korrupció
Szaniszló Sándornak a vesztegetés jut eszébe a vagyonnyilatkozatát meghamisító momentumos képviselő ügyéről (Videó)
Az LMP országgyűlési képviselőjeként indult, a szocialisták kitartottja lett, végül a Momentum frakciójában kapott helyet. Ez a baloldali "megújuláshoz" vezető átalakulás, amelyen Kassai Dániel, XVIII. kerületi önkormányzati képviselő is keresztülment. A most éppen momentumos politikus bruttó 4 millió forintos megbízási szerződést fogadott el a hírhedt kispesti szocialistáktól, éppen akkor, amikor visszalépett Kunhalmi Ágnes javára a 2018-as országgyűlési választáson. Majd mindezt letagadta a vagyonnyilatkozatában. Az LMP ugyan kizárta a húzásért, a Momentum azonban keblére ölelte Kassait, aki mindent tagad, és perrel fenyegetőzik. A DK-s Szaniszló Sándornak azonban a vesztegetés jut eszébe az ügyről. Még akkor is, ha szerinte ilyen nem történt.Nocsak! – Az amerikai pénzügyminiszter azt mondta Zelenszkijnek, hogy a korrupció elleni harc jelenti Ukrajna jövőjének kulcsát
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok folyamatos támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, de egyúttal sürgette, hogy összpontosítson a korrupció elleni harcra és a kormányzás erősítésére. Yellen erről a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) marrákesi éves közgyűlésén Ukrajna javára megrendezett kerekasztal-tanácskozáson beszélt.Lakhelyelhagyási tilalom alatt a munkácsi polgármester: korrupciós földügyletbe bukhat bele az ukrán Baloga-klán
Kényszerintézkedést rendelt el a bíróság a munkácsi polgármesterrel szemben. Andrij Baloga a következő harminc napban csak a munkácsi városháza és az otthona között közlekedhet, miután korrupció gyanújával büntetőeljárás indult ellene a régi sporttelep jelentősen áron aluli eladása miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Bár a Baloga-klán érintettségében csempész bűncselekmények gyanújával vannak folyamatban nyomozások, eljárások, a munkácsi polgármester egy korrupciós földügyletbe bukhat bele. Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal, valamint az Ukrán Biztonsági Szolgálat ügynökei több helyszínen tartottak házkutatást kedden reggel, majd Andrij Balogát elszállították kihallgatásra. A város tulajdonát képező Avangard stadion háromhektáros területét a valós érték tizedéért adták el. Munkácsot az ügylet miatt a gyanú szerint 100 millió hrivnya, azaz több mint egymilliárd forint kár érhette. Érdekesség, hogy a vevő a területet húsz éve bérlő Mihajlo Lanyo, a Munkácsi Járási Tanács elnöke és két társának cége.Szlovákiában is gurultak az amerikai dollárok – A helyi nagykövet még Facebook-oldalakat is letiltatott
A szlovákiai választások előtt az egyik liberális lap megjelentetett egy interjút az ottani amerikai nagykövettel. Ebben Gautam A. Rana elismerte, hogy több millió dollárral kente meg az Amerika-barát politikusokat, valamint tiltatta le a neki nem tetszők közösségi oldalait.Korrupciógyanú miatt őrizetbe vették és kizárták a PSD-ből Dumitru Buzatut, a Vaslui megyei tanács elnökét
Vesztegetés elfogadásának gyanújával őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) szombaton Dumitru Buzatut, a Vaslui megyei tanács elnökét, volt parlamenti képviselőt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik legbefolyásosabb, minden vezetőváltást túlélt politikusát pénteken csúszópénz elfogadásán érték tetten: a feljelentőjétől átvett, 1 millió 250 ezer lej (97,3 millió forint) készpénzt tartalmazó táskát autója csomagtartójában találták meg az ügyészek. A DNA szerint Buzatu tízszázalékos részesedést követelt egy, a Vaslui megyei tanáccsal útjavításra szerződött kolozsvári cég vezetőjétől annak fejében, hogy az elvégzett munkálatokért járó pénzt az önkormányzat késedelem nélkül kifizesse a vállalkozónak.Kubatov Gábor a PS-nek: mélyrepülésben vagyunk, pedig Budapest egy kimagasló hely lehetne Európában
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és a Ferencváros elnöke részletes interjúban mesélt a PestiSrácok.hu-nak a Ferencváros háza táján történt izgalmas hetekről, a BL-kiesést követő időszakról, Máté Csaba impozáns teljesítményéről, és elmondta, hogy miért döntöttek mégis az edzőcseréről. Megtudhatjuk, hogy miért gondolja Kubatov Gábor, hogy Dejan Sztankovics személyisége áll legközelebb a Fradi karakteréhez, szóba kerül a klub jövője és természetesen politikai kérdésekben is megszólalt. Szóba kerül a budapesti rendezésű atlétikai világbajnokság sikere, a baloldal álságos viselkedése, akik bár minden létező módon és eszközzel támadták az eseményt, annak sikerét látva, vidáman pózoltak és maguknak tulajdonították az eredményt. Az interjúban a Fidesz pártigazgatója felhívja a figyelmet az önkormányzati választás fontosságára, a megfelelő jelöltek kiválasztására, és a korrupt brüsszeli vezetés hazánk elleni hadjáratáról is beszél, valamint Európa versenyképességének folyamatos csökkenéséről. Kubatov Gábor a nyugat-európai konzervatív médiumok hiányáról, a nyilvánosság fontosságáról is elmondja a véleményét, valamint arról , hogy hazánk sosem adhatja fel a harcot, bármilyen nyomást helyeznek is ránk.A korrupció indikátora? Ukrajnában és Oroszországban is nagy a kereslet az új prémium autókra
Azt már eddig is láthattuk, hogy a szankciók nem a várt reakciót váltották ki Oroszországban, ahol változatlanul tudnak dőzsölni az emberek, ezért az sem csoda, hogy a szép új autók iránt is nagy a kereslet változatlanul. Az azonban már érdekes, hogy a háború ellenére az ukrán politikusok és az új kasztnak számító hadkiegészítők is kapkodnak az új járművek után, amit aztán egymástól is lenyúlnak különböző indokokkal, ha éppen tehetik. A Nyugatról érkező pénzeket úgy tűnik tudják mire költeni az ukránok, csak kár, hogy nem erre kapták.Brüsszeli mozgolódások – Felerősödhetnek a szuverenista jobboldali erők a közelgő választáson
2024 közepén európai parlamenti választások lesznek, viszont a kampány már ezen a nyáron elkezdődött. Korrupció, káosz jellemezte az uniós politikát. Több baloldali, magas rangú képviselő keveredett botrányokba, ugyanakkor pont ők voltak azok, akik hevesen támadták Magyarországot.Egy vállalkozó jelentette fel állítólag az őrizetbe vett városi rendőrkapitányt
Sajtóhírek szerint őrizetbe vették Váczi Attila ezredest, a Győri Rendőrkapitányság vezetőjét. A történet mögött korrupciós ügy lehet. Felettesei korábban egyébként elismerték Váczi Attila kvalitásait és kiemelkedő munkáját.Ajánljuk még

















