kerpel-fronius gábor
Arcpirító baloldali hazugságok a Lánchíd felújításáról, Karácsonyékat már a tények sem érdeklik
Ahogy a minap már beszámoltunk róla, Karácsony Gergely szokás szerint újabb komoly ügy mögül hátrálhat ki, és sajnos szokás szerint nem vállalja a felelősséget. Ellenben szokás szerint a kormányra keni a sarat. A halaszthatatlan Lánchíd-projekt mögül kisasszézó Karácsony rosszindulattal is tetézte tehetetlen inkompetenciáját, hiszen a rettentően kínos performanszt béna és szánalmas elterelő hadjárattal tetézi, teli szájjal szidja a kormányt, hogy elveszi Budapest pénzét. Karácsony Facebookjára ez a tények nélküli vagdalkozás persze hihetetlenül profi muníció, csak úgy ömlenek a szívecskék és lájkok. A valóság azonban fájdalmas kalapácsával lecsapott az ovi legtöbbet bántott kislegényére, hiszen Tállai András pénzügyminiszter-helyettes egyből megcáfolta a Budapestért aggódó főpolgármestert, a főváros ugyanis 10 milliárd forinttal többet kap, mint tavaly, a siránkozó Karácsony megint eltévedt a számok világában. Hogy miért is van szükség erre a pánikszerű menekülésre és terelésre Karácsonytól? Nézzük végig a Lánchíd felújításával kapcsolatos legutóbbi fejleményeket, a baloldal és Karácsony Gergely hangzatos ígéreteit, melldöngetéseit, majd a fájdalmas valóságot és az igazi felelősöket. Ezeket a tényeket kellene végigolvasni a főpolgármester Facebook-seregének, lehet, hogy kevesebb szívecske repülne az éterben és több dühös fej bukkanna elő. Ám lehet, hogy értett a főpolgármseter a szóból (?) - az említett hangzatos Facebook-csinandratta után Karácsony mégis egyeztetne a kormánnyal szerdán. Óriási bajban a Lánchíd: Karácsonyék kihátrálása és inkompetenciája végveszélybe sodorhatja Budapest egyik büszkeségét (PS-videó)
A Lánchíd Budapest és a nemzeti összefogás jelképe, amely sajnos a budapesti főpolgármester kezében úgy porlad szét, mint gyenge habarcs a földrengés során, és sajnos mindezt szó szerint kell érteni, a híd esetében fizikailag is. Karácsony Gergely szokásos önellentmondásai odáig vezettek, hogy a jellemes városvezető végül kihátrált korábbi mellveregetős ígéretei mögül, és az általa korábban halaszthatatlannak ítélt hídfelújítást elhalasztotta. Kíváncsiak vagyunk, hogy ezt vajon hogyan próbálja majd megmagyarázni, ugyanis az internet nem felejt, mi pedig csokorba gyűjtöttük hangzatos ígéreteit egy videóban. A bohózat Kerpel-Fronius Gábor, a momentumos főpolgármester-helyettes zavarba ejtő szerencsétlenkedésével vált teljessé, aki a baloldali ATV-ben került kutyaszorítóba a minap, ahol Rónai Egon keményen megleckéztette a láthatóan felkészületlen, egy értelmes választ sem adó politikust. Kerpel-Fronius is a kormányra próbálta kenni a sarat, azonban még Rónai is szembesítette Kerpel-Froniust azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a kormány elkülönítette azt a 6 milliárd forintot, amit a Lánchíd felújításra szánt, a labda Karácsonyék térfelén pattog. Sajnos erre Kerpel-Fronius csak nyögött, mint öreganyó a rőzse alatt, a műsorvezető pedig egyszerűen kimondta, hogy semmi konkrétumot nem hallott a főpolgármester-helyettestől azon kívül, hogy "ez a folyamat folyamatban van". A felfoghatatlan baloldali inkompetencia azonban azért sem vicces, mert a beígért felújítás hiánya, minden apró késlekedés hatványozottan növeli a renoválás időtartamát, amely 16-18 hónap helyett előzetes becslések szerint akár 36 hónapra is rúghat. Nézzék meg tragikomikus videónkat! Karácsony tisztában van vele, de nem érdekli, hogy Gyurcsány korrupt embereit nevezi ki vezető tisztségekbe (PS-videó)
Az új összetételű Fővárosi Közgyűlés immár harmadszorra ülésezett, azonban most sem úszta meg a hallgatóság némi zavar, értetlenség és piszkos politikai játszmák nélkül. A színházigazgatók kinevezésénél Gy. Németh Erzsébet a fideszes Hassay Zsófia szerint "sunyin becsempészte" Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatójának nevét a sorba, majd meghallgatás nélkül leszavazták a tizenöt éve vezető és munkájáért többszörösen kitüntetett Bánt, pedig annak pályázatát a szakbizottság elfogadta. Az egyetlen probléma az volt vele, hogy nem baloldali. Próbáltunk beszélni Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével is az angyalföldi szocialista-momentumos összeugrásról, de nagyon kitartónak kellett lennünk, hogy pár szót tudjunk vele váltani. Az egyik legmegdöbbentőbb élmény az ugyancsak nehezen elérhető Karácsony Gergely főpolgármesterrel történt találkozás volt, nála ugyanis rákérdeztünk arra, hogy vajon miért kerül Gyurcsány Ferenc egyre több embere vezető pozícióba. Igyekeztünk többet megtudni a legutóbbi megdöbbentő hír hátteréről, hiszen – ahogy portálunkon megjelent – Karácsony Gergelyék a volt szocialista, most már Gyurcsány pártját erősítő Rusznák Imrét a Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztére jelölték. Rusznák arról volt híres, hogy 2010 előtt a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) vezetőjeként a parkolási mutyi egyik emblematikus figurájává vált. Karácsony Gergely csupán annyit válaszolt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Rusznák "ennél most sokkal kevésbé felelősségteljes megbízatást kapott". De mégis megbízatást kapott ilyen múlttal. A Rác Fürdő felügyelőbizottságának vezetése, úgy látszik, Karácsony számára nem túl nagy falat; vélhetően ezt a békát is le kellett nyelnie Gyurcsánytól Budapest főpolgármesterének. Nézzék meg videónkat! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.