koronavírus
Az Óbudai Egyetemen egy magyar kutatócsoport olyan lélegeztetőgép fejlesztésén dolgozik, amellyel egyszerre akár több beteg is ellátható
Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában számolt be arról, hogy meglátogatta az Óbudai Egyetemet, ahol magyar kutatók egy olyan lélegeztetőgép fejlesztésén dolgoznak, amellyel egyszerre akár több beteg is ellátható.Operatív Törzs: sokkal több alkalommal lehet beteget a lélegeztetőgépről levenni, mint azt a korábban feltételezték (Visszanézhető!)
Figyelmünket továbbra is azokra a zárt közösségekre irányítjuk, ahol idősek vannak és krónikus megbetegedésben szenvednek -mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Hozzátette, az országban lévő 1035 ilyen intézményből mindössze 18-ban van jelen a koronavírus, de ezekben több a fertőzött. Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője közölte, mivel egyre kevesebb olyan magyar állampolgár van, aki haza akarna térni, ezért értelemszerűen egyre kevesebb hatósági házi karantént rendelnek el. A rendőröknek szombaton egy hétköznapi számnál többet kellett intézkedniük, azonban a múlt hétvégéhez képest már kevesebb dolguk volt. Vasárnap a koronavirus.gov.hu kormányzati információs portál közölte, 1916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, valamint elhunyt újabb 17 krónikus beteg. Ezzel 189 főre emelkedett az elhunytak száma, 250-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 784 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 61-en vannak lélegeztetőgépen.Európában 68 százalékkal csökkentek az idegenforgalmi költések márciusban
Európában mintegy 68 százalékkal, ezen belül Olaszországban 96 százalékkal estek az idegenforgalmi költések márciusban - áll a legnagyobb svájci bank, a UBS tanulmányában.A járvány terjesztésére kéri harcosait az Iszlám Állam
A járvány szándékos terjesztésére kéri harcosait az Iszlám Állam nevű terrorszervezet - mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.Szerbia enyhít az elővigyázatossági intézkedéseken, más országokban kitartanak a szigorú előírások mellett
Szerbia már keddtől fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány megelőzését célzó szigorú intézkedéseken, a nyugat-balkáni országok többsége azonban április végénél, május elején előbb nem szándékozik visszavonni a korlátozásokat.Az olasz GDP mintegy 5 százalékkal csökkenhetett az első negyedévben
Az olasz hazai össztermék (GDP) mintegy 5 százalékkal csökkenhetett az idei első negyedévben az előző negyedévvel összevetve - véli az olasz jegybank.Újra letesztelik a Pesti úti idősotthon lakóit
Vasárnap az országos tisztifőorvos utasítására megkezdődik a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon lakóinak második tesztelése is. Már csak olyan lakók vannak az intézményben, akiknek az első tesztje negatív volt, most második körben is ellenőrzik őket, nehogy újra kitörjön a járvány.1916 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 17 beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 17 krónikus beteg. Ezzel 189 főre emelkedett az elhunytak száma, 250-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 784 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 61-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára.Idei érettségi: elégedett a tervvel a Nemzeti Pedagóguskar
Az idei évben csak az írásbeli érettségit tartják meg és csak végzős diákok tehetnek záróvizsgát, eltekintve néhány kivételtől. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke úgy véli, hogy bár rendhagyó körülmények között vizsgáznak az idei érettségizők, de a jelenlegi helyzetben ez tűnik a legkevesebb érdeksérelemmel járó megoldásnak. Aki akar, vissza is léphet a megméretéstől. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a szaktárca nyitott az Országos Diáktanács azon javaslatára, hogy a vizsgán csak azokat a témaköröket kérjék számon, amelyeket a digitális oktatás bevezetése előtt elsajátítottak a tanulók.Ajánljuk még









