kiss lászló polgármester
Életveszélyes játszóterek és közparkok Óbudán – Évek óta dobálóznak Kiss Lászlóék a súlyosan sérült gyermek ügyével (PS-videó)
Több mint egy éve húzza Óbuda balos önkormányzata a kerületben súlyosan megsérült kisfiú ügyét. Az önkormányzat, a kerületi vagyonkezelő és a közterület-fenntartók egymás között dobálóznak az üggyel, a szülők pedig csak annyi választ kapnak: ha nem tetszik, lehet perelni.Kiss László és bátor balos szövetségesei elmenekültek a korrupciós kérdések elől (Videó)
Nemrég a Magyar Kétfarkú Kutya Párt oldalán megjelent egy cikk, amelyben leleplezik az óbudai MSZP és az önkormányzat közötti legújabb gyanús korrupciós ügyet. Ebből kiderül, hogy egy, a szocikhoz köthető cég – amelyet a 2019-es önkormányzati választások után alapítottak és már kaptak is egyből megbízásokat a DK-s vezetésű helyhatóságtól – csúnyán túlárazott három kerületi táblát. Hétfőn az ügy kapcsán rendkívüli testületi ülést hívtak össze. Azonban Kiss László DK-s polgármester és balos társai nem jelentek meg a Városházán. Így a határozatképtelen ülést megközelítőleg egy perc után lezárták, és válaszokat továbbra sem kaptak a képviselők. Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője lapunknak elmondta, hogy mindenképpen foglalkoznia kell az önkormányzatnak ezzel az üggyel. A politikus kiemelte: ha kiderül, hogy igazak a vádak, akkor meg kell találni és meg kell nevezni a felelősöket. Részletek a videóban!A Fidelitas lemondásra szólította fel Óbuda DK-s polgármesterét
A Fidelitas szerdán lemondásra szólította fel Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét az önkormányzatot érintő korrupciós ügy miatt.„Ez nem fog így menni...” – Politikailag meglehetősen egyoldalúra sikerült a bicskei gyermekotthon ügyét feltáró bizottság első ülése
Még hiányzó dokumentumok alapján elkészített fővárosi jelentés; Tarlós felelőssége és Demszky bevédése; a sikertelen rendőrségi nyomozás után eszköz nélkül maradt intézmény – csupa megválaszolatlan kérdés lengte körül a bicskei gyermekotthon működését feltáró, baloldali többségű bizottság első ülését. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a rendelkezésre álló dokumentumok hiányosságai ellenére a baloldal nem szeretné bővíteni a meghallgatottak körét, hogy az intézmény 2011 előtti működéséről is képet kaphasson a közvélemény, Tarlós István felelősségét azonban meghallgatáson firtatnák, annak ellenére, hogy a 2011-es bejelentést követően a főpolgármester azonnal reagált a gyermekbántalmazás gyanújára.Óbudai Fidesz Kiss Lászlóék korrupciós botrányáról: Az óbudaiaknak joguk van tudni az igazságot!
Bár Kiss László, DK-s polgármester frakciónk kezdeményezésére kénytelen volt rendkívüli testületi ülést összehívni az óbudai korrupciós botrány miatt, egyetlen kérdésre sem volt hajlandó érdemben válaszolni – olvasható az óbudai Fidesz közleményében.Bicskétől Putyinig menekült a korrupciós vádak elől Kiss László (Videó)
Az óbudai Fidesz-frakció az önkormányzat testületi ülésén indítványozta, hogy állítsanak fel egy vizsgálóbizottságot a kerületben egyre nagyobb hullámokat verő korrupciós botrány kapcsán, és vizsgálják ki Kiss László polgármester felelősségét az ügyben. Portálunk természetesen meg szerette volna kérdezni az ügyben a polgármestert, Kiss azonban az angolnázás tankönyvi példáját mutatva menekült a sajtó elől, a testületi ülésen pedig beszélt mindenről, kivéve arról, amiről kérdezték. Voltak azonban, akik mégis szóba álltak velünk, így tudhattuk meg, hogy a Gyurcsány-párt gerinctelensége már a DK-n belül is többeket arra késztetett, hogy elhagyják a pártot.Kiss László, DK-s polgármester rokonáig érhetnek a szálak az óbudai korrupciós botrányban?
Súlyos, akár nyolcévi szabadságvesztésre is számíthatnak a III. kerületi csúszópénzes botrány elkövetői, ha a bíróság elítéli az érintetteket – írja a Magyar Nemzet. Az ügyben egyelőre hivatalos személyt nem hallgattak ki gyanúsítottként, de a nyomozásban nyilvánvalóan azt is tisztázni fogják, hogy kapott-e bármelyik baloldali politikus a vesztegetési pénzekből.Százmilliókat nyeltek el, majd volt, amelyik felszívódott az óbudai korrupciós ügyben érintett cégek közül – Hárman letartóztatásban vannak
Egy nulla alkalmazottal rendelkező, hárommillió forintos törzstőkéjű kis kft. több milliárdos közbeszerzést nyert el újságkiadásra a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál. Egy másik krumplit osztott, okosórát szállított, majd eltűnt, áttette székhelyét Romániába. Hárman letartóztatásban, egy gyanúsított bűnügyi felügyelet alatt. A polgármester terel, és politikai lejáratást sejtet, miközben az ügy egészen egyértelműnek tűnik. Így áll jelenleg az óbudai korrupciós botrány.Magasról tesz az emberekre a III. kerületben (is) a baloldali vezetés
Lesújtó állapotban vannak Óbuda útjai, de a balliberális Kiss Lászlóék nem foglalkoznak vele. Tavaly december végén egy veszélyes kátyú alakult ki a III. kerület hegyvidéki részén, a Királylaki úton. Az út jelentős részen kezdett beszakadni. És ez senkit nem érdekel.Ajánljuk még