kocsmai igazságok
Kocsmai igazságok – Magyarország még a magyaroké, London vajon kié?
Álmos Joe (Biden) megint hatalmas baromságokat mondott, ebből következőleg szinte biztos, hogy újraindul az elnökségért, a pártja, a demokraták pedig lelkesen támogatják. Augusztus 20. mindig a legrosszabbat hozza ki az ellenzéki politikusokból és véleményvezérekből: Magyarországról nem tudnak olyan szépeket mondani, mint amilyeneket Romániáról bármikor. London polgármestere, egy virtigli muszlim ember, Karácsony Gergely példaképe kikívánja a fehéreket Londonból. Kocsmai igazságok Szabó Gergellyel és Bálint Botonddal.Stadiont és világbajnokságot nem kér Karácsony, de ingyenjegyet igen – Kocsmai igazságok
Karácsony és a liberálisok mindent megtesznek, hogy ne épüljön semmi, Pride-on kívül ne rendezzünk semmit, na jó, esetleg Pride-dal reklámozott Sziget-fesztivált, viszont a stadionba, ingyenjeggyel, azért elmennek parádézni. Sőt ilyenkor állítólag még a magyaroknak is szurkolnak. Hát, nem tudom hányszor lehet ezt még eljátszani. A háborúról is beszélni kényszerültünk, mert egy kutatásból kiderült, az amerikai fiatalok végül is nem ellenzik a háborút, ha távoli országokban drónokkal lehet gyilkolászni azokat, akik nem felelnek meg az amerikai ember- és igazságeszménynek. Kocsmai igazságok Szabó Gergővel és Bálint Botonddal.Karácsonyékat nem érdekli, hogy egy új biciklisáv a mentőket is akadályozza – Kocsmai igazságok (Videó)
Magyarországon a woke része a biciklizmus. Meg a biciklista, aki tudvalévőleg tulajdonképpen transzgyalogos, aki úgy haragszik az igazi gyalogosokra, mint a transznők az igazi nőkre. Tudják, az a biciklis, aki a járdán csapat, fel van háborodva, ha a gyalogosok nem ugrálnak el, illetve az autók között, mögött, mindenféle holtterekben adja elő ugyanezt. Jelentős számban vannak normális biciklisták is, őket meg onnan lehet megismerni, hogy áttolják a bringát a gyalogátkelőhelyen, nem negyvennel száguldanak át, és kiemelten nem használják a körúti biciklisávokat, mert nem szeretik a tömény dieselkormot, illetve egyéb égéstermékeket belélegezni. De a jelenlegi vezetés nem ennek az utóbbi csoportnak az érdekeit képviseli. A biciklizmus prioritás, hiszen a kerékpárutak felfestése látszik, igazi eredmény, ha meg fizikai akadály is van, az maga a haladás. Azt meg valahogy ki lehet bírni, hogy a biciklisek éppen nem látszanak, meg a mentő nem fér el. A biciklizés lehetősége a lényeg, nem az, hogy ténylegesen mennyien is használnak valamit, ami másoknak sok kényelmetlenséget okoz. Ez ugyanis "zöldítés", környezetvédelem, majdnem vegán dolog. Azt OMSZ meg csak kekeckedik. És addig sem kell érdemben foglalkozni a budapesti közlekedéssel. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Ha a normális többség összefog és hallatja a hangját, nincs esélye a liberális törpe kisebbségnek – Kocsmai igazságok
Bálint Botond távollétében Dezse Balázs volt Szabó Gergő beszélgetőpartnere a Kocsmai igazságokban, ahol a transznemű reklámot azóta megbánó Bud Light sörmárka esetével foglalkoztunk, hiszen hiába minden erőfeszítés, a normális többség már egyáltalán nem kér korábban kedvelt sörmárkájából. Van tehát esély a normalitásra, csak hallatni kell a hangunkat, hiszen mi vagyunk a többség, még mindig. Az amerikai konzervatívok példát mutattak az egész világnak, hogy összefogással és kitartással valóban sikert lehet elérni, a Bud Light bojkottja elérte a célját. A műsorban a srácok részletesen kivesézték a kifordított világ visszásságait és azt, hogy sose maradjunk csöndben, mert a liberális törpe kisebbség csak az alkalomra vár, hogy elhallgattasson bennünket.Kocsmai igazságok – Svédország NATO-tag lesz, Ukrajna meg nem lesz
NATO-csúcs lesz, nyilván a feszültség mérséklése érdekében közel az orosz határhoz. Ez utóbbi még a szokásosnál is nagyobb biztonsági intézkedéseket követelt meg a résztvevőktől. Az ukrán ellentámadás mérsékelt sikerei, illetve Biden elnök kijelentése, miszerint mostanában biztos nem veszik fel Ukrajnát a szövetségbe, mert az egyenlő lenne egy NATO–orosz háborúval, be is árazzák az egész rendezvényt: békét sem fognak csinálni, de talán a helyzetet sem rontják tovább. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Kocsmai igazságok – Franciaország már nem a franciáké!
Ha Macron azt kívánja nekünk, ami most Franciaországban van – márpedig a migránskvótával így tesz –, akkor a halálos ellenségünk. Mondjuk minden közép-európai országnak ezt kívánja, nyilván dögöljön meg a másik tehene is. A franciaság, a francia állam, a franciák országa az utolsókat rúgja. A még működő rendőrség persze jó liberális módra egyszerre küzd a gyújtogató, lincsló migránsok, szélsőbalosok ellen és azok ellen, akik meg akarják védeni magukat a csőcseléktől, különösen, ha a védekezők még franciának is merik vallani magukat. Másképp fogalmazva: a migránsokat kötelező szeretni, Franciaországot kötelező megvetni, mert nem szereti eléggé a migránsokat, nem tesz értük eleget. Kocsmai igazságok Szabó Gergővel és Bálint Botonddal.Kocsmai igazságok – A külföldről jött kampánypénznek sincs szaga, avagy Karácsony Gergely esete az egymillió eurós mikroadománnyal
A teflon felületű Karácsony Gergelyen vajon megtapad-e végre egymillió eurónyi készpénz (meg néhány font)? Kinek, kiknek ért meg félmilliárd forintot az, hogy Karácsony Gergely legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Nekünk biztos, de mi ugyebár bizonyosan rubelben küldtük volna a pénzt. Miért nem zavarja az ellenzéki szavazókat, hogy akár egy kisebb drogkartell is be tudná vásárolni magát a magyar ellenzékbe? Még szerencse, hogy az amerikai kormányzati beavatkozást a magyar választásokba egyenesen remeknek tartják. Kocsmai igazságok Szabó Gergővel és Bálint Botonddal.Kocsmai igazságok – Kinek is a foglyai a kárpátaljai magyarok?
Orosz fogságba esett kárpátaljai magyarok kerültek Magyarországra. A velünk élő Trianon következménye, hogy magyarok harcolnak és halnak meg két szláv állam háborújában, olyan magyarok, akik a saját akaratukon kívül lettek idegen országok állampolgárai. Az ukránoknak nem tetszett a dolog, nekik semmi sem tetszik, csak az, ha azt csináljuk amit parancsolnak. Az ukrán nyelvből valószínűleg hiányoznak a kérem és a köszönöm szavak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Kocsmai igazságok – Kötelező migránskvóta, a nagybetűs Nyugat ajándéka a magyaroknak
Minden jogot és normális logikát felrúgva, az EU szerint Magyarországnak darabárat kell fizetnie azért, mert nem akar befogadni mindenféle migránsokat. A mindenféle ebben az esetben azt jelenti, hogy nyilván olyanokat küldenek hozzánk, akik még a befogadó nyugati liberálisoknak sem felelnek meg. Biztos nem akarjuk tudni, hogy azok milyenek lehetnek. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Ajánljuk még

















