katona józsef színház
A gyurcsányisták megint azt üzenték a normális embereknek, hogy el lehet innen menni – Karanténvlog
Ki ne ismerné Gyurcsány Ferenc elhíresült mondatát, amikor kijelentette, hogy ha valami nem tetszik, el lehet menni ebből az országból. Sokan meg is tették 2010 előtt, a katasztrofális és saját magyarjait kizsigerlő, minden szempontból büntető káoszkormányzás rengeteg embert tett földönfutóvá. A nagy sivalkodások ellenére nem az utóbbi években ürült ki hazánk, hanem 2010 előtt, de a Gyurcsány-szekta nemhogy nem tanult ebből, még büszke is az ámokfutására. A magát függetlennek, sőt, kivételesen objektívnak nevező cselédtévés, Kálmán Olga azóta Feri zsoldjában köpi az epét saját nemzete ellen, most pedig felszólította Orbán Viktort, hogy menjen el az országból, sőt, Brüsszelt ajánlották neki, szolidan kifelejtve, hogy az pont ő felségterületük, ahonnan a pénzt és az ukázokat tartják. A Karanténvlog emellett részletesen kibeszéli a Fővárosi Közgyűlés botrányos pillanatait is, hiszen a baloldal a Katona József Színház botrányát sem volt képes tisztességesen elismerni, Karácsony Gergely pedig bicskanyitogató nyegleséggel állt ki Perjés Gábor és Tordai Csaba mellett, akiket a legbecsületesebb munkatársainak nevezett, miután mindketten vastagon benne vannak az újabb elképesztő baloldali botrányban, és már házkutatást is tartottak náluk. Nézzétek meg videónkat! Skót duda – Londonban egy transzcsászárral bizonygatják, hogy az LMBTQ-nak igenis történelme van (VIDEÓ!)
Bár törölte a Facebook a PestiSrácok.hu közösségi oldalát, mi nem csüggedünk, továbbra is gyártjuk a tartalmakat, de azért az egészen elképesztő, hogy a balos gyűlöletkeltés ellen semmi kifogásuk – a többi között erről is szólt az e heti Skót duda, de kitértünk arra is, hogy egy londoni múzeum az érzékenyítés jegyében már egy római császárra is ráaggatta, hogy transznemű volt, ezért rá már csak az angolban jól ismert "she" személyes névmással hivatkoznak. Végül mi is beszéltünk a DK számára a Katona József Színház által biztosított kedvezményes jegyekről, amelyekre aligha lehetett szükségük a párttagoknak, bár a kultúra nem ártott volna nekik. Mert mindig van lejjebb: Karácsony Gergely szerint Perjés Gábor és Tordai Csaba a legjobb és legbecsületesebb munkatársai – Fővárosi Közgyűlés
Van, amikor nehéz tagadni, hogy slamasztikában van az ember, a budapesti baloldalnál ez már jó néhány alkalommal előfordult. A kisemberek nagy barátai általában vastag bankókhoz köthető botrányok főszereplői, de ez nem állítja meg az aggódásukat a szegény sorsú emberek iránt, szavakban legalábbis. Amikor azonban bajba kerülnek, akkor nem vállalnak felelősséget, csak szajkózzák tovább a szép szavakat, a csillagot is letagadják az égről, sőt, sokszor még nekik áll feljebb. Az általában elérhetetlen, átlagemberek számára különösen elzárt világban élő budapesti baloldali politikusok a Fővárosi Közgyűlésben is menekülőre fogják a figurát, amikor kérdéseket teszünk fel nekik – néhány kivételtől eltekintve ez a november 29-i, szerdai közgyűlésen is így történt. Karácsony Gergely régi barátja és tanácsadója, Tordai Csaba a főváros jogi tanácsadója, aki már a Városháza-gate kirobbanásakor furcsa kontextusban került elő a botrányos hangfelvételekben. Most az 500 millió forintos "mikroadományok" ügyében is felmerült a neve, az adóhatóság ugyanis házkutatást tartott Tordainál, a gyanú szerint ugyanis nála hamisíthatták az adományokról szóló jegyzőkönyveket. A fővárosi baloldali politikusok azonban ezt nem tartják botrányosnak: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nekik semmi tennivalójuk az ügyben, nem kívánják felfüggeszteni Tordai Csabát, szerintük kettéválasztható a Budapestért végzett munkája és az egyéb tevékenysége. Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere elmondta stábunknak, hogy szerinte nem ügy a Katona József Színház 30 százalékos kedvezménye a DK-tagoknak, Baranyi Krisztina pedig egyre agresszívebben sértegeti portálunkat, miközben egyetlen kínos kérdésre sem hajlandó válaszolni. Nézzétek meg videónkat a Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatáról! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.