készenléti rendőrség nemzeti nyomozó iroda
Százötven kilogrammnyi kábítószergyanús anyagra csapott le a rendőrség Letenyénél
Még hétfőn találták meg a félmilliárd forint értékű drogot, ami Magyarország egyik legnagyobb kábítószerfogása – írja a Magyar Nemzet.Közel ötszáz milliárd forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség a NAV segítségével
Mintegy 480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).Már magyar börtönbe került a hazai drogmaffia egyik feje
Szerbiából szállították Magyarországra az utóbbi évek egyik legjelentősebb drogbandájának alvezérét, K. Pétert, akit azután tartóztatta le déli szomszédunk hatósága, miután a magyar szolgálatok csapást mértek haza kapcsolataira.Hollandiából telekocsival átcsempészett kábítószert foglaltak le Budapesten (Videó)
Hollandiából telekocsival átcsempészett, hatezer adagnyi, körülbelül 8 millió forint értékű kábítószert foglaltak le közös akcióban a hatóságok Budapesten; az ügyben három férfit őrizetbe vettek kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a rendőrség honlapján.Filmekbe illő üldözés folyt a belvárosi ház tetején
Budapesten bujkáló körözött külföldieket fogtak el 2023. július 6-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a KR Bevetést Támogató Osztály (KR BTO) egységeivel közösen az Egyesült Államok igazságügyi szervei által átadott információk alapján.Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy férfit, aki élettársát kényszerítette prostitúcióra
Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy 31 éves férfit, aki mintegy fél évig bántalmazta és prostitúcióra kényszerítette 19 éves élettársát; a nő végül Ausztriából menekült haza – közölte pénteken a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).Feladta magát a szlovákiai magyar vállalkozó meggyilkolása miatt keresett negyedik férfi
Feladta magát a Győri Rendőrkapitányságon pénteken az a férfi, akit a szlovákiai magyar vállalkozó meggyilkolása miatt körözött a rendőrség – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon.Migránscsempész-szervezet vezetőjét fogták el a rendőrök (VIDEÓ)
Összehangolt akcióban fogták el a múlt héten a hajdú-bihari rendőrök és a KR NNI nyomozói azt a 41 éves egyeki férfit, aki a gyanú szerint főszervezője volt egy illegális migránsokat rendszeresen Ausztriába csempésző bandának – írja a police.hu. S. Csabát a pénteken a bíróság letartóztatta.Hazahozták a Dominikán elfogott magyar nőt, aki Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt (Videó)
Hazahozták a Dominikai Köztársaságban elfogott magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt; a 43 éves debreceni nő "Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt" – írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden, a police.hu oldalon.Ajánljuk még

















