kopp mária intézet
Családbarát intézkedések sokaságával segíti a fiatalok gyermekvállalását az Orbán-kormány
A Gyurcsány-érában nem érte meg fiatalnak lenni, hiszen az egyetemisták gyermekvállalását ösztönző ellátásformákat 2006 után fokozatosan leépítették, majd megszűnt a tandíjmentesség, az egyetemi évekből pedig csak fél évet számíthattak be a gyedhez szükséges jogosultsági időbe. Az Orbán-kormány, miután visszarántotta az országot a gazdasági csőd széléről, nekilátott egy új Magyarország alapjainak lerakásához. Először bevezették a gyed extrát, amely lehetővé tette, hogy a kisgyermeket nevelők egyszerre dolgozzanak, tanulhassanak, és közben ne essenek el az állami támogatásoktól sem. A diplomás gyed kezdetben csak egy évre járt az egyetemistaként gyermeket vállaló anyáknak, 2018-tól bővült kétévesre, összege pedig 2021-ig csaknem másfélszeresére növekedett. Jövőre a huszonöt év alatti igénylőknek ez az ellátás is adómentessé válik.Folyamatosan nő a születésszám a családvédelmi akcióterv bejelentése óta
Folyamatosan növekedik a születésszám a családvédelmi akcióterv tavalyi bejelentése óta – mondta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke pénteken, az M1 aktuális csatornán.Folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv Magyarországon
Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában beszélt a család- és otthonteremtési támogatások eredményeiről, ahol kiemelte: 2015 óta folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv; idén szeptemberben is közel hat százalékkal több gyermek született, mint egy évvel ezelőtt.Rétvári Bence: A náci és a kommunista diktatúra is családellenes volt
A náci önkényuralmi rendszer és a kommunista diktatúra áldozatai ugyanolyan fájdalmakat szenvedtek el, és mindkét diktatúra családellenes volt – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára A XX. századi totalitárius diktatúrák családrombolása címmel rendezett szerdai konferencián a Kopp Mária intézetben.Dömötör Csaba: A kormány bővítette a családtámogatásokat a járvány alatt is
A kormány nemcsak megtartotta, hanem bővítette is a családtámogatásokat a koronavírus-járvány alatt – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Családszervezetek VIII. konferenciáján, pénteken, a budapesti Millennium Kávéházban.Megnőtt a gyermekvállalási kedv hazánkban
A családvédelmi akcióterv az elmúlt tíz év legösszetettebb, legbőkezűbb, legkiterjedtebb és legeredményesebb családpolitikai intézkedéscsomagja; népszerűségét mutatja, hogy egy év alatt 200 ezer család jutott támogatáshoz és jelentősen javultak a népesedési mutatók – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) a legfrissebb reprezentatív vizsgálata alapján.KINCS: Magyarországon apának lenni jó
Magyarországon jó apának lenni, hiszen az apaság pozitív hatással van a férfiak életminőségére, ezért is örvendetes, hogy nőtt a férfiak gyermekvállalási kedve – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szombaton az MTI-vel.KINCS: Tovább erősödik a családon belüli összetartás a járványhelyzetben
A járványügyi veszélyhelyzet okozta nehézségek még közelebb hozzák egymáshoz a családtagokat – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatásából, amelynek részleteit szerdán közölték az MTI-vel.A gyermekes családok jobban figyelnek a környezetvédelemre
A gyermekes családok jobban figyelnek a környezetvédelemre: 65,1 százalékuk aktívan elkötelezett a környezetvédelem iránt, míg a gyermektelen felnőttek esetében ez mindössze 41,6 százalék – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) az MTI-hez elküldött reprezentatív felméréséből, amelyet a Föld napján hoztak nyilvánosságra.Ajánljuk még