kocsmai igazságok
Kocsmai igazságok – Sikerült-e bármi újat létrehoznia az ellenzéknek az elmúlt két hétben?
Miközben a racionálisan gondolkodó ellenzéki, vagy legalábbis nem kormánypárti értelmiségiek kétségbeesetten akarják valami értelmes mondanivaló felé terelni az ellenzéki politikusokat és a független influenszereket, az ellenzék szokása szerint csak a teljesen kezelhetetlen indulatainak a kimutatására képes. Persze nincs könnyű dolguk a pedofíliával: az őrjöngő dühük részben abból származik, hogy tudják, ez a szörnyűség már ráégett az ellenzékre, és ha a jobboldal szigorítani akarja a jogszabályokat, további akadályokat állítva a gyermekeket minden módon szexualizálni akaró LMBTQ-csoportok elé, akkor majd újra a nyugati elvbarátaik mellé fognak állni és nem a magyar gyermekek mellé. A kegyelmi ügy kapcsán kétségtelenül sok megbeszélnivalója lenne a magyar társadalomnak, de ezzel az ellenzékkel ez lehetetlen, mert ők semmit nem tartanak törvényesnek, legitimnek, ami az ő ideológiájukon kívül létezik. Novák Katalint sem tartották köztársasági elnöknek. Nekik csak Göncz Árpád volt az elnökük, mert őt ők választották. Nem olyan nagy tragédia, hogy a magyar progresszió csak egyszer volt annyira erős az elmúlt 35 évben, hogy elnököt tudott választani. Reméljük, ez így is marad. Kocsmai igazságok – Az ellenzék szerint a külföldi tulajdonos mindig jobb, mint a magyar tulajdonos, persze ha nem éppen az ő nevükre kerül az ország
Az elmúlt napok botrányai természetesen már a kampány részei, és az ellenzék, ahogy mindig, a magyar szuverenitás minden elemét egyszerre igyekszik támadni. A nyugati civilizáció egyik legerősebb összetartó eszköze a magántulajdon. Ez egykor az állampolgárok szabad tulajdonszerzését jelentette; ma azt jelenti, hogy az óriásvállalatok, a külföldi, a már tulajdonképpen anyaország nélküli multinacionális vállalatok, mondjuk "antinacionalista" cégek szerezhetnek meg minden olyan tulajdont mindenütt a világon, ami nélkül nincsenek nemzetek, a termőföldet, a helyi tudáson és hagyományon alapuló iparvállalatokat, bármit. A magyar jobboldal elleni támadások mindig a legszélesebben vett nemzeti tulajdon elleni támadások is: annál gyengébbek vagyunk, minél kevesebbet birtoklunk a saját országunk földjeiből. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Saját magunk gyilkosai vagyunk: a zöld őrület, amikor a mezőgazdaságból vegyipar lesz – Kocsmai igazságok
A nagyipari mezőgazdaság hiába alapja elvileg az európai élelmiszerbőségnek, a modernitás egyik legnagyobb tévútja. A mennyiség ára ugyanis a minőség egészen elképesztő mértékű romlása és általában az ember teljes elszakadása a természettől. Már régóta zömében vegyipari termékeket eszünk, nem élelmiszereket. Ráadásul erre az ipari őrületre rátelepedtek ideológiailag a zöldeknek nevezett szobatudósok, akik a városi idióták legvadabb részét alkotják: ők azok, akik szerint egy tehén környezetszennyező, de az ő műanyagba csomagolt életük maga a környezettudatosság. A történelemben eddig az volt a tapasztalat, hogy a sikeres ordas ideológiákat okos pszichopaták menedzselik, és a dühöngésbe hajló vakbuzgóságot meghagyják az utcai rohamosztagosoknak. A haragoszöld mozgalmakban azonban nem lehet okos embereket találni, azokat utcai verőlegény szintű intellektussal rendelkező, a szellemi fogyatékosság alsó határán mozgó kretének vezetik. Persze van tartótisztjük, általában Amerikában, de a "mozgalom" maga önjáró, a gazdái alól is kipusztítja a termőtalajt. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Lehet, hogy az ukránok néhány keserves év után mégis kiegyeznének a magyarokkal? – Kocsmai igazságok
Bár tónusában még mindig faragatlan és többször támadó az ukrán retorika, az ukrán elit mégis nagyon akar tárgyalni a magyarokkal, szinte könyörögnek az Orbán–Zelenszkij-találkozóért. A tegnapi napon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter járt a kárpátaljai Ungváron, ahol ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával tárgyalt. Szabó Gergő és Ambrózy Áron többek között az ukránok hozzáállását vitatta meg, hiszen hiába a közeledés, élhetünk a gyanúperrel, hogy az ukránok most csak rá vannak kényszerítve erre a viselkedésre; a megoldás az lenne, ha végleg leszoknának a gyűlölet elhintéséről. Emellett szóba került az ukránok siralmas állapota a frontvonalakon, a háború lehetséges jövőképe, végül slusszpoénként a románok felvetése, miszerint Kárpátalját hozzájuk kellene csatolni. Nézzétek most is a Kocsmai igazságokat! Ez várna ránk is az oktatás baloldali reformjaival: Lengyelországban betiltják a házi feladatot a kisdiákoknak – Kocsmai igazságok
A baloldal nagyon szeret az oktatással és az egészségüggyel foglalkozni. Elsősorban akkor, amikor nincsenek hatalmon, mert akkor mindent is megígérnek. Amikor ők kerülnek kormányra, akkor a saját múltunkból is tudjuk, hogy kő kövön nem marad. Kórházakat zárnak be, egészségügyi dolgozókat tesznek utcára, a tanárokat kiröhögik és kiherélik a nemzeti tanterveket. De ígérni mindig tudnak. A valóság azonban borzasztóan fájó, amit most Lengyelországban láthatunk, mely intő példa nekünk, magyaroknak is. A lengyeleknél ugyanis a szinte nyíltan diktatúrát építő baloldal azt találta ki, hogy a diákok ne írjanak házi feladatot, mert minek az, ezért be akarják tiltani. Persze, ha van olyan elvetemült gyerek, aki házi feladatot kér, annak van lehetősége erre, de nyilván az egész osztály, a tanárok és a baloldali kormány rosszallását is magára vonja ezzel az ostoba lépéssel. Tanulni, tanulni, tanulni, mondta Lenin, és ahogy ismerjük a kommunisták szellemi magasságát, ezt manapság is betartják, sőt, továbbra is teljesen hülyét akarnak csinálni a társadalmakból. Lengyelországban most ismét tettek egy lépést ebben az irányban. Kocsmai igazságok – Nem új világrend körvonalazódik, hanem jelenleg éppen a káosz "stabilizálódik"
Éppen befelé tartunk a káoszba és nem kifelé. Persze új világrend körvonalazódik, csak nem pár éven belül, hanem pár évtized, esetleg évszázad múlva. Ez ugye azokat nem vigasztalja, akik ebben az instabilitásban kénytelenek leélni az életüket. Az USA szuperhatalmi évtizedei úgy teltek el, hogy semmit nem tudott kezdeni Oroszország visszaerősödésével, és mintha észre sem vette volna Kína felemelkedését. Mostanában talán meg India megerősödése felett siklik át az amerikaiak tekintete. Amerika nem erős és jól tartott szövetségeseket akart magának, hanem csak vazallusokat, régi birodalmi hiba ez. Nem tudom, az USA milyen hasznot vár egy gyengülő Európától, de jelenleg nem tűnik úgy, hogy képes lenne megvédeni minket az oroszoktól és az iszlámtól. Lehet, hogy nem is akar. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Kocsmai igazságok – Mekkora balhé lesz Németországban?
Vigyázó szemünket Berlinre vetjük és reménykedünk, hogy végre lesz valami. Megjöhetne például a német politikai elitek esze. Hát azt hiszem, ezt elengedhetjük, ilyen még nem volt soha. Az AfD persze jobb lenne, mint a jelenlegi jelzőlámpa-koalíció, de az esélytelen, hogy egyedül többséget szerezzen, koalíciós partnere meg úgyse lenne, mert a fősodratú német pártok gyakorlatilag nácinak állítják be a közvélemény számára. És az meg igaz is, hogy az AfD nem egy igazán koherens politikai nézeteket képviselő párt; leginkább reakció arra a végtelen hülyeségre, amit a zöldeknek behódoló CDU–CSU meg az SPD csinált az elmúlt másfél évtizedben. Nem tudjuk, mit hoznak a gazdatüntetések Németországnak, de a megmozdulások méretei és az országban érzékelhető hangulat nem sok jót ígérnek ennek a teszetosza és ideológiailag vezérelt kormánynak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Kocsmai igazságok – A geopolitika nem rakétafizika, csak rá kellene nézni a térképre
Amikor Erdogan Budapestre látogat, mindig előjönnek a "150 évvel" az ilyenkor mindig széplelkű liberálisok. Az oroszok történelmi bűnei is mindig felemlegetésre kerülnek, persze mindig azoktól, akik a németek és az osztrákok történelmi bűneiről nem hogy hallgatnak, hanem teljes lendülettel tagadják azokat. Azt is gondolhatnánk, hogy ez csak a szokásos politikai propaganda, ha hatalmon lennének, ők is igyekeznének a körülöttünk lévő orosz birodalommal, török szultánnal és persze a német császárral (mert az osztrák birodalom sajnálatos módon megszűnt) jó viszonyt ápolni. De sajnos ez nem így van, ezek tényleg annyira sötétek, hogy Magyarország jövőjét mindig odaígérik annak a hatalomnak, amelynek éppen becsicskultak. Értelemszerűen a másik kettőt ilyenkor annyira elidegenítik, hogy az lehetőleg ellenségnek tekintsenek, még csak nem is semlegesnek. Szalai Szilárd és Bálint Botond az év utolsó kocsmázásában. Kocsmai igazságok – Szeretnéd, hogy politikával és ideológiával tömjék a gyereked fejét az iskolában?
Egy kedves fizikatanár az óráján liberális propagandaanyagot játszott le a diákjainak egy elvileg konzervatív értékrendű középiskolában. Az ember egyrészt azt gondolná, hogy a tanárság jár némi önreflexióval, tehát az ember az egyéni meggyőződéseivel nem üldözi a tanítványait ennyire direktben. De persze nem valamiféle etikáról van itt szó, hanem arról, hogy amióta nálunk a felnőttek egy jelentős részének fejéből kiszorult a liberális, baloldali agybaj, azóta a 18 év alattiakra szálltak rá a progresszívek. Sosem voltak gátlásaik, mindig is ilyenek voltak, és a gyerekek, kamaszok befolyásolása mégiscsak könnyebb, mint a már élettapasztalattal rendelkező felnőttek becsapása. Tudom, hogy nekünk ez nem megy annyira jól, de ilyenkor mi is vágjunk le olyan hisztit, mint amit ők szoktak előadni bármikor, ha nem tetszik nekik valami. Mert nekünk most rendesen van okunk felháborodni, a szélsőliberális agymenés nem iskolába való.