keresztényüldözés
Varga Judit: ne féljünk, amikor a keresztelés ellen agitálnak, hamarosan húsvét lesz!
Varga Judit a húsvét közeledtével Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a liberális nyílt társadalom és az ahhoz köthető ideológiai irányzatok korunkban tapasztalt térhódításáról. Az igazságügyi miniszter az inga hasonlattal élve többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy minden hatást megfelelő ellenhatás követ, napjainkban pedig ránk vár a feladat, hogy az ellenhatást kifejtsük. A küzdelemben a bátorság szerepét hangsúlyozta, úgy fogalmazott: ne féljünk akkor, amikor a keresztelés ellen agitálnak, hamarosan húsvét lesz!A kereszténységnek több vértanúja van, mint kétezer éve, miközben Brüsszel toleranciáról papol
Európában – az integrációnak köszönhetően közösen – jogi, anyagi és bűnüldözői eszközökkel védjük azokat az egyre sokasodó egyéni, csoportos vagy közösségi identitásokat, amelyeknek a létét veszélyben érezzük. Ha természetes, ha absztrakt, ha ártalmatlan hülyeség vagy politikailag vitatott is az a bizonyos identitás és speciel nem tetszik, akkor is óvjuk a többség vagy egy-egy erőszakos kisebbség támadásaitól – mert így tartjuk helyesnek. Ellenben – miközben valamennyi létező diszkrimináció miatt érzékenyítünk – a keresztények védelmére egy huncut eurócentet sem költünk. Brüsszeli parancsra toleranciát gyakorlunk, majd álszent módon szörnyülködünk, mikor azt halljuk, hogy naponta egy tucat keresztény embert gyilkolnak meg hitük miatt. Mintha elfelejtenénk: a keresztény és a „kulturális keresztény” (cultural christians) identitás a nyugati civilizáció építőköve. Jól élünk benne? Jól érezzünk magunkat a kényelemben? Akkor nemcsak sopánkodni, tenni is kellene már valamit! Leginkább ott, a birodalmi fővárosban, Brüsszelben!Elhallgatja a balliberális média, hogy keresztényeket mészároltak le karácsonykor a dzsihadisták
Miközben egyre több helyen zajlik kereszténymészárlás, a minden másért krokodilkönnyeket hullajtó liberális média részéről csak cinkos hallgatás van. Pedig amíg mi szenteste a karácsonyfa körül álltunk, addig Nigériában két templomot és egy kórházat gyújtottak fel iszlamista dzsihadisták – hívta fel a szomorú hírekre a figyelmet közösségi oldalán Azbej Tristan.A kereszténység lehet vicc az írek szerint
Az ír közszolgálati televízió (RTÉ) szilveszteri műsorában egy viccesnek szánt jelenetében azzal poénkodtak a készítők, hogy erőszaktevőként ábrázolták Istent. A csatorna végül bocsánatkérésre kényszerült, de az ateisták védelmükbe vették a tévét, mert az istenkáromlás már nem számít bűncselekménynek az íreknél.Fischl Vilmos: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világban
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világban – mondta Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, külügyi szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.Keresztények kivégzéséről készült videóval üzentek a terroristák
Öt keresztény kivégzését vették videóra az Iszlám Állam terroristái, így üzenve a világnak és Nigéria keresztényeinek. A férfiakat még karácsonykor rabolták el, amikor több falut is feldúltak és sok embert megöltek.Hölvényi György: az Európai Parlament politikusainak egyre sürgetőbben kéne fellépniük a keresztények és a zsidók üldözése ellen
Az egyházak és vezetőik számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek Európa jövőjének alakításában, miután a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos kihívások nyitottabbá tették az embereket az új üzenetekre és megoldásokra – jelentette ki Hölvényi György KDNP-s európai parlamenti képviselő szerdán, az Európai Néppárt vallásközi párbeszédet elősegítő éves konferenciáján.Keresztényüldözés – Evangéliumi keresztényeket gyilkoltak meg iszlamista szélsőségesek Indonéziában
Négy kereszténnyel végeztek az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek Indonéziában; áldozataikat halálra késelték, lefejezték és megégették.Azbej Tristan: Fényfestéssel hívják fel a figyelmet az üldözött keresztényekre
Vörös fénnyel festenek meg szerdán, sötétedés után több budapesti épületet, hogy felhívják a figyelmet az üldözött, illetve vértanúságot szenvedett keresztényekre. Az eredeti tervek szerint az Erzsébet híd és a Szent Gellért-szobor is ezek közé az épületek közé tartozott volna, azonban a fővárosi önkormányzat ezt megvétózta.Ajánljuk még