karácsony gergely
A DK Gyurcsányné nevében megüzente Karácsonynak és Márki-Zaynak, hogy húzzák meg magukat
Dobrev Klára ötször annyi választókerületben nyert az ellenzéki előválasztáson, mint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter EGYÜTT! – üzent egy grafikussal a Gyurcsány-párt politikai szövetségeseinek a Facebookon.Jakab Péter kiakadt Karácsony és Márki-Zay összefogásán
Jakab Péter a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely összefog(na) Dobrev Klára ellen. A Jobbik elnöke szerint ha azért működnének együtt, hogy növeljék az ellenzéki szavazók számát, azt üdvözölné, de mivel azért fognak össze ketten, hogy ne a harmadik – Dobrev – nyerjen, szerinte nem tesznek mást csak sebeket ejtenek az ellenzéki összefogáson és csökkentik a kormányváltás esélyét.Karácsony bevallotta, fosztogatásra készül - A baloldal az orvosi béremelés eredményét is lenullázná
A hiperpasszív angoltudású főpolgármester megszorítócsomag bevezetéséről beszélt a Partizán csütörtök esti élő adásában. Azt állította, erről a csomagról őt még meg kell győzni, az általa vezetett 99 Mozgalom júliusban meghirdetett gazdaságpolitikai programja azonban arra utal, hogy borítékolhatóan lesznek megszorítások a baloldal győzelme esetén. Karácsonyék a magyar családokra is kivetnék a fogyasztás és energiafelhasználás után fizetendő zöldadót. Sőt, az idén megindult orvosi béremelés eredményét az egykulcsos adó megszüntetésével agyonvágnák.Kékcédulás előválasztási viccparádén szalámizta tovább a baloldalt Gyurcsány elvtárs – Krumplis Peti hoppon maradt (Karantén-vlog)
Újra friss anyaggal jelentkezik a Karantén! Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek szánalmas csapatát már sikerült bemutatnunk, most színre is léptek a nagy bábmester koreográfiája alapján, nem is akárhogyan. Gyurcsány ugyanis láthatóan aljasabbnál aljasabb bolsevik módszerekkel és csapdákkal működteti bábszínházát, amelyben egyes tompa szereplők nem is sejtik, hogy kihasználva és földbe döngölve végzik, miközben elhúzzák előttük a mézesmadzagot. Ennek legeklatánsabb példája Jakab Péter, akivel Gyurcsányék elhitették, hogy labdába rúghat; a komcsi magánközvélemény-kutatók kamuadatai alapján a nárcisztikus bőrkabátos parizerkirály elhitte, hogy megnyerheti az előválasztást, majd arccal a földbe állt. Az 1947-es kékcédulás választások kommunista szervezői is elégedetten csettinthetnének, hiszen a szervezetlenség, a visszaélésekre lehetőséget adó káosz uralta, úgynevezett előválasztás ebből a szempontból is „remekül” teljesített. Egyes – azóta már törölt – balos kommentek értetlenül konstatálták, hogy akár többször is lehetett szavazni a rendszer primitívsége miatt, de sokkal többet nem is várhattunk a nagy összeborulás közös dzsemborijától. A Karantén eljátszott azzal az ördögtől való gondolattal is, hogy Dobrev nagy győzelme csak egy köztes lépcső, hiszen a második fordulóban előfordulhat, hogy Márki-Zay visszalép és Karácsony húzza be az első helyet, ahogy a Szemkilövető is megtervezhette. De akárki nyer majd, a színjáték egyértelmű, ahogyan az is, hogy bármelyik elvtelen baloldali miniszterelnök-jelölt győzelme az ország és a nemzet borzasztó gyásznapja lenne. A Karantén nem feledkezett el a rendkívül karizmatikus, felkészült és értelmes Fekete-Győr Andrásról sem, aki végül egészen kimagaslóan 3,4 százalékot szerzett a kékcédulás balos bulin. Tartsatok most is velünk, nézzétek a Karantént!Összefog Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely Dobrev Klára ellen
Úgy tűnik, nagy meglepetés érte a fiúkat, amikor kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc felesége nyerte az ellenzéki előválasztást, ezért pénteken Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje bejelentette, hogy összefognak a budapesti főpolgármesterrel és valamelyikük visszalép a második forduló előtt, hogy nagyobb esély legyen legyőzni Dobrev Klárát a miniszterelnök-jelölti megmérettetésen. Mindezt azzal magyarázta, hogy a DK jelöltjének van a legkisebb esélye legyőzni Orbán Viktort.Gyurcsány csúcsra járatja a műdrámát: most épp Karácsonyt ostorozza a nagy nyilvánosság előtt
Csúcsra járatja a műdrámát a bukott kormányfő, aki most saját miniszterelnök-jelölt-jelöltjébe kötött bele a nagy nyilvánosság szeme előtt. Gyurcsány Ferenc friss posztjában azt kifogásolta, hogy egykori tanácsadója szerint megosztott az ellenzék.Nem tudni, milyen tanácsokat adott milliókért az álláshalmozó Karácsony a Gyurcsány-kormánynak
Írásban megvalósult teljesítésnek nincs nyoma, ilyen a rendelkezésre álló adatokból nem igazolható – ezt közölte Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese a Mandinerrel, amikor a lap arról érdeklődött, pontosan milyen tanácsokat adott több millió forintért Karácsony Gergely anno a balliberális kormányzatnak.Újabb hazugsággal bukott le Karácsony
Bohár Dániel Karácsony egy újabb hazugságáról rántotta le a leplet. A hiperpasszív főpolgármester folyamatosan azzal kampányol, hogy mekkora külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, azonban mint kiderült, ebből semmi sem igaz.Márki-Zay Péter zsarol az előválasztáson, csak feltételekkel lépne vissza
Márki-Zay Péter a Spirit FM egyik műsorban mesélte, még őt is meglepte az előválasztáson elért eredménye (harmadik hely a miniszterelnök-jelölt-jelölti versenyben), azonban még nem egyeztetett Karácsony Gergellyel, de az biztos, hogy csak akkor tartja elképzelhetőnek a visszalépését, ha megegyeznek három kérdésben. Szerinte ahhoz, hogy az őt támogató szavazók Karácsonyra átszavazzanak, a főpolgármesternek több dologban is határozottabb politikát kell vállalnia.Ajánljuk még
















