kormányzati támogatás
Ismét lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkársága 13. alkalommal hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írták: tavaly 54 pályázó nyerte el a családbarát munkahely címet. Idén a pályázat százmillió forint keretösszeggel jelent meg. A kiírásra kis-, közép- és nagyvállalatok, költségvetési szervek, valamint egyházi jogi személyek jelentkezhetnek június 30-ig. A pályázaton legfeljebb ötmillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető - ismertették.Milliókkal segítene a kormány, de a balosoknak ez sem kell – Polbeat Gyurákovics Andreával és Kovács Andrással
44 milliárd forint támogatást oszt szét a kormány 156, 10 ezer lakos feletti önkormányzat között – jelent meg hétfőn a rendelet a Magyar Közlönyben. A vidéki önkormányzatok mellett 17 budapesti kerület is részesül az egyenként több százmilliós támogatásban. Láng Zsolt kormánybiztos szerint a támogatásokat nem pártpreferencia alapján osztották szét, ám szembeötlő, hogy több kerület is kimaradt a pénzosztásból, köztük 5 DK-s, és a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros is. Ennek mindössze annyi az oka, hogy ezen önkormányzatok polgármesterei nem voltak hajlandóak egyenként leülni tárgyalni a támogatás összegéről, vagyis a dacolásuk miatt a kerületük lakói több százmillió forinttól esnek el. Az újabb baloldali hisztiről és a kormányzat újabb támogatásáról Gyurákovics Andreával, a Fidesz–KDNP ferencvárosi frakcióvezetőjével és Kovács Andrással, az Origo újságírójával beszélgetünk. Jöjjenek el az élő adás felvételére, a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőbe csütörtök este hétre, vagy kövessék a műsort ITT élőben, illetve a PS TV YouTube-csatornánkon!Pert indítanak a DK-s polgármesterek, mert kimaradtak a kormányzati támogatásból
Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását".GKI: mintegy 883 ezer lakás újulhat meg az év végéig
A háztartások 5,9 százaléka biztosan, 16,7 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben, amennyiben ezek a tervek mind megvalósulnak, akkor mintegy 883 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat 2022 végéig - derül ki a GKI és a Masterplast közös januári felméréséből.Kocsis Máté: Pikóék nagy kegyesen elfogadták végre a 2,1 milliárd forintos kormányzati támogatást a gyermektábor befejezésére
"Az önkormányzat nagy kegyesen elfogadta végre a 2,1 milliárd forintos kormányzati támogatást a gyermektábor befejezésére" - jelentette be Facebook-oldalán Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője, volt józsefvárosi polgármester felidézte, hogy Pikóék hogyan szerencsétlenkedtek el egy már korábban megítélt támogatást, hogyan nem fejezték be a beruházást, emiatt az önkormányzatnak vissza kellett utalnia a már kifizettet pénzt a kormánynak.Varga Mihály bejelentette: újabb öt egészségipari beruházás indulhat kormányzati támogatással
Újabb öt egészségipari beruházás valósulhat meg több mint 4,5 milliárd forint értékben, 3 milliárd forint kormányzati támogatással az Egészségipari Támogatási Programban (ETP) – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére
7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére a Közös agrárpolitika (Kap) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig - mondta Nagy István hétfőn az Agrárminisztériumban. Az agrárminiszter szerint a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidéki települések szempontjából történelmi jelentőségű döntés, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű nemzeti társfinanszírozást biztosítja nemzeti költségvetéséből az uniós vidékfejlesztési források mellé.Tízmilliárd forintos kormányzati támogatásból épülhet tovább a diósgyőri vár
Kiss János, a diósgyőri vár fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos közösségi oldalán tett közzé egy posztot csütörtök este, amelyben bejelentette, hogy 10 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a diósgyőri vár további fejlesztését.Beszállítói programmal támogatja a kormány az élelmiszeripari vállalkozásokat
Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a szaktárca YouTube-csatornáján kedden közvetített sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még