kásler miklós
A korszerűség és a klasszikus értékek beépítése lesz a Nemzeti Alaptanterv célja
A kormány célja minél előbb bevezetni az új Nemzeti Alaptantervet, amely korszerű pedagógiai elveket alkalmaz, és nagy hangsúlyt fektet a jelenleg is vitát kiváltó arányokra mind a tananyag, mind a diákok leterheltségének tekintetében. Ezt mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere, aki az egészségügy helyzetét is elemezte az Echo TV Napi Aktuális című műsorában.Működésképtelenség határán a Honvédkórház Sürgősségi Centruma? – Szeptember harmadikáig adott határidőt az orvosi kollektíva
Úgy tűnik, lavina indult el azzal, hogy néhány napja a Népszava megírta, fölmondták az önkéntes túlmunka-szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai, mivel a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az ezért járó többletjuttatást. Az érintett orvosok a júliusi fizetési jegyzékükön szembesültek azzal, hogy fizetésük több tíz-, esetenként százezer forinttal kevesebb, mint amennyinek lennie kellene. A lap azt írta, hogy 112 orvos túlmunka-felmondása élesedhet szeptember elsejével, ami, ha bekövetkezik, teljesen megbénítja a sürgősségi ellátást a főváros egyik legnagyobb kórházában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma cáfolta a Népszava értesüléseit. A PestiSrácok.hu-nak név nélkül nyilatkozó orvosok viszont azt mondták, hogy valóban komoly bajok vannak az intézményben, elsősorban a Sürgősségi Betegellátó Centrumban (SBC), de ez a történet nem újkeletű és messze nem csak a túlmunkáról és annak díjazásáról szól. Jelenleg tíz orvos távozásáról tudunk, ebben már maga Zacher Gábor, az SBC vezetője is benne van, aki pénteken nyújtotta be felmondását. Eredeti tervei szerint két hónapot még maradt volna, de a minisztérium felmentette a felmondási idő letöltése alól. Valóban a működésképtelenség határán van a Honvédkórház? Zacher Gábor, az intézmény vezetése, vagy a finanszírozási rendszer okolható a kialakult helyzetért? - ennek jártunk utána.A kormány folyamatosan javítja az oktatás feltételeit
A kormány az oktatás tárgyi feltételeit folyamatosan javítja, az idei tanévben 190 milliárd forinttal többet költ erre a célra. Az oktatás tartalmát azonban a pedagógusok határozzák meg - mondta a IX. Nemzeti Tanévnyitón az emberi erőforrások minisztere Esztergomban, pénteken.Kásler Miklós Kolozsváron: A kultúra és a történelem összeköt, keressük a további, összeépíthető hidakat
Kásler Miklós szerint a kultúra és a történelem összeköti a Kárpát-medence népeit, és keresni kell a további, összeépíthető hidakat. Az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok zárógálája díszvendégeként beszélt erről, a város főterén felállított nagyszínpadon, a Száztagú cigányzenekar koncertje előtt.Az ország szuverenitása erősítésének a kultúrában is folytatódnia kell
A Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Irodalmi Múzeum élén lehetséges változásokról, a kórházak komplex felülvizsgálatáról és az egyetemi oktatásról is beszélt az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időknek adott interjúban.Augusztus 20: Állami kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely és Kásler Miklós
Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.Kásler: Már az idén a kormány elé kerülhet a népegészségügyi program
Még ebben az évben a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program, amelynek gerince az öt betegségcsoport - onkológiai, keringési, mozgásszervi, gyermekgyógyászati és mentális zavarok - megelőzésére és kezelésére kidolgozott nemzeti program - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időknek. Hozzátette, a program eredményei tizenöt-húsz éven belül lesznek látványosak.Elkezdődött a korszakváltás, lapátra tették Prőhlét! Vagy mégsem? (Frissítve!)
A Pesti Srácok elérte Prőhle Gergelyt, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját, aki cáfolta a leváltásáról szóló híreket. Prőhle Gergely megkeresésünkre elmondta, hogy nincs változás abban, amiben megállapodtak a miniszter úrral, ami azt jelenti, hogy folytatja eddigi munkáját. Az igazgató elmondta portálunknak, hogy a Tanácsköztársasággal kapcsolatos álláspontját rövidesen tisztázza, de teljesen egyértelműnek tartja, hogy egy "ocsmány" diktatúráról van szó, melyet semmiképpen sem lehet dicsőíteni. Korábban a demokrata.hu az érintetthez közelálló forrásból úgy értesült, hogy leváltják Prőhlét. A portál információi szerint Prőhle Gergelyt az új miniszter, Kásler Miklós rendelte be magához a hét elején, s bár Prőhle eleinte ragaszkodott posztjához, sőt, kifejezte együttműködési szándékát, a beszélgetés mégis azzal zárult, hogy le kell mondania posztjáról.Kásler Miklós a PS-nek: Az egészségügy egyelőre betegségügy
Egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézményvezetők bevonásával zajlik a negyedik Orbán-kormány által kiemelt célként kitűzött egészégügyi reform, méghozzá „sürgősséggel” - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető portálunknak úgy fogalmazott, hogy egy szükségleteknek megfelelő egészségügyi ellátórendszert kell kialakítani, amelyhez struktúra-átalakításra és a jelenlegi finanszírozási rendszer átalakítására is szükség van.Nem az egészségügy szabja meg az egészségben eltöltött életévek számát, hanem az életforma, az életvitel, a táplálkozás. Amit mi egészségügynek hívunk, az tulajdonképpen betegségügy – vélekedett a tárcavezető azon a háttérbeszélgetésen, amelyen a PestiSrácok.hu mellett a Magyar Idők és a Magyar Hírlap vett részt.Ajánljuk még