kína
Szijjártó: Negyvenöt milliárd forintos erőművi beruházást valósít meg Kína Magyarországon
Kína 45 milliárd forint értékű erőművi beruházást valósít meg Magyarországon, és bővülhet a légi összeköttetés is a két ország között - mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.Irán gazdasági kompenzációt követel Európától, mert Trump kilépett az Obama által összetákolt atomalkuból
Irán bizakodással tekint az ország atomprogramjáról szóló többhatalmi megállapodásjövőjére a szerződést aláíró országok képviselőivel folyatott pénteki bécsi tanácskozás után - fogalmazott Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes. Irán csak a szokásos húzd meg, ereszd meg taktikát alkalmazza és Amerika hiányában nem lesz, aki ellenállást fejtsen ki felé, az lesz, amit az ajatollah akar. A háttérben pedig az óprezsa birodalmi öntudat, a középhatalmi vágyak állnak, amelyről korábban itt és itt (is) írtunk.Irán mellé állt Kína az atomalku ügyében
Kína együtt fog működni Iránnal, hogy megoldást találjon az Egyesült Államok által felmondott többhatalmi nukleáris megállapodás megmentésére – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap Pekingben iráni partnerével.A kínai tévé kitakarta az LMBTQ-propagandát, világbotrány lett belőle
Nem engedélyezi a legnépszerűbb kínai tévécsatornának az Eurovíziós Dalfesztivál közvetítését az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), mivel a tévé elhomályosította a versenyben feltűnő LMBT-motívumokat - ismertette a BBC News pénteken. Az EBU közleményében leszögezte, a cenzúra nincs összhangban azokkal az értékekkel, amelyeket a sokszínűséggel kapcsolatban képvisel a szervezet.A kínai miniszterelnök levélben gratulált Orbán Viktornak
"A közös jövőképek és ideálok összehozhatnak embereket akkor is, ha kilométerek ezrei választják el őket egymástól" - írta Orbán Viktornak újraválasztásához gratuláló levelében Kína miniszterelnöke, Li Ko-csiang. A kínai miniszterelnök hivatalos kínai látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt.Kína letiltja a homoszexuális tartalmakat
Letiltja a homoszexuális tartalmakat a Weibo kínai közösségi portál. Az újonnan bemutatott irányvonalai szerint három hónapon át a képregényekben, játékokban, szövegekben és videókban nagyon alaposan szűrni fogják a pornográf, erőszakos és homoszexuális tartalmakat.Ötvenmilliárdos válaszlépésről döntöttek a kínaiak az amerikai vámokra reagálva
Nagyon gyorsan reagált a kínai vezetés az Egyesült Államok által tegnap bejelentett vámokra: az imént született döntés, miszerint 50 milliárd dollárnyi amerikai termékekre vetnek ki vámokat. Mezőgazdasági termékek, járművek és vegyipari cikkek a büntetőlistán.Ajánljuk még