kína
Tizennyolc ember letartóztatását kérte a rendőrség a kínai vakcinabotránnyal kapcsolatban
Tizennyolc ember letartóztatásának jóváhagyását kérte az ügyészségtől az észak-kínai Csangcsun tartományi székhely rendőrsége vasárnap a Csangseng biotechnológiai cég körül kialakult vakcinabotránnyal kapcsolatban. Kínában rendszeresek a gyógyszervisszaélések: legutóbb Magyarországon is ki kellett vonni 27 vérnyomáscsökkentőt, mert az ott gyártott hatóanyag potenciálisan rákkeltőnek bizonyult.Az afrikai kapcsolat: Kína ezúttal a kameruni hadsereget pénzeli
Kína 4,5 millárd CFA frankkal – jelenleg az euróhoz kötött afrikai pénznem, az említett 2,2 milliárd forint – támogatja az ország több pontján is biztonsági kihívásokkal küzdő kameruni hadsereget – jelentette a nyugat-afrikai állam rádióadója csütörtökön.Hatékony gyógyszert fejlesztett Kína az Alzheimer-kór kezelésére
Hatékonynak bizonyult az enyhe vagy közepes Alzheimer-kór kezelésében a kínai kutatók által kifejlesztett új gyógyszer. A szer, amelynek hatóanyagát barna algából vonták ki, enyhe vagy közepes súlyosságú Alzheimer-kórban szenvedők kezelését segítheti. A világon jelenleg mintegy 48 millió ember él Alzheimer-kórral, számuk a népesség öregedése miatt egyre nő.Tusk: az Egyesült Államok, Kína és Oroszország kötelessége megakadályozni a kereskedelmi háborúkat
Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország kötelessége megakadályozni a kereskedelmi háborúkat - jelentette ki hétfőn Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki egyben arra szólította fel a három országot, hogy reformálják meg a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO).Közép-európai érdek a Kínával való együttműködés
Az európai versenyképesség dinamikus bővülését segítik a közép-európai államok azzal, hogy nyílt, szabad, akadálymentes együttműködést építenek fel Kínával – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét végén Kína, valamint 16 közép- és kelet-európai ország Szófiában rendezett miniszterelnöki csúcstalálkozója után - írja a Magyar Idők.Szijjártó: Közép-Európa és Kína szorosabb együttműködése az egész EU érdekét is szolgálja
A közép-európai országok az egész Európai Unió érdekét is szolgálják, amikor szorosabbra fűzik az együttműködésüket Kínával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Kína, valamint 16 közép- és kelet-európai ország Szófiában rendezett miniszterelnöki csúcstalálkozója után. A tanácskozáson Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviselte.Életbe lépnek a kínai termékekre kivetett amerikai védővámok
Pénteken lépnek életbe a kínai termékekre kivetett amerikai védővámok: ennek alkalmából Donald Trump amerikai elnök gazdasági és kereskedelempolitikáját elemzik az Egyesült Államokban.Amerikai haditechnikai titkokat szerezhettek meg kínai hackerek
Nagy mennyiségű, rendkívül bizalmas adatot loptak el kínai kormányzati hackerek az amerikai haditengerészetnek dolgozó egyik vállalkozó számítógépéről- írja a Washington Postra hivatkozva a hvg.hu.Mernyó Ferenc - Miről álmodik Orbán Viktor?
A hazai liberális újságírás zászlóshajója - az omladozó Simicska-sajtóbirodalom egyre homályosabban csillogó ékköve, a gonzó újságírás kétes hírnevű úttörője - újra hozta a formáját. Ha lenne ilyen bajnokság, ismét a dobogó tetőfokán állhatna a "Hogyan gyártsunk hamis híreket?" versenyben.Ajánljuk még