konzervativizmus
Unom a folyton szembejövő liberális tartalmakat, itt az ideje, hogy ennek véget vessünk! – PS-interjú Kovács Istvánnal
Kovács Istvánt, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatóját ismerjük már tévéből, rádióból, most azonban egy új projekthez adta a fejét. Elindította a Megafon Központot, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan online közösségeknek adjon otthont, amelyek akár politikai, akár piaci okok miatt alig jutnak levegőhöz. "A központot azért hoztuk létre, hogy ne érezd úgy, egyedül harcolsz a világ ellen" – mondja Kovács István. Tapasztalata szerint a közösségi médiában egyre inkább átveszi az uralmat a liberális gőzhenger, amely az életünk minden területére rányomja a bélyegét. Sok konzervatív ember meg sem próbálja hallatni a hangját a közösségi médiában, nem vállalja fel a véleményét, mert tart attól, hogy cenzúrázzák, hogy lehurrogják, elnyomják, vagy éppen letiltják. Itt az ideje, hogy ennek véget vessünk! – jelentette ki Kovács István a Megafon Központ alapításáról. Kiderítettük, mit is jelent ez. PS-interjú! Töprengés a demokráciaféltés mögötti filozófiáról, avagy a liberális-balos-álkonzervatív furkósbot (Nagy Ervin írása a PS-nek)
Számos igaztalan és sértő kritika, nemtelen támadás érte Magyarországot az elmúlt hetekben. A koronavírus-törvény ürügyén aggódtak a demokráciáért először itthon, majd Európa-szerte; féltették a jogállamiságot liberális, balos, illetve az előbbieknek megfelelni akaró hazátlan „konzervatív” felebarátaink, miközben láthatatlan ellenségünkkel, a COVID-19-cel vívtuk és vívjuk az új évszázad első nagy háborúját. Mintha nem lenne fontosabb ennél... persze „a show-nak folytatódnia kell”! A politika nem pihen, ahogy az elméleti vitáknak is megvan a maga helye. A most újraéledő „demokrácia-féltés” azonban nem csupán a régóta tartó filozófiai vita mellékterméke, hanem egy eszköz is, melyet a liberálisok mellett ma már a szabadelvűségnek helyt adó balosok és az ethosznak megfelelni akaró álkonzervatívok is furkósbotként használnak a kulturális háborúban. Egy olyan háborúban, mely a szavak jelentéséről szól és arról, hogy ki mondhatja majd meg azt, hogy mi a demokrácia és mi a jogállamiság. Mert aki a szavakat uralja, az a világot is uralni fogja. Nézzük csak! Véget ért egy korszak...
Éppen húsz éve, 2000. április 17-én hétfőn jelent meg ismét polgári-konzervatív napilapként a Magyar Nemzet, amely 1947 óta -a rövid, de annál dicsőségesebb 1956-os szabadságharcos időket leszámítva- mindvégig kommunista és posztkommunista befolyás alatt, a diktatúra, majd annak maradványai és ügynökei álkonzervatív kiadványaként működhetett csupán. A húsz évvel ezelőtti fordulat nagyon fontos dátum nekem és sok kollégámnak, de remélhetően még több konzervatív-nemzeti érzelmű olvasónak, akikkel nagyon vártuk, hogy a totális médiaelnyomás véget érjen és a nyilvánosság előtt a magyarok többsége által támogatott nemzeti-patrióta nézetrendszer is teret nyerhessen. Éppen ezért ez a dátum számunkra egy korszak nyitánya volt. Egy olyan korszaké, amely szimbolikus módon húsz év után ezen a héten ért véget Liszkay Gábor távozásával a Magyar Nemzetet, a megyei napilapokat és egy sor más szerkesztőséget kiadó Mediaworks Zrt. éléről. Liberális futóbolondok, csalók és balos agitátorok akarják kitúrni a Fideszt
A Fideszt nem lehet csak úgy kitenni az Európai Néppártból (EPP), inkább lépnek le még időben, ha nem változik semmi sem, ők maguk – ez nem vitás; a kérdés inkább az, hogy maga a pártszövetség vissza akar-e térni a konzervatív és kereszténydemokrata, „jobboldalinak” aposztrofált értékekhez, vagy végleg átveszik az irányítást a megfelelési kényszerben szenvedő futóbolondok, a magukat kereszténydemokratáknak hazudó csalók és a baloldalról beszivárgott agitátorok. Ugyanis, ha a pártcsalád tagszervezeteit szigorú górcső alá vesszük, akkor azt látjuk, hogy jelentős többségük a saját hazájukban liberális (vagy neoliberális) gazdaságpolitikát képvisel; több, mint a fele elveti a hagyományos család intézményét (egy férfi és egy nő gazdasági és érzelmi közösségét, amely, ha nincs semmiféle egészségügyi akadálya, akkor előbb vagy utóbb gyermekek születésével bővül); jó részük támogatja a melegjogokat (ami szélsőséges liberális politika!); számos tagja internacionalista és globalista vonalon mozog, így köp a szuverenista célokra; és legalább a harmada egalitárius, azaz baloldali elvekből gyárt ócska utópiát. Feltűnő, hogy – jó futóbolondokhoz méltón – kevés kivétellel migránsbarát politikát folytatnak, hisznek a nyílt társadalom eszméjében és megvalósíthatónak tartják a multikulturalizmus utópiáját – ez lenne ma a jobboldal?! A kérdés tehát az – ahogy azt minap Novák Katalin is megfogalmazta Berlinben –, hogy folytatódik-e az EPP balra tolódása, avagy visszatérnek az alapítók „jobboldaliságához”. Vagy az, hogy az Orbán Viktor által „egy centinek” nevezett „kilépési távolság” elfogy-e a következő hetekben?