könnygáz
50 évesen, tizenhét évvel a 2006-os könnygázfelhők után gyógyíthatatlan tüdőbeteg a Gyurcsány-kormánnyal szemben ellenálló Becz Tamás (Videó)
Becz Tamás, akit a 2006 utáni Gyurcsány-rezsim elleni tüntetéseken többször is könnygázzal fújtak arcon közvetlen közelről, súlyos tüdőbeteg. Ma már nem tudja önállóan elhagyni a lakást, sőt, oxigénpalack nélkül a mosdóba sem tud kimenni. Attól fél, mi lesz a családjával, két kisgyermekével, ha ő elmegy. Szüleik meghaltak, albérletben élnek, amit párja egyedül fenntartani sem tud majd. Gaudi-Nagy Tamással, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetőjével elevenítettük fel, mi is történt akkor, 2009-ben, a Nádor utcában. A jogvédő szerint vannak olyan áldozatok, akik évekkel később betegedtek meg, ment tönkre az egészségük, akár maradandóan, amihez a könnygáz és az akkor elszenvedett traumák is hozzájárulhattak. A 2006-os Becz Tamás súlyos tüdőbeteg, állapota annyit romlott, hogy búcsúüzenetben kér segítséget a Facebookon
"Szeretnék megköszönni minden jót és rosszat az elmúlt évekből. Sajnos az én életem elindult egy irányba, ahonnan nincs visszaút"– írta a hétvégén közösségi oldalán Becz Tamás. Az 50 éves, több gyermekes édesapa nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 2006 áldozatától, Nagy Lászlótól búcsúzott, akinek a szemét lőtték ki Gyurcsány megvadult rendőrei. Ha nem is közvetlenül, de valahol Becz Tamás is az akkori események áldozata, súlyos tüdőbetegként – amit akkor még ugyan asztmának gondoltak – többször is könnygázt kapott az arcába, békés tüntetőként, vagy akár onnan hazafelé tartva. Egyik alkalommal a Bazilikától éppen abban a csoportban sétált, amelyikben Morvai Krisztina is. "Két oldalról fogtak közre a rendőrök és fújták ránk a könnygázt" - mesélte néhány hónapja Tamás a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva. Most búcsúzkodik. Facebookra feltöltött üzenetében azt írja, már a lakásukat sem fogja tudni elhagyni és érzi, hogy nincs sok ideje hátra. Abban bízik, hogy lesz aki gyermekeit amolyan pótnagyszülőként helyette is szereti majd.