koronavírus
Matolcsy: Jó hír, ha már az IMF is úgy látja, hazánk Európa gazdasági élmezőnyébe tartozhat a járvány után
A geopolitikai térben is a sikeres válságkezelést véghezvivő országok megerősödnek, míg a tétovázó, látszatvitákat folytató régiók végérvényesen elsüllyedhetnek – jelentette ki Matolcsy György, a jegybank elnöke a Figyelőnek adott interjúban, aki hangsúlyozta, hogy Magyarország az elmúlt száz évben soha olyan felkészülten nem nézhetett szembe válságszituációval, mint jelenleg. Matolcsy György az IMF legújabb elemzését, amely szerint jövőre már újra az európai élmezőnybe tartozhat hazánk, úgy kommentálta: korábban komoly vitái voltak a kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal, ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben kedvező véleménnyel vannak Magyarországról. Felvidéki orvosvezető: Szlovákiában máshogy vezetik a statisztikát, azért tűnik kevesebbnek a koronavírus okozta elhalálozás
Ha hiteles képet akarunk kapni a koronavírus okozta halálozásokról, akkor nem szerencsés Magyarországot egy jóval kisebb országhoz, például Szlovákiához hasonlítani, hiszen evidens, hogy a kisebb területű, lélekszámú és népsűrűségű Szlovákiában kevesebb a halálos áldozat – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Viola Miklós, a gútai Medchir sebészeti klinika vezető orvosa és a Kis-Duna Nyugdíjas Otthon ügyvezető igazgatója. A felvidéki orvosvezető és szociális szakember portálunknak elmondta azt is, hogy az elhunytakról különböző statisztikákat vezethetnek a különböző államok. Van, ahol minden halálesetet a koronavírus számlájára írnak, míg Szlovákiában kifejezetten a tüdőgyulladás miatt távozókat veszik fel a járvány áldozatainak listájára. Viola Miklós szerint a magyarok és a szlovákok is jól kezelik a krízist. A szlovák példából egyébként a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzatnak lenne mit tanulni. A felvidéki Kis-Duna nyugdíjasotthonban például reggel és este is megvizsgálják a rájuk bízott időseket, ha indokolt, azonnal orvost hívnak; míg a Pesti úti idősotthonban végzett ellenőrzések során kiderült, a lakók nem kaptak megfelelő orvosi ellátást.