kereszténygyűlölet
A Jobbik-alelnök megerősítette: a Jobbik szerint is mennie kell Niedermüllernek
Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester "vállalhatatlan, rasszista, magyarellenes" kijelentést tett – emelte ki Ander Balázs, a Jobbik alelnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.Levélben osztja ki a DK-t Deutsch Tamás, válaszként Gyurcsány pártja az EP-ben a Fideszt vádolja rasszizmussal, Niedermüllert pedig dicséri
Nem elég, hogy Niedermüller Péter vállalhatatlan és rasszista kijelentése után nem kér bocsánatot, pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette DK sem tart önvizsgálatot, sőt, régi, elvtársi módszert használva még ők lendülnek támadásba, mocskolva a magyar kormányt. Rónai Sándor, a Gyurcsány-párt szóvivője az Európai Parlamentben küldött szét egy olyan levelet, amelyben Niedermüllert védi, az emberi jogok és az egyenlőség nagy barátjaként mutatja be, ami állítása szerint mindenki számára ismert, miközben az Orbán-kormányt nyíltan rasszistának deklarálja. Elképesztően szánalmas és gerinctelen magyarázkodására és gyáva támadására azt követően került sor, hogy Deutsch Tamás, EP-képviselő levélben tájékoztatta az európai politikusokat, hogy számukra is félreérthetetlenül világos legyen: Niedermüller vállalhatatlan, rassszista, gyáva és a saját nemzetének többségét sértette meg mélyen.Niedermüller üzent a megsértett keresztényeknek: "Az emberek egyenlőségét képviselem"
Egész életemben az emberek egyenlőségét képviseltem, az emberi jogokért küzdöttem. Ezt tettem egyetemi tanárként, így éltem és dolgoztam európai parlamenti képviselőként, és most polgármesterként is – jelentette ki csütörtöki közleményében a Demokratikus Koalíció kereszténygyűlölő kijelentéseiről elhíresült képviselője, az erzsébetvárosiak által kerületvezetőnek megválasztott Niedermüller Péter.Szánalmasan mosdatja Niedermüllert a mellette kiálló DK, természetesen Orbán Viktor a hibás (PS-videó)
Továbbra is szánalmasan mosdatja Niedermüller Pétert a DK, csütörtökön pedig a párt szóvivője hivatalosan is bejelentette: kiállnak a politikus mellett. Mivel folyton azt halljuk, hogy a kormánypárti "erők" szándékosan értik félre Niedermüller szavait, ezért megkérdeztük, hogy vajon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve a Magyar Református Presbiteri Szövetség is politikai célból ítélte-e el a politikus szavait. Válasz helyett zavaros mellébeszélést hallhattunk, ahogy az MTVA újságírója sem kapott magyarázatot arra, hogy vajon mi is az, amit valójában félreértett a fél ország.Tüntetésen szólítják fel lemondásra csütörtökön a rasszista, kereszténygyűlölő Niedermüller Pétert Erzsébetvárosban
A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének elnöksége tüntetést szervez Niedermüller Péter, a DK alelnökének, Erzsébetváros polgármesterének rasszista és keresztényellenes gyűlöletbeszéde miatt. Január 30-án, csütörtökön 17 órára, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal elé (Budapest, VII., Erzsébet krt. 6.) várják azokat, akik kiállnak önmagukért, Magyarországért és a keresztény Európáért. Mint ismert, Niedermüller Péter az ATV-n "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket. Azóta sem kért bocsánatot, sőt, ugyancsak az ATV-n büszkén közölte, hogy nem is fog. Hozzá csatlakozott a baloldali ellenzék, akik ugyancsak nem határolódtak el tőle, sőt, Bősz Anett csupán szerencsétlen mondatnak minősítette a PestiSrácok.hu érdeklődésére a gyurcsányista Niedermüller monológját; Karácsony Gergely szerint Bayer Zsolt és a Fidesz szándékosan félreérti a DK-s alelnök szavait. A tüntetésre a szervezők minden olyan egészséges értékrendű polgár megjelenését várják, akik tűrhetetlennek tartják a kirekesztő gyűlöletpolitikát. Felszólal: Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Bajkai István, a Fidesz erzsébetvárosi elnöke, Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár és Bayer Zsolt publicista. A műsorvezető pedig Huth Gergely lesz.Tiltakozik a Magyar Református Presbiteri Szövetség Niedermüller Péter kijelentése ellen
A Magyar Református Presbiteri Szövetség mintegy 15 ezer magyarországi – és 30 ezer Kárpát-medencei – presbiter férfi és nő nevében tiltakozik Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester az ATV-ben elhangzott "megbélyegző, kirekesztő, gyűlöletkeltő, keresztyéneket gyalázó" kijelentése ellen.Moralizálva mentegeti párttársát Gyurcsány, mert szerinte Niedermüllert direkt akarják egyesek félreérteni
A lényeg szempontjából nem fontos, csak egyszerűen tény: fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok. Nem akartam ilyen lenni, egyszerűen lettem, ilyenné tettek. Hogy a Teremtő, az Isten, a genetikai véletlen, a családi örökség okán? Nem foglalkoztat – írta Facebook-posztjában csütörtökön reggel Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke hosszas moralizáló posztjában kifejti, hogy párttársa, Niedermüller Péter nem is azt mondta, amit hallottunk, illetve direkt értjük félre. Szerinte ugyanis az a kereszténység elleni bűn, ha rossz szemmel nézik, bántják azokat, akik nem fehérek, nem keresztények, nem heteroszexuálisok. Állítja, hogy polgármester párttársa is ezt mondta az ominózus interjúban, és azok magyarázzák félre, akik ki akarják őket teríteni.Niedermüller nemcsak a kereszténységre és az ideológiákra neheztel, hanem a magyar nyelvre, zenére, nemzettudatra is
Niedermüller Péternek nem csupán a keresztény, fehér férfiakkal és nőkkel, vagy ahogyan szabadkozott: „ideológiákkal” van problémája, hanem a magyar nyelvre, a magyar zenére és a „mélymagyarságra” is rosszallóan tekint – írja a Mandiner. A portál a DK-s politikus korábbi Facebook-bejegyzései között egészen elképesztő kijelentésekre bukkant.Deutsch: Dobrevnek, az EP alelnökének reagálnia kell párttársa botrányos kijelentéseire
Twitter-üzenetben szólította fel Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Dobrev Klárát, hogy reagáljon párttársa, a különben korábban szintén EP-képviselő Niedermüller Péter kereszténygyűlölő kijelentéseire. Ismert: Gyurcsánynét a Demokratikus Koalíció soraiból egyenesen alelnöki pozícióig tolták előre az Európai Parlamentben.Ajánljuk még