Pesti Srácok

költségvetési csalás

Kőkemény keresztényellenes hetet tartott a baloldal: szenteltvízbe pisiléssel és kommunista messiással készülnek a választásokra

Magyar ugar 2022 január 29.
Nem gondoltuk volna, hogy 2022-ben az ötvenes évek kegyetlen keresztényellenes szólamait kell hallanunk, gúnyos és megalázó szavakat, de a hazai baloldal idomult a nemzetközi trendhez. Volt most itt minden, szenteltvízbe pisilés, ami Karácsony Gergelynél belefér, illetve egy önjelölt Messiás is színre lépett Márki-Zay Péter személyében. Szabó Gergő és társai sorra vették a baloldal elmúlt heti villanásait, és Szalai Szilárd, valamint Dezse Balázs ugyancsak nagyot néztek a baloldal gyűlöletén és álszent viselkedésén. Ezen a pénteken Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője és parlamenti frakcióvezető-helyettese volt a vendég, akivel többek között V. Naszályi Márta I. kerületi ámokfutásáról és a választókerület érdekességeiről beszélgettek a srácok. Böröcz szerint az utópisztikus baloldali gondolatok már visszapattantak a valóságról, a beszélgetés során pedig szóba került, hogy az I. kerület polgármester asszonya közokirathamisítás miatt pedig még bíróság elé is állhat, hiszen 100 millió forintos költségvetési csalási ügybe keveredett, a nyomozás pedig megindult. Végül szóba került Márki-Zay Péter is, aki Londonban követőit mindent eldobó apostoloknak nevezte, párhuzamot vonva a Megváltóval, akit mesterként követtek. A nárcisztikus, istenkomplexumos baloldali miniszterelnök-jelölt hagymázas gondolatait természetesen részletesen kivesézték a Karanténvlog szereplői. Nézzétek most is a műsort!

Meg vagyunk mentve! Mindent dobjatok el, és kövessétek Márki-Zay „mestert”, a zsebmegváltót! – Karantén-vlog

Magyar ugar 2022 január 28.
Aki nem vallásos, most majd az lesz, aki eddig is az volt, annak innentől nincs szüksége útmutatásra, hiszen itt a megoldás a világ minden bajára: Márki-Zay Péter. A magát szerényen megváltói analógiába helyező Zajos Peti néhány napja Londonban mutatta meg magát a nagyérdeműnek, de cirkuszi előadásán nevetni nem nagyon tudtunk. Ehelyett a Karantén-vlog azzal szembesült, hogy Márki-Zay szolidan és szerényen arra utalt, hogy az apostolok is eldobtak mindent, hogy kövessék a Mestert, ahogy Simon András és Péterfi Judit is megtette, hogy kövesse őt. A baloldal miniszterelnök-jelöltje joviális, megengedő mosollyal kijelentette, hogy azért mindenkinek nem kell ott hagynia az állását ahhoz, hogy a „Mestert” követhesse. Rendes ember ez, mindig is mondtuk, ahogy Karácsony Gergely is megérdemel némi vállveregetést, ugyanis a vallást ő sem tisztelte az utóbbi napokban, így a kommunista tanítók szemében Budapest főpolgármestere nagyot nőhetett. A szenteltvízbe pisilés viccelődő baloldali bajnoka azóta már magyarázkodik, igaz, ezt is sunyi módon teszi, hiszen gusztustalan mondata második felét nem hangoztatja azóta, amikor is azt mondta, hogy ez a tevékenység amúgy „belefér”. A Karantén-vlog most sem kímélte a baloldali gurukat, ahogy a Városháza-ügy méltatlan kezelését sem Karigeriék részéről, akik tagadnak, menekülnek és kínjukban viccet csinálnak szorult helyzetükből, másra kenve saját sarukat. A saját magát vizsgáló baloldal érdekes módon nem talált semmi látnivalót a Városháza-botrányban, ahogy V. Naszályi Mártát sem érdekelte szembesítésünk azzal, hogy százmillió forintos nagyságrendű költségvetési csalás ügyében nyomoz kerületében a rendőrség. Végül a DK menetrendszerű aljassága is szerepet kapott a vlogban, a független bíróságért harcoló, választási győzelem nélkül is alkotmányozni készülő gyurcsányisták továbbra sem változtak. A kommunista nem vész el, csak átalakul! Nézzétek most is a vlogot, megéri!

Az ellopott Cserdi csoda: költségvetési csalás ügyében bűnrészességgel gyanúsítják a néhai polgármester, Bogdán László sofőrjét (Videó!)

Exkluzív 2022 január 28.
Előrehaladt a bebukott Cserdi beruházások és eltűnt százmilliók ügyében még Bogdán László halála előtt indult büntetőeljárás. A NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanújával nyomoz, mivel a Baranya megyei faluban az összesen három projektre elnyert csaknem háromnegyed milliárd forint egy jelentős része eltűnt, a kivitelezések pedig vagy meg sem kezdődtek, vagy megrekedtek. Az ügyben a NAV még tavaly meggyanúsította Bogdán sofőrjét, ügyintézőjét a gazdasági bűncselekmények miatt korábban börtönbüntetésre ítélt T. Tibort – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyet azért poroltuk le, mert T. még 2020 októberben közreadott, videónkon látható riportunk kapcsán beperelte portálunkat, munkatársaink ellen pedig rágalmazás miatt büntetőpert is indított, azt állítva, semmi sem igaz abból, amit leírtunk, illetve amit videoriportunkban a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal Bodai Kirendeltségének hivatal vezetője elmondott. A korábban elhangzottak szerint T. Tibor volt az, aki eljárt a kérdéses pályázatok ügyében és a polgármester meghatalmazásával, tanácsadásra és hasonló, nem meghatározható feladatokra kiállított számlák alapján felvette a pénzeket az önkormányzat számlájáról.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.