Pesti Srácok

keresztényüldözés

Szentkirályi Alexandra a Pesti Riporterben: A baloldal ilyenkor is a "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik" elvet vallja (VIDEÓ)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 március 20.
Pontról pontra cáfolta a vakcinákkal kapcsolatos ellenzéki hergelést Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában, pénteken. A kormányszóvivő elmondta: rendkívüli politikai indíttatás kell ahhoz, hogy a az európai összehasonlításban is kiemelkedő magyar védekezést ne tudja valaki sikerként elkönyvelni. Szentkirályi Alexandra szerint a baloldal politikai játszmája azonban sokkal többet jelent puszta pártpolitizálásnál, hiszen bizonytalanságot keltenek, amely emberi életekbe is kerülhet, ha valaki miattuk nem kéri az oltást. A Pesti Riportert is foglalkoztatta ez a gondolat, ezért ellátogattunk Pestszentlőrincre (a beágyazott videón 06:52-től), ahol a DK oltásellenes őrülete máris óriási problémákat okozott. Ennek kapcsán Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: létezik egy vörös vonal, ami az emberi életek veszélyeztetése, ezt pedig egy politikus sem lépheti át. A kormányszóvivő szerint azonban ebből az esetből is látszik: a baloldal szerint minél rosszabb a helyzet, annál jobb. A műsor második részében Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselőt kapcsoltuk Skype-on, akit a magyarországi templomrongálásokról kérdeztük. A harmadik részben pedig itt volt velünk Resetár Dániel színész és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu újságírója, akiket A halál népbiztosa című film bemutatója kapcsán kérdezett Vincze Emília.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.