karácsony gergely
Jellemzően hallgat a baloldali média a Lánchíd-botrányról
Amilyen mesterien tudják hónapokon keresztül rágni a híreket a jobboldallal kapcsolatban a baloldali médiumok, úgy merülnek mély hallgatásba, ha az ő térfelükön kezd teljesen zavaros lenni az egyébként is opálos víz. Most éppen a Lánchíd körüli korrupciógyanús helyzet nem éri el az ingerküszöbüket, vagy olyan kellemetlen a helyzet, hogy inkább nem is akarnak mit hozzáfűzni. Pedig a Kormányinfón olyan kis kíváncsiak szoktak lenni – kár, hogy most a nagy érdeklődés elmaradt. Lenne viszont mit kérdezni, de sajnos a Budapestinfók már megszűntek a "mindenre nyitott és átlátható" fővárosi vezetésnél.Mikor fejezi be Karácsony a budapestiek hülyére vételét? – Renge Zsolt a Grundban
A Grund legfrissebb adásában Hoppál Hunor vendége Renge Zsolt, a budapesti Fidelitas elnöke volt. A műsorban az utóbbi időszak fővárosi balhéiról esett szó, amelyekből nagy merítés állt rendelkezésünkre. Miután a Lánchíd felújításának megbízási díja 5 milliárd forinttal nőtt a Tarlós István idején meghatározott összeghez képest, az áremelkedés talán értelmet nyert a projektet megkárosító, milliárdos mértékű számlagyárügy fénytörésében. Az A-Híd és Vig Mór körül kialakult sikkasztásgyanús botrány nyomán kirajzolódik a teljes nemzetközi baloldali hálózat is. Ám ha mindez még nem elég, a BKK vezérigazgatója a héten a pulykákhoz hasonlította a közösségi közlekedés használóit a járatritkítás kapcsán. De vajon egyáltalán miért gondolkodott a tömegközlekedés menetrendjének megnyirbálásában a magát zöldnek valló főpolgármester? Hová tűnt a Tarlós István által átadott 200 milliárd forintos többlet a Főváros kasszájából? Mikor fejezi be a budapestiek hülyének nézését Karácsony Gergely és sleppje? És hogyan készül a budapesti Fidelitas az előttünk álló politikai- és kampányidőszakra? Ezeket a kérdéseket is érintettük a legutóbbi Grundban.Vágóhídi baromnak nézik az embereket Karácsonyék, baloldalról kapták a pofont Dobrevék a szabadságért aggódó gyurcsányista szeánszon – Karanténvlog
A Karanténvlog bemelegítésként Karácsony Gergely brüsszeli gazsulálásával nyit, a főpolgármester ugyanis a tartótisztjeihez utazott, de nem Budapestről tárgyalgatott, hanem a jogállamiságról "diskuráltak". A következmények nélküli baloldali rémuralom közben megint megmutatta, hogy konkrétan vágóhídi baromnak nézik az embereket, hiszen a BKK vezérigazgatója pulykákhoz hasonlította a budapesti közösségi közlekedést igénybe vevő tömegeket, akiket nem kérdeznek meg hálaadás előtt, csak levágják és elkészítik őket. A Gyurcsány-szekta újabb kőkemény alakításon van túl, hiszen együtt aggódtak a kultúra szabadságáért Dobrevék, ahol Gréczy volt a porondmester. Szerencsére most nem vetkőzött le meztelenre és nem mutogatta magát, de így is botrányos ostobaságokat beszélt, sőt, egy magát művésznek nevező nő repedt fazék hangját is el kellett viselnie a DK-s nyugdíjasoknak. Végül egy baloldali szavazó csinált balhét a hatalmas bulin, aki számon kérte 2004-et és 2006-ot Gyurcsányékon, a nemzet egymással szembe állítását és a baloldali összefogás elárulását. A renitens baloldalit a szabad véleményalkotás keretében kivezették a gyurcsányista szeánszról, túl kellemetlen igazságokat vágott a jelenlevők fejéhez. Nézzétek most is a Karantént, megéri!Karácsony egyre aljasabb: bevallotta, hogy a választás után újra megpróbálkozik a járatritkítással
Pénteken kiderült, hogy a főpolgármester visszavonatta a járatritkítást. Arra kérte a BKK munkatársait, hogy óvják meg a szakmai munkát a politikai kampány hatásaitól, állítsák vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel. De aztán az ATV-ben Karácsony Gergely elszólta magát: kvázi bevallotta, hogy ha megnyeri a választást, akkor megint megpróbálkozik a menetrend átalakításával.Wintermantel Zsolt: Teljesen hazug és aljas Karácsony állítása!
Karácsony Gergely újra hazudik és a megoldás helyett megint álságos konfliktust generál a Kormánnyal. Egyrészt a Kúria döntött, amikor fuvarozók indítottak pert egy vidéki település hasonló teherforgalmi behajtási díja miatt. Ezt a Kúria-döntést kezdték a Kormányhivatalok országosan, egységesen érvényesíteni – írja Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebook-oldalán.Bajnai „régi harcostársa” szerint „fosztogatás és osztogatás” zajlott, és ezért lett drágább a Lánchíd
Azért valósult meg ötmilliárd forinttal drágábban, de kevesebb tartalommal a Lánchíd felújítása, mert a fővárosban „fosztogatás és osztogatás” zajlott – erről beszélt az ügy kulcsfigurája azokon a felvételeken, amelyek egy részét a Városháza-gate részleteinek napvilágra kerülése idején ismerhette meg a közvélemény. A Magyar Nemzet megszerezte valamennyi, közel tízórányi hanganyag leiratát, ezek egyikén pedig Bajnai Gordon „régi harcostársa” a Lánchíd ügyében félreérthetetlenül fogalmazott.Ismét kifizetőhely lett a főváros?
Budapest komoly erőforrásokkal rendelkezik – anyagi, szellemi, kulturális és persze politikai értelemben is. Karácsony Gergely most már nyíltan (vissza)él vele. Használja. Kiszolgálja a baloldali holdudvart, illetve – ahogy azt Gyurcsány Ferenc kérte – ellenzéki bázist épít az Orbán-kormánnyal szemben. Nemsokára jönnek majd az óriásplakátok, lesznek fórumok és mindenki megkapja még a „jogosan járó” jutalmat, vagy a féléves prémiumot. A mi zsebünkből persze. Kétségünk ne legyen: az utolsó pillanatban minden éhes száj be lesz tömve. Mindenesetre azt már világosan látjuk, hogy Karácsony Gergely nem ura a saját döntéseinek. Szuverenitását Gyurcsány, mozgásterét pedig a saját hibái és a ráégett botrányok szűkítik be a ciklus végére.Ajánljuk még
















