kirgizisztán
Megnyílt Kirgizisztán budapesti nagykövetsége
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Ruszlan Kazakbajev kirgiz külügyminiszter közösen nyitotta meg Kirgizisztán magyarországi nagykövetségét Budapesten. A találkozón a többi között szó volt a két ország közötti jó kapcsolatról és arról is, hogy a magyar felsőoktatás tárt karokkal várja a Türk Tanács tagországaiból érkező hallgatókat.Szijjártó: biztonsági és gazdasági szempontból is felértékelődött Közép-Ázsia szerepe a világban
Közép-Ázsia szerepe felértékelődött biztonsági és gazdasági szempontból is, ezért fontos lenne, hogy az Európai Unió is nagyobb figyelmet fordítson a térségre – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kirgiz kollégáját, Ruszlan Kazakbajevet fogadta hétfőn Budapesten.Víztisztító berendezést adott át Szijjártó Péter a kirgiz hadsereg mobilkórházának
Víztisztító berendezést adott át kirgizisztáni látogatásán, csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közép-ázsiai ország hadseregének mobilkórháza számára. Most az egész világ a koronavírus-járvány elleni védekezésre koncentrál, de közben nem szabad megfeledkeznünk azokról a fenyegetésekről, amelyek korábban keletkeztek, és továbbra is itt vannak: a terrorizmus, a szélsőséges ideológiák terjedése és a különböző fegyveres konfliktusok – jelentette ki a miniszter az átadó ünnepségen.És máris elfelejtettünk három válsággócot a posztszovjet térségben
Állítólag jelenleg legalább hatvan fegyveres konfliktus zajlik szerte a világon, de ez a szám tényleg csak attól függ, hogy melyik elfelejtett és éppen "befagyott" konfliktust számoljuk bele éppen és melyik ideiglenes tűzszünetet tekintjük békének. Belorussziában éppen forradalom van, Karabahban a szokásos háború, Kirgíziában talán a rendszeres rendszerváltások egyike ment végbe éppen. Alig tudunk valamit ezekről az országokról és bármi is történik bennük, garantáltan elfelejti őket a világsajtó, ha senkinek nem geopolitikai érdeke a nagyok között felszínen tartani a humanitárius katasztrófáról szóló híreket.Kirgizisztánban megint győzött egy forradalom?
Immár a harmadik válsággóc alakul ki a posztszovjet térségben rövid időn belül. Kirgizisztánban hétfő óta nincs legitim hatalom, mert tömeges tüntetések zajlanak és a tüntetők összecsaptak kezdődtek a rendőrséggel. Ennek a hátterében az áll, hogy az ellenzék hívei nem fogadják el az október 4-én tartott parlamenti választások eredményét. Az egykori szovjet tagköztársaság napjainkra sem tudott gazdaságilag talpra állni: Moszkvával jelentősen lazultak a kapcsolatai, Peking viszont az „Egy övezet, egy út” elve alapján erősíti a pozícióit az országban, de a török befolyás is erős, mint már szinte mindenütt a térségben. A 83%-ban az iszlám hitet követő lakosságú, független Kirgizisztán elsősorban ásványkincsei miatt került a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Jelenleg egyedül Szoronbaj Dzseenbekov kirgiz elnök van a helyén, a többi politikai vezető lemondott, a parlament pedig a zavargások miatt működésképtelen.Putyin: Biden kijelentései Moszkva erejéről árulkodnak
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak adott interjújában az amerikai választások egyre hevesebb volta és a Hegyi-Karabah régióban zajló harcok kapcsán is hangot adott véleményének.Erőszakba torkolltak a tüntetések a kirgizisztáni választások után
A helyi sajtó beszámolói szerint a hétvégi parlamenti választások eredményét elutasító, több ezer demonstráló autókat gyújtott fel, majd közülük sok átmászott a parlamentet övező kerítésen és behatolt az épületbe. A rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal próbálta megállítani őket, ám sikertelenül. Az összecsapásokban legalább százan megsérültek.Szijjártó Péter: Minden feltétel adott a magyar és kirgiz vállalatok szoros együttműködéséhez
Magyarország és Kirgizisztán kapcsolatai soha nem voltak annyira szorosak, barátiak és stratégiai jellegűek, mint most, ezt támasztja alá, hogy minden feltétel, így többek között a jogi és a pénzügyi háttér is adott ahhoz, hogy magyar és kirgiz vállalatok között szoros együttműködés jöjjön létre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a kirgiz-magyar üzleti fórumon kedden Budapesten.Orbán Viktor: Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is
Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is, érkeznek ide vendégek, és "mi is látogatunk számunkra fontos országokba" – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután tárgyalt Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökkel.Ajánljuk még

















