kfor
Belgrád szerb fegyveres csapatokat küldene Koszovóba
A szerb kormány a csütörtök esti ülésén úgy döntött, hogy az államfő kérésével összhangban kérelmezni fogja a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erőnél (KFOR), hogy szerbiai katonák és rendőrök mehessenek Koszovóba a feszült helyzet kezelése érdekében – jelentette be a szerbiai közszolgálati televízióban Aleksandar Vučić köztársasági elnök, aki maga is részt vett a kormányülésen.A NATO-főtitkár most éppen a szerb–koszovói konfliktus kapcsán emberkedik
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR kész beavatkozni a régió stabilitásának bármilyen veszélyeztetése esetén – jelentette be szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Aleksandar Vučić szerb elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.Georg Spöttle: Koszovó elhalasztja a szerbeket korlátozó adminisztratív intézkedéseket
A szerbek és az albánok lakta „művi államban”, amelyet a legtöbb ország, sőt, az ENSZ sem ismer el, ismét feszültség alakult ki az etnikumok között. Az ok nem más, mint a pristinai kormány új beutazási jogszabálya. Éjféltől a koszovói határrendészet nem ismerte el a szerb hatóságok által kiállított útleveleket és személyiket. A szerbeknek ideiglenes koszovói igazolványt kellett kiállíttatni a határállomásokon. A szerbek – koszovói hírek szerint – blokád alá vették az átlépési pontokat.Első ízben került magyar parancsnok a koszovói NATO-misszió élére
Átvette a parancsnokságot a koszovói NATO-misszió, a KFOR élén Kajári Ferenc. A Magyar Honvédség vezérőrnagya november elsejétől egy éven át lesz a KFOR 26. vezetője, egyúttal az első magyar parancsnoka.Szentkirályi Alexandra: a magyar honvédek külföldön és belföldön is védik hazánk függetlenségét
Ma felemelő és egyben megható esemény részese lehettem Debrecenben Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Papp László polgármester urak társaságában. Szeptemberben ugyanis útnak indul a KFOR Kontingens 25. és az ENSZ UNIFIL Kontingens 2. váltása, aminek kibocsátó ünnepségét a cívis városban tartották meg – írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.Magyarország jelentős szerepet vállal a NATO működésében
Akkor emelkedik csúcsára a magyar hozzájárulás a NATO működéséhez, amikor a világ a vírus és a tömeges migráció miatt új időszakba lép – írta Szijjártó Péter közösségi oldalán.Magyar tábornok lesz a KFOR parancsnoka – A honvédség megkezdte a felkészülést a NATO-misszióra
Első alkalommal tölti majd be magyar katona egy NATO-misszió parancsnoki beosztását: Kajári Ferenc vezérőrnagy ősztől egy éven át vezeti majd a szövetség koszovói békefenntartó erőit, a KFOR-t. A tervezett parancsnok és törzse adminisztratív héttel kezdte meg a misszióra való felkészülését Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban, április 6-8. között.Németh Zsolt: Koszovó jövője meghatározza a Nyugat-Balkán stabilitását
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Meliza Haradinaj-Stublla koszovói külügy- és diaszpóráért felelős miniszterrel és Time Kadrijajjal, a pristinai parlament külügyi bizottságának elnökével tárgyalt csütörtökön.Simicskó: A mostani időszak törékennyé tette az európai keresztény civilizációt
A mostani időszak törékennyé tette az európai keresztény civilizációt. Vannak olyan emberek Brüsszelben és máshol, akik szeretnék, ha elfelejtenénk, hogy meg kell erősíteni ezeket az értékeket - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Tatán, a Magyar Honvédség 18. KFOR-kontingensének kibocsátó ünnepségén.Ajánljuk még