karácsony gergely
A jelenlegi és a korábbi főpolgármester másképp látja a ma 150 éves Budapest jelenét és jövőjét
Százötven éve, 1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesülésével Budapest. Az évforduló alkalmából változatos programokkal, bulivillamossal, előadásokkal, koncertekkel és szabadtéri kiállítással várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig Budapesten. A Fővárosi Önkormányzat díszgyűlést tartott ez alkalomból, ahol Karácsony Gergely elmondta: Budapesten a budapestiek vannak hatalmon, nem pedig a politikai paletta egyes oldalai. A volt főpolgármester, Tarlós István pedig egy interjúban úgy fogalmazott, azt szeretné, ha Budapesten biztonság és rend lenne, de úgy látja, nem erre törekednek a város vezetői.Tordai, Korányi és Karácsony
Lassan kezdünk a Karácsony-féle pártfinanszírozási botrány végéhez közelíteni. Tegnapi hír, hogy Tordai Csaba, baloldali ügyvéd ügyvédi irodájában összesen tíz jegyzőkönyvet találtak Karácsony kampányának adománygyűjtéseiről, amelyből kilenc hamisított lehetett, mivel a tanúk a kihallgatásuk során mindössze két aláírást ismertek el a tízből sajátjukként a hírek szerint.Index: az MSZP elismerte, hogy két munkatársuk részt vett a mikroadomány-ládák felbontásában
Többek között aláírás-hitelesítő dokumentumokat foglaltak le adónyomozók egy ügyész jelenlétében múlt héten egy ügyvédnél a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom mikroadományok miatt indult nyomozás keretében – értesült az Index. A dokumentumokon a szocialista párt munkatársainak neve és aláírása is szerepelt, mint akik névvel vállalták az azokon szereplő adatok valódiságát.Törvénymódosítással állítják meg Karácsonyt, nem zsarolhatja a vízzel az agglomerációt
"A Főváros és a főpolgármester követelésére a kormány olyan törvénymódosítást nyújtott be, amely megteremti a lehetőségét a nem lakossági felhasználók esetében az eltérő vízdíj alkalmazásának" - közölte az Energiaügyi Minisztérium szerdán.Mi kérdezünk – Láng Zsolt: hiába sugallják Karácsony Gergelyék, egyáltalán nem lefutott a főpolgármester-választás Budapesten
Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke, kormánybiztos volt a Mi kérdezünk vendége, aki a jövő évi önkormányzati választások budapesti esélyeivel kapcsolatban elmondta, hogy hiába a pökhendi és magabiztosnak látszó Karácsony Gergely, egyáltalán nem lefutott a budapesti eredmény. Karácsony Gergelyék vélhetően egyre jobban kapkodnak és a budapesti erődöt semmiképpen sem szeretnék elveszteni. A tettek azonban nem igazolják azt a hatalmas igyekezetet, amit a szavak által tárnak elénk a baloldali potentátok. Láng Zsolt rávilágított arra, hogy nem szabad elfelednünk azokat a vérlázító tetteket és blamázsokat, amelyeket a főváros baloldali vezetése 2019 óta lenyomott a budapestiek torkán. Hiszen volt olyan reklámtender, amit nemtörődömség és ostobaság miatt bukott el a főváros, itt évente egymilliárd forintot vesztett Budapest, de érdemes a szocialista főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata exférjének nevetséges, ám felháborító busztenderét is megemlítenünk, ahol Leisztinger Tamás cégének csupán olyan apróságokkal gyűlt meg a baja, hogy nem voltak buszai és alkalmazottai, de legalább offshore cégről beszélhetünk. A Fidesz budapesti elnöke beszélt a nemzeti oldal kerületi esélyeiről, az egymással torzsalkodó baloldali erőkről, akik építkezés helyett csupán káoszt hoztak Budapestre, végül kormánybiztosként az uniós pénzek visszatartása és a közép-magyarországi régió lehetőségei is szóba került. Nézzétek meg műsorunkat!Karácsony kínosan, de természetesen nagyon bátran hallgat a „mikromilliárdokat” gurító Tordai Csaba ügyében
Hiába a NAV-razzia és a médiafigyelem, Karácsony Gergely igyekszik elhallgatni főtanácsadója kapcsolatát a kampány alatt hozzá gurított dollárokhoz. Budapest hercege és karakán ura még az általa egyetlen munkaeszközként használt Facebookon sem hajlandó kommentálni az ügyet, sőt, a sajtószabadság jegyében egyenesen cenzúrázza azt, hogy mire is hajlandó felelni.Tordai Csaba, a dollárzsonglőr – Bemutatjuk Karácsony és Bajnai tanácsadóját, akinél házkutatást tartottak
A napokban robbant be a sajtóban a hír, miszerint lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Karácsony Gergely főtanácsadójának ügyvédi irodájára. Akik követik a guruló dollárok történetét, azok nem lepődnek meg rajta, hogy a baloldalhoz befolyó támogatások enyhén szólva is kérdéses utat jártak be, ami a hatóságoknak is feltűnt, de érdemes pár pillantást vetni a kétes kampánypénzekkel dobálózó Tordai életpályájára és arra, hogy hogyan maradt szürke eminenciás több mint egy évtizede, aki Bajnai államtitkáraként tűnt fel először, most pedig a főpolgármester zsinórjait rángatja.Karácsony szerint kizárt, hogy veszítenek, ennek ellenére az öndicsérettől bűzlik az oldala
Jobb később, mint soha – ezzel a mottóval élheti mindennapjait a főpolgármester, ugyanis az utóbbi időben nagyon büszke arra, hogy imitálja a munkát. Azt azért senki ne gondolja, hogy kardinális problémákat old meg, de a közösségi oldala tele van azzal, hogy minden nap teljesít egyet négy éve tett fogadalmából. Hevesen takarít, hogy tiszta és élhető legyen a város, fákat ültet, ahogyan ezt megígérte minden Budapesten világra jött gyermek után, biciklisávokat barkálcsoltat, hogy télen, fagyban is lehessen két keréken közlekedni, rezsitámogatást ad a szegénységben élő idős fővárosiaknak (legalábbis megint ezt ígéri) annak ellenére, hogy a kormány kivéreztette hivatalát. Mindemellett az önbizalomból nincs hiány, hiszen éppen a minap ismerte el, hogy kizártnak tartja, hogy ne a baloldal nyerjen Budapesten. Akkor mire fel ez az izzadságszagú erőlködés, olcsójános megoldások és fenyegetőzés?Megtalálták a dollárbaloldal 99 Mozgalom nevű szervezete külföldi támogatásának bizonyítékait?
Egyelőre nagy a csend arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói mit foglaltak le a Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalomnál a külföldi, több százmilliós pénztámogatások miatt tartott házkutatás során. Meg nem erősített hírek szerint a dollárbaloldalhoz érkező konkrét pénzmozgásokat bizonyító dokumentumokat is elvittek.Ajánljuk még
















