Pesti Srácok

költségvetési csalás

Az Ügy: Cseh Katalinék Szécsényben még a kulcsát sem kérték el annak az épületnek, ahol állítólag egy hologram nyomdát üzemeltetnek

Magyar ugar 2021 szeptember 12.
A PestiTV Ügy című műsora lerántotta a leplet Cseh Katalinék igencsak megkérdőjelezhető - sokak számára pofátlan - pénzügyi manőverezéseiről, amiket nem igazán mondhatunk szimpla "pályázati ügyeskedésnek". Felvenni milliárdokat egyetlen kapavágás nélkül, az akár kimerítheti a költségvetési csalás bűntettét, az ügyben már a nyomozóhatóság is vizsgálódik. A Nógrád megyei Szécsény az ország leghátrányosabb térségében található. Nem véletlen, hogy éppen itt létesítettek telephelyet a hálóban szereplő cégek. Itt nyújthattak be a legnagyobb intenzitás mellett pályázatot a 3D-s holografikus nyomdájuk kifejlesztéséhez. Kutatás-fejlesztést, gyártósor telepítést ígértek, sőt még kapacitásbővítésre is pályáztak és nyertek, úgy, hogy közben a fejlesztés helyeként megjelölt épület kulcsát sem kérték el. A 1,5 milliárd forintot, amelyből Szécsényben egy kapavágást nem ejtettek, valós szécsényi cégek elől happolták el. Az Ügy stábja a háló egyik cégének újabb telephelyét is megtalálta, naná hogy szintén Nógrádban. Vanyarc nevű kisfalu utolsó épületében, az erdő szélén, egy üveges üzembe fészkelték be magukat. Egy, a terepet rendező férfi azt mondta, hogy most ott működik a holografikus csodanyomda...
Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.