karácsony gergely
Tarlós István szerint nincs min örömködni a Lánchíd kapcsán, Karácsonyék szerencsétlenkedését pedig kelekótyaságnak és kóklerségnek nevezte
„A szakmai szempontok nem zavarták össze azoknak a gondolkodását, akik ezt kitalálták” – mondta a volt főpolgármester Karácsony Gergelyék legújabb agymenéséről, a biciklisávokat körbeölelő bójákról. Tarlós István ugyanakkor kitért arra is, hogy nincs min örömködni a Lánchíd kapcsán, ugyanis az előző városvezetés annyi pénzt hagyott a kasszában, hogy nyolcszor is felújíthatták volna belőle, a kormányzati támogatás egyik alapvetése pedig az volt, hogy a teljes forgalomnak kell 18 hónap múlva átadni a hidat, de ez sem történt meg, amivel Karácsony Gergely szerződést szegett. A lakógyűlést pedig Tarlós István kudarcnak nevezte.Alapjogokért Központ: Karácsony minden téren csődöt mondott
Karácsony Gergely főpolgármester négy év alatt bizonyította alkalmatlanságát és csődbe vitte Budapestet – írta az Alapjogokért Központ elemzésében.Győrfi Pál is megszólalt az Üllői úti biciklisávok ügyében
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint nem telik el nap úgy, hogy a munkatársai ne panaszkodnának a póznák miatt.Karácsonyékat nem érdekli, hogy egy új biciklisáv a mentőket is akadályozza – Kocsmai igazságok (Videó)
Magyarországon a woke része a biciklizmus. Meg a biciklista, aki tudvalévőleg tulajdonképpen transzgyalogos, aki úgy haragszik az igazi gyalogosokra, mint a transznők az igazi nőkre. Tudják, az a biciklis, aki a járdán csapat, fel van háborodva, ha a gyalogosok nem ugrálnak el, illetve az autók között, mögött, mindenféle holtterekben adja elő ugyanezt. Jelentős számban vannak normális biciklisták is, őket meg onnan lehet megismerni, hogy áttolják a bringát a gyalogátkelőhelyen, nem negyvennel száguldanak át, és kiemelten nem használják a körúti biciklisávokat, mert nem szeretik a tömény dieselkormot, illetve egyéb égéstermékeket belélegezni. De a jelenlegi vezetés nem ennek az utóbbi csoportnak az érdekeit képviseli. A biciklizmus prioritás, hiszen a kerékpárutak felfestése látszik, igazi eredmény, ha meg fizikai akadály is van, az maga a haladás. Azt meg valahogy ki lehet bírni, hogy a biciklisek éppen nem látszanak, meg a mentő nem fér el. A biciklizés lehetősége a lényeg, nem az, hogy ténylegesen mennyien is használnak valamit, ami másoknak sok kényelmetlenséget okoz. Ez ugyanis "zöldítés", környezetvédelem, majdnem vegán dolog. Azt OMSZ meg csak kekeckedik. És addig sem kell érdemben foglalkozni a budapesti közlekedéssel. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Olyan tereket követel vissza a főpolgármester, amelyeknek gondatlan gazdája volt
A főváros visszaköveteli a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret, valamint a József Attila utcát, amelyeket a bíróság szerint "a kormánypárti kétharmad alkotmányellenesen vett a Fővárosi Önkormányzattól" - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán kedden. Arról azonban a főpolgármester már hallgat, hogy a tereknek gondatlan gazdája volt, az V. kerület látta el a karbantartási feladatokat önköltségen, a belőlük származó forrásokra viszont rátette volna a kezét a főpolgármester.Mi kérdezünk – Karsay Ferenc: ha egy öreg kommunistával szkanderezem, tudom, mik lesznek a szabályok, az ifjú titánok viszont már boxerrel a zsebükben érkeznek
A Mi kérdezünk vendége Karsay Ferenc, a XXII. kerület, Budafok-Tétény fideszes polgármestere volt, aki többek között beszélt arról, hogy a régi baloldal, minden negatívuma mellett tisztességesebb ellenfél volt, mint a mostani, új baloldali generáció. Karsay háromszor volt alpolgármester, majd 2014 óta polgármestere a XXII. kerületnek, ahol nem csak a szavakkal harcol az oktatás és egészségügy fejlesztéséért, mint a látványpolitikával megelégedő baloldal, hanem a tetteket fontosabbnak tartja, ezt pedig a Mi kérdezünkben részletesen el is mesélte. A polgármester szót ejtett a Fővárosi Közgyűlés diktatórikus jellegéről is, melyet névlegesen Karácsony Gergely vezet, ám a háttérben a régi, 2010 előtti gyurcsányista őskövületek érkeztek vissza Budapestre egy újabb rombolókörútra. Karsay Ferenc szerint évek óta lehetetlen valódi vitát folytatni a közgyűlésben, ahol a jelenleg ellenzékben lévő Fidesz semmilyen lehetőséget nem kap arra sem, hogy elmondhassa a véleményét, arra pedig főleg nem, hogy érdemben beleszólhasson bármilyen döntésbe. Közelednek az önkormányzati választások, a polgármester pedig műsorunkban elmondta, hogy mocskos kampányra számít, ami őt személy szerint rendkívüli módon taszítja, de bízik abban, hogy az eredmények fognak többet számítani, hiába könnyebb ígérni és légvárakat építeni. Nézzétek meg műsorunkat!A mentőkkel is kitolt Karácsony Gergely az újabb infantilis „biciklisávokkal”
Úgy tűnik, hogy ezúttal valóban túl messzire ment Karácsony Gergely. Az Országos Mentőszolgálat ugyanis valódi kegyelemdöféssel felérő bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy a teszetosza főpolgármester legújabb „biciklisávja” egyszerre tette veszélyesebbé és nehezebbé a munkájukat. Magyarra fordítva: Karácsony Gergely és csodacsapata sikeresen tolt ki a mentőkkel, ezzel veszélyeztetve az életmentést a fővárosban.Hét állítás, hét cáfolat – Útmutató Karácsony Gergelyhez
Azt tudjuk, hogy Budapest hercege nem túl jó az állításai igazolásában, valószínűleg vitázni is ott tanult, ahol angolt, most azonban rövid kisokosban vizsgálhatjuk meg Karácsony Gergely hét leggyakoribb állítását azok egyértelmű cáfolataival együtt. Nézzük tehát a bedekkert tehetségtelen főpolgármesterek részére.Nacsa Lőrinc: az elmúlt 33 év legsúlyosabb politikai korrupciós botránya zajlik az ellenzéknél
Az elmúlt 33 év legsúlyosabb politikai korrupciós botrányának nevezte a KDNP parlamenti frakciójának szóvivője azt, hogy a baloldal országgyűlési választási kampányát finanszírozó külföldi támogatás csaknem teljesen a baloldal belső emberénél, Bajnai Gordonnál és cégcsoportjánál, a DatAdatnál landolt.Ajánljuk még

















