konzervativizmus
Szabadságharc Táncsicsék ellen
A megúszóstól a legkomolyabbig minden március 15-i beszéd arról szól, hogy mindenki a saját politikai programja szerinti mai tanulságokat von le 1848 eseményeiből. Ezek a párhuzamok olykor suták, alapvetően mégis általában ülnek, hiszen az már a modern kor hajnala volt, abból csíráztak ki a mai világnézeteink, képzeteink. Konzervatív szempontból viszont nagyon nehéz őszintén belemenni a témába, mert lehetetlen nagy-nagy szent tehenek levágása nélkül kibeszélni. Pont ezen szent tehenek óvatos kerülgetése miatt szoktak suták lenni a párhuzamok. Szerencsémre megkaptam a segítséget egy Táncsics Mihályt magasba emelő írás képében. A progressziót soha el nem engedő forradalom jelképe, hogy már nem elég nekik a magyar irodalom talán legzseniálisabb verseit sorjázó, ám közéletileg forrófejű kamaszgyerekként viselkedő Petőfi. Újra Táncsics, a szocialista agitátor kell nekik. Tőle indulunk, hogy a szabadságharchoz érkezzünk meg.Az amerikai konzervatívok seregszemléje – CPAC 2021 – 3. rész – A volt elnök és a potenciális jövőbeli elnökjelöltek
A legnagyobb amerikai konzervatív politikai konferenciával foglalkozó sorozatunk harmadik, befejező részében azon politikusok felszólalásait vesszük górcső alá, akik az elkövetkező ciklus meghatározó szereplői lesznek. Konzervatív oldalról ők tudják majd formálni a közbeszédet, és végső soron, esélyük van arra, hogy akár republikánus elnökjelöltként szállhatnak ringbe 2024-ben. Senkit ne tévesszen meg az a könnyed stílus, amiben Ted Cruz beszélt – Texas állam szenátora az egyik legnépszerűbb politikus, aki azért élhet a humor fegyverével, mert mindenki tisztában van a tehetségével. Mike Pompeo, volt CIA igazgató és külügyminiszter hatalmas politikai tapasztalattal rendelkezik, és azon kevés politikus egyike, akit elfogadnak, tisztelnek a washingtoni kollégái és a konzervatív mozgalom aktivistái is. Természetesen felszólalt az USA 45. elnöke, Donald Trump is. Felszólalását hatalmas várakozás övezte, és az amerikai jobboldal már-már mitikus vezéralakja nem okozott csalódást. Beszéde amilyen lelkesítőleg hatott a CPAC közönségére, olyan felháborodást keltett a baloldalon: a YouTube már be is tiltotta a beszédet, és törölte az összes olyan videót, mely azt egészében tartalmazta. És ne felejtsük el: Donald Trump 2024-ben újra indulhat, ha akar.Az amerikai konzervatívok seregszemléje – CPAC 2021 – 2. rész – Harc a felsötétült progresszió és posztmodern ellen
A mai amerikai valóság megkerülhetetlen része az a kultúrkampf, amelyet a progresszív ideológiák képviselői vívnak az USA történelme, hagyományai, valamint az ország piacgazdaságon és képviseleti demokrácián alapuló társadalmi berendezkedése ellen. Sorozatunk második részében azt mutatjuk be, hogyan foglalkoztak eme jelenséggel a legnagyobb amerikai konzervatív konferencia felszólalói. A posztmodern világszemlélet lényege, hogy az egyén belső világa, „megélt tapasztalatai” elsőbbséget élveznek az objektív valósággal szemben, és amennyiben a társadalom, vagy a fizikai és biológiai realitás olyan korlátokat állít, amelyek gátolnák az egyén totális önmegvalósítását és vágyainak teljesülését, ezeket a korlátokat erőnek erejével le kell bontani. Így jutottak el oda, hogy a hagyományos családot szerintük fel kell számolni, mert a „patriarchális elnyomás eszköze”; a férfiak – ha női identitást öltenek magukra – indulhatnak női sportágakban; és amennyiben a Black Lives Matter „a társadalmi igazságosságért küzdő békés mozgalomnak” érzi magát, akkor a progresszív sajtó „jórészt békés tüntetésekről” számol be, akkor is, ha a csürhe tör-zúz, gyújtogat és fosztogat.Az amerikai konzervatívok seregszemléje – CPAC 2021 – 1. rész – Amerika az ellehetetlenítés kultúrája és a digitális cenzúra árnyékában
A floridai Orlandóban tartották az idei CPAC (Conservative Political Action Conference) rendezvényt. A neves konferencia 1974 óta minden évben pár napra egy eseményre invitálja Amerika és a világ konzervatív vezetőit, emellett megjelenési felületet biztosít több száz konzervatív szervezet és több tízezer aktivista részére, illetve a képernyőhöz vonz több millió nézőt. A konferencia fő témáját ezúttal a 2020-as elnökválasztás és annak politikai, társadalmi következményei adták. A konferencia idei mottója – „America Uncanceled” – jelzi a rendezvény fő konzervatív üzenetét és harcba hív az ellehetetlenítés kultúrája ellen.Viruló trumpizmus a Trump-éra után
Amerikában minden évben megrendezik a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC), ami az amerikai konzervatívok seregszemléje, afféle tengerentúli Tusványos. S bár Trump az elnökségért járó harcban vesztett, nimbusza nem kopott meg, a jobboldali szervezetek keresik egymással a közös munka lehetőségét. A konzervatív erők nemzetközi ébredése pedig újabb és újabb együttműködéseket hozhat Magyarország számára is. Erről beszélt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjúban.Vejkey Imre: A korlátok ellenére a konzervatívok jobban szeretik az embereket, mint a liberálisok
Vejkey Imrével, a KDNP országgyűlési képviselőjével beszélgettünk katolikus értékrendről, Jézust ábrázoló gúnyrajzról, és arról a mindent uralni akaró, globális-liberális támadásról, ami az egész világot, a keresztény-zsidó kultúrkört fenyegeti. A katolikus egyház és a protestáns egyházak, a zsidó hitközségek és a muszlim egyház, továbbá a Hit Gyülekezete is csatlakozott ahhoz a példátlan összefogáshoz, amely tiltakozik a keresztények kigúnyolása, megalázása ellen.Elhunyt Rush Limbaugh, az amerikai jobboldal megmondóembere
Hetvenéves korában elhunyt Rush Limbaugh, az amerikai jobboldal neves médiaszemélyisége. Limbaugh az 1990-es évek óta az Egyesült Államok konzervatív mozgalmának meghatározó hangja volt. Limbaugh felesége, Kathryn férje rádióműsorában jelentette be a szomorú hírt.Észre tudjuk venni a sötétségben kínálkozó fényt? – Karácsonyi beszélgetés Gellért atyával (PestiTV-videó)
A karácsony nemcsak egy hangulat, amely a családról, az ajándékozásról, találkozásról szól, hanem ezek mellett elsősorban Jézus Krisztus születésnapja; ezt a gyermeket kell elfogadnunk, hogy megvilágíthassa az életünket – mondta Kovács Ervin Gellért atya, premontrei szerzetes a vele készült karácsonyi beszélgetés során a Pesti TV-ben. Elmondta: nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy szidjuk a sötétséget, és közben nem vagyunk képesek egyetlen gyertyát sem meggyújtani. A negatívumok folytonos emlegetése minket is lehúz, az embernek inkább önmagán, a saját környezetén kell kezdenie a változtatást. A saját közvetlen környezetünket kell befolyásolnunk, nem a világot megváltani, mert azt Jézus már megtette.Nincs langyos átmenet: konzervatív valóság vagy liberális moralizálás
A legelszálltabb valóságkerülő balosok évek óta hangoztatják, hogy lényegében nincs kormányzás Magyarországon. Szabad persze utálni a miniszterelnököt, de azért a valósággal való kapcsolattartást nem érdemes teljes egészében elengedni a harag kedvéért. A kormányzás hiányát hangoztatóknak nincs más dolguk, mint megnézni, hány karakter hosszú esszében foglalta össze Orbán Viktor az előttünk álló másfél év teendőit, következetesen az elkövetkező évek-évtizedek céljai közé és a konzervatív eszméhez illesztve. A mondatok elolvasása viszont azoknak ajánlott, akiknek van véleményük a világról a saját életük problémáinak O1G alakú kivetítésén túl is. Orbán felvázolta a lemaradófélben lévő Európa fő világnézeti töréspontját, és világossá tette, hogy a konzervatívok ennek melyik oldalán kell, álljanak – ha a jövőben is létezni akarnak.Ajánljuk még

















