hiszen egymás után jelentkeztek magasba nyújtott karral az ellenzéki megmondók, akik rosszindulatban és ostobaságban fej-fej melletti versenyt hoztak le ismét. A magát függetlennek és természetesen objektívnek beállító Kálmán Olga azonban megnyerte a képzeletbeli versenyt, hiszen viccesnek szánt ákombákomjaival a szokásos mélységet is alulmúlta, amikor a multicégek extraprofitját megcélzó különadót úgy vezette le, mintha a „kisembereket” akarná büntetni a kormány. Fekete-Győr András, a bukott pártelnök is megvillant, aki annyira magabiztos lett ismét, hogy a kormányzás mikéntjéről oktatott a Magyar Országgyűlésben, és közben még el sem nevette magát. A Karanténben a jobbikos Lukács László György is helyet kapott, aki folyamatos önellentmondásokkal hívta fel a figyelmet magára, és arcpirulás nélkül hivatkozott a kétharmadot megszavazó emberekre, akik szerinte nem értenek egyet az Orbán-kormány ténykedésével. Végül nem hagyhattuk ki a zöld és igazságos Tordai Bencét sem, aki 0.3 százalékos pártjával a többségre hivatkozik, és a többi takaréklángelméhez csatlakozva hatalmas oktatást tartott a többség erejéből. Ne hagyjátok ki a Karantént, most is ütni fog! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.