kásler miklós
A velünk élő SZDSZ, avagy az élősködő "magánegészségügy"
Sokan emlékeznek rá, hogy 2008. március 9-én volt az úgynevezett háromigenes népszavazás. Ennek eredménye az lett, hogy a magyar választók 82 százaléka elutasította a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Lényegében eldőlt, hogy Magyarországon nem lesz totális magánegészségügyi rendszer: mind a kórházak, mind a társadalombiztosítás állami kézben maradnak. A magyar nép így döntött, amit egy demokráciában a győztesnek és a vesztesnek is illik tudomásul venni, még a 24.hu-nak is.Kásler: A kormány 480 millió forinttal támogatja az ápolóképzésben részt vevő hallgatókat
Összesen 480 millió forintnyi ösztöndíjban részesül 750 felsőfokú, ápolói, védőnői, illetve mentőtiszti alapképzésben részt vevő hallgató a kormány döntése alapján - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.8,5 milliárd forintot fordít a kormány nővérszállók építésére és felújítására
Az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben, a beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból valósulnak meg - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, négy helyszínen - Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán - új nővérszálló épül, további 12 helyszínen pedig a meglévőket újítják fel, bővítik, korszerűsítik.Kásler Miklós bejelentette, hetvenkét százalékos alapbéremelésre számíthatnak az egészségügyi dolgozók
Az egészségügyi dolgozók körében további jelentős béremelésekre kerül sor – ismertette az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián. Kásler Miklós elmondta, a kormány folytatja a két esztendeje megkezdett szakdolgozói béremelést, és a következő négy év alatt négy lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a nem egészségügyi főiskolai szintű végzettségű dolgozók és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét. A béremelés az elkövetkező négy évben az idei alapilletmény bázisához viszonyítva történne.Kásler: Magyarország rengeteget áldoz arra, ami az emberek életét jobbá teszi
Magyarország rengeteget áldoz arra, ami az emberek életét jobbá teszi, mind a kultúra, mind az egészségügy és a sport területén - mondta Kásler Miklós miniszter csütörtökön Budapesten újságíróknak. A miniszter azt követően adott rövid nyilatkozatot, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában fogadta a Liget Budapest Projekt szakmai vezetőit, miután a Néprajzi Múzeum új épülete hétfőn elnyerte a világ legjobb középülete és az Európa legjobb középülete díjat is az International Property Awards (IPA) versenyén Londonban.Kásler Miklós adta át a győri Petz Aladár Kórház gyermeksürgősségi részlegét
Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter kedden ünnepélyes keretek között átadta a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Gyermeksürgősségi Részlegét. A tizennégy milliárdos fejlesztéssel 2020-ra megújuló gyermeksürgősségi és baleseti ellátás országos hálózatának kiemelt központja a győri intézmény. A kormány szándékával és a gyermekgyógyászati szakma kivételes összefogásával Európában az elsők között Magyarországon alakul ki az egységes elvek mentén felépített gyermeksürgősségi és baleseti ellátórendszer.Kásler: a gyógyszerészet területén komoly tradíciói vannak Magyarországnak
A gyógyszerészet területén komoly tradíciói vannak Magyarországnak - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten; Kásler Miklós egyben örömét fejezte ki, hogy harmonikus a szakmai kamara és a minisztérium együttműködése.Kásler Miklós a PS-nek: Az önazonosságunk alapja, hogy rendet tegyünk a történelmünkben! (Interjú)
"A magyarság eredetét kutató különféle tudományágakban nagyon jelentős eredmények születtek a közelmúltban. Ám elbeszélnek egymás mellett a tudósok, relativizálják a másik bejelentéseit. Ezért is áll fel januárban a Magyarságkutató Intézet, amelynek feladata az lesz, hogy összegezze a tudományos eredményeket a rendívül nagy közérdeklődéssel övezett témában" - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Leszögezte: nem kedveli a tudományos véleménydiktatúrát. Minden felvetést cáfolni, vagy bizonyítani kell, így akár vissza lehet térni a magyarság hun eredetére vonatkozó, a XIX. század közepéig uralkodó nézetre is. Kásler Miklós szenvedélyesen beszélt arról, hogy a magyarok történetének mely hősies epizódjait tartja a legfontosabbnak, mit és hogyan jelenítene meg akár történelmi filmek formájában is a széles közönség előtt. Elárulta azt is, hogy nagy bejelentések várhatóak a kulturális és oktatási politikában, a változások a nemzeti önazonosság-tudatunk erősítését szolgálják majd. Beszélt a kormány által részben a héten elfogadott egészségügyi reform részleteiről, arról például, hogy miként fogják szétválasztani a privát és állami ellátást. "Az átalakítás az egészségügy minden területét érinti, de azokon kívül, akik a tilosban járnak, a gyógyítóknak és a betegeknek is a javát szolgálja majd. A gyógyítás ugyanis hivatás és nem üzlet" - fogalmazott interjúnkban a miniszter.Ajánljuk még













