karácsony gergely
A DK támogatná a Tisza Párt főpolgármester-helyettes jelöltjét
Ha a Tisza Párt a következő hat hónapban a saját soraiból főpolgármester-jelöltet nevez meg, azt a Demokratikus Koalíció (DK) támogatja – mondta az ellenzéki párt fővárosi frakciójának vezetője, Budapest XVIII. kerületének polgármestere az M1 48 perc című hírháttér-műsorában csütörtök este - számolt be a hirado.hu.Jön a baloldal újabb budapesti ámokfutása
Újra érkezik a Fővárosi Közgyűlés, ahol a baloldali káosz újabb szintet lép majd, ehhez nem kell jóstehetségnek lenni. Karácsonyék, Gyurcsányék és Magyar Péterek egymást szalámizzák és tapossák hónapok óta, miközben olyan mélységekbe jutnak, hogy a magát viccpártnak aposztrofáló Kutyapárt lesz az egyik legerősebb csapat a balos konglomerátumban. A Karanténban arról beszélgettünk, hogy talán még az is jobb, ha ezek nem csinálnak semmit, mintha újra elkezdenék az ámokfutást, amit ők projekteknek hívnak. Gondoljunk csak vissza az elmúlt öt évre, ahol a növekvő bevételek mellett Karácsony Gergelyék fél év után csődről beszéltek, elvonásokról, a Tarlós-éra alatt indított felújítások és projektek befejezése is késve, csökkentett műszaki tartalommal és drágábban sikerült csak a szupercsapatnak. A saját ötletek közül pedig a méhlegelő, darázsgarázs, kerékpártámasz, graffitifal és hasonló világrengető ötletek hódítottak. Ha már a bölcs budapesti választópolgárok erre szavaztak, a józan gondolkodásúak érdekében csak annyit kívánunk: Karigeri, jobb, ha inkább nem csináltok semmit. A Magyar Péter-féle egyszemélyes Tisza Párt esélyegyenlőségi és baloldali guruk által támogatott csapata pedig vélhetően tovább süllyeszti az amúgy sem túl magas színvonalat.Karácsony Gergely húzza az időt a helyettesei kijelölése terén, de ezt maximum fél évig teheti meg
Egyértelmű, hogy a balliberális városvezető időhúzásra játszik, hiszen a főpolgármester most már azzal számol, hogy amennyiben a közgyűlés nem tud a tagjai közül legalább egy helyettest választani, akkor a kormányhivatal nevezhet ki egyet. Erről beszélt a Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, aki szerint nagyjából fél év múlva kerülhet erre sor.114 nappal a választás után egyeztetni fog Szentkirályi Alexandra és Karácsony Gergely
„Ma találkozom Karácsony Gergellyel!” – írta Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra.Milyen szerep várhat Vitézy Dávidra az új Fővárosi Közgyűlésben? - az LMP frakcióvezető-helyettesét kérdeztük (Videó)
Továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés a pénteken felálló új Fővárosi Közgyűlés kapcsán. Karácsony Gergely a Városházán jelentette be, hogy nem tesz javaslatot főpolgármester-helyettes személyére a közgyűlés alakuló ülésén. Karácsony nemrég azt állította, hogy a bizottsági helyekről, új szervezeti és működési szabályzatról meg fognak tudni állapodni, és szerinte lesznek fontos tartalmi előterjesztések is. Amennyiben viszont hosszú távon nem sikerül főpolgármester-helyettest választani, akkor a főispán jelölhet személyt erre a posztra, de ez egy hosszú jogi folyamat végén történhet meg. Az LMP frakcióvezető-helyettese lapunknak úgy fogalmazott: "mintha a főpolgármester úr nem végezte volna el a házi feladatát, miszerint hogyan akarja a különböző egyeztetéseket, tárgyalások lebonyolítani(...) egyáltalán mit képzel el a fővárosban". Kanász-Nagy Máté szerint Karácsony Gergely csapatának hozzáállását nézve felmerülhetnek kétségek a főváros működőképességével kapcsolatban. Részletek a videóban.Karácsony Gergely nem tesz javaslatot főpolgármester-helyettesre
Nem tesz javaslatot főpolgármester-helyettes személyére a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén a főpolgármester - ezt maga Karácsony Gergely jelentette be keddi, a Városházán megtartott sajtótájékoztatóján.Magyar Péter jelöltjeként akar Vitézy főpolgármester-helyettes lenni, Karácsony cserébe csak Gyurcsány embereit kéri
Igenis Magyar Péter erkélyén kötött háttéralkukkal, paktumokkal akarják irányítani Budapestet, aminek a kulcsa Vitézy Dávid árulása -írja közösségi oldalán a Fidesz budapesti frakcióvezetője.Karácsony szerint a Tisza Párt a háttérből irányítana a Fővárosban, de semmiért nem vállalná a felelősséget
Karácsony Gergely a Tisza Párt taktikájáról beszélt a Telex-nek adott interjújában, azt sejtetve, Magyar Péterék kényelmes stratégiája, hogy nem csinálnának semmit, csak kritizálnának mindent. Állítása szerint Magyar Péterék azt sem vállalnák fel nyilvánosan, hogy Vitézy Dávidot támogatják a háttérben.Sejtelmes bejegyzést tett közzé távozásának okáról Karácsony volt kabinetfőnöke
Balogh Samu kabinetfőnök lelép a főpolgármester mellől. Írt is erről egy posztot, melyben vagy egy sejtelmes mondat is, miszerint sok volt a kanyar. Ez azért érdekes, mert Karácsony kritikusai is sokszor azzal támadják, hogy sok esetben változtatja az álláspontját - írja az atv.hu.Ajánljuk még

















