kanada
Verespatak: A semmiért követel négymilliárd dollárt egy kanadai multi Romániától
Egyetlen kapavágás nélkül több mint négymilliárd dollárt verne le egy kanadai multi Románián, az elmaradt profitjára hivatkozva. Elgondolkoztató, hogy a környezetszennyezés anyagi felelőssége elől rutinosan csődbe menekülő bányavállalatok más esetben milyen magától értetődően használják ki a befektető-állam vitarendezési mechanizmus adta előnyöket, amelyeket a TTIP és a CETA tárgyalásokból már jól ismerhetünk. A portálunk által megszólaltatott szakértő felhívta a figyelmet, hogy a multik az ehhez hasonló perekkel képesek országok zsarolására, és arra is, hogy teljesen megbénítsák egy állam törvényhozását, ahogyan Kanadai is járt.Jogilag is népirtásnak nyilváníttatná a közel-keleti keresztények lemészárlását Budapest
A magyar kormány azon dolgozik, hogy a közel-keleti keresztények elleni tömegmészárlásokat jogilag is nyilvánítsák népirtásnak.Orbán politikájáért rajongó konzervatív lesz a Soros-szövetséges Trudeau kihívója Kanadában
Hosszú vívódás, széthúzás és fejetlenség után elnököt választottak a hétvégén Kanadában a Konzervatív Párt tagjai. A szavazásnak nagy tétje volt, hiszen eldőlt, ki indul majd csatába azért, hogy legyőzze a feminista, meggondolatlanul migránsbarát és Soros-szövetséges Justin Trudeau-t a legkésőbb 2019-ben tartandó választásokon. A megmérettetést a mindössze 38 éves Andrew Scheer nyerte, akinek feltett szándéka, hogy megmutassa a világnak és országának: Kanadának igenis van kultúrája és nemzeti indentitása, bármennyire is szeretnék ezt letagadni a liberálisok.Vicces: elzavarták a Kanadában menedékjogért pitiző volt SZDSZ-es uszítót (VIDEÓ!)
Valószínűleg sokakat ingerel majd nevetésre a hír, amely szerint elutasították Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő menedékkérelmét Kanadában. A magát „jogvédőnek” nevező nő, aki magyarok és cigányok egymásra uszításával szerzett magának kétes hírnevet idehaza, 2011-ben adta be kérelmét Kanadában. Ő volt az, aki korábban azzal mentegette Marian Cozma cigány gyilkosait, hogy a kézilabdások nyilván cigányoztak előtte. Majd úgy kért elnézést (mint az a föntebbi videón 2:45-nél látható), hogy balesetnek degradálta a kegyetlen bűntényt.Kanada továbbra is elfogadja az Egyesült Államokból illegálisan érkezők menedékkérelmét
Az Egyesült Államok és Kanada megállapodott arról, hogy a következő időszakban közösen próbálják felmérni a migránshullám növekedésének okait - jelentette be pénteken Ralph Goodale kanadai belbiztonsági miniszter, miután Ottawában tárgyalt amerikai kollégájával, John Kellyvel.Az új kanadai jobboldal lehet egyszer Trudeau veszte?
A kanadai politika nagyjából senkit sem érdekel, még a kanadaiak is csak akkor foglalkoznak vele, ha a nagyvilágban éppen nem történik semmi. Justin Trudeau 2015-ös győzelme után azonban a szokásossal ellentétben téma lett az észak-amerikai ország, amely a liberalizmus mintaképeként, egyfajta Hillary Clinton álmodta Amerikához hasonló gender-paradicsomként van elkönyvelve. Tény, hogy Kanada mindig is az egyik legbefogadóbb, legtoleránsabb ország volt és valószínűleg az is marad, viszont a liberalizmus klasszikus túltolása nyomán ismét megerősödni látszanak a konzervatív “erők”, amelyek jövőjét a májusra kitűzött szavazás határozza majd meg, melynek célja a Kanadai Konzervatív Párt (Conservative Party of Canada) új elnöknek megválasztása, és nyilván a következő választások megnyerése.Ajánljuk még