körmend
A DK és a meztelen valóság: nudista-naturista elnök Gyurcsányék körmendi jelöltje
"Az első „találkozás” után eszünkbe sem jutott volna textiles helyre menni. Megfogott bennünket a hely feelingje, az emberek viselkedése, a dolgozók hozzáállása, a természetesség. Mi szinte azonnal elfogadtuk a mezítelenséget, élveztük a napfényt, s vártuk a következő nyarat" - az idézet a balatonberényi naturisták baráti körének honlapján olvasható a bemutatkozó sorok között. Aki pedig lejegyezte, nem más, mint Balogh Tibor, a Demokratikus Koalíció Vas megyei elnökségi tagja, a baloldal körmendi országgyűlési képviselőjelöltje. Január óta, mert tudják, ez az a körzet, ahol már egyszer cserélt jelöltet Gyurcsány pártja. Megszólalt a jobbikos jelöltre buzdító volt DK-s - Egyéni érdekek és pozícióharc zúzza szét Gyurcsány pártját?
Sokáig senki sem tudta, ki az a Nagy Gábor, hiszen főként csak a Vas megyei kistelepülésen, Kondorfán és Körmend környékén ismerték a volt DK-s politikust, aki küzdött azért, amiben hitt. Aztán egy hete - talán meggondolatlanul - leírt egy mondatot a Facebookon, ami lavinát indított el. Ma már országszerte tudják a Nagy Gábor nevet hallva, hogy ő volt az, aki a nagy nyilvánosság előtt szembe mert fordulni a pártjával és arra buzdított, hogy a jobbikos jelöltet támogassák. A politikus a PestiSrácok.hu-nak többek között arról is beszélt, hogy nagy baj van a Vas megyei szervezetben, de abban bízik, a DK hamar megérti, hogy a belharcok sehova nem vezetnek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.