közel-keleti kereszténység
Libanoni egyházfő: Magyarország a keresztény civilizáció megőrzését támogatja
A nemzetközi közösség, így Magyarország segítségét kérte a kereszténység gyökerét jelentő közel-keleti közösségek fennmaradásához Bechara Boutros Raï maronita pátriárka augusztusi budapesti látogatása alkalmával. A libanoni keresztény egyházi vezető ugyanakkor nagyra becsülte hazánk azon álláspontját, hogy az iraki és szíriai menekülteket a visszatérésben és a helybenmaradásban kell segíteni. Helyesnek nevezte továbbá, hogy Magyarország a keresztények támogatása révén segíti a közösségek, a keresztény civilizáció megőrzését. Ismert, a közel-keleti keresztény örökség megmentése érdekében ajánlott fel a magyar kormány nemrégiben jelentős pénzügyi támogatást. A pátriárka látogatása alkalmával bejelentették, egy újabb magyar program keretében családsegítő központ és szakképző tanműhely épül Libanonban, amely szintén a helybenmaradást ösztönzi majd.Magyar támogatásból mentik meg a Közel-Kelet keresztény örökségét
"Két év választja el Libanont attól, hogy harminchárom megújult, történelmi fontosságú templommal bővüljön az amúgy is gazdag keresztény zarándokhellyel rendelkező listája" - kommentálta a libanoni sajtó a hírt, amely szerint a magyar kormány támogatásának köszönhetően keresztény kegyhelyek újulhatnak meg a közel-keleti országban. A korábban a Közel-Kelet Svájcaként emlegetett országban mára közel kétmillió, zömében szíriai, iraki és palesztin menekült él. Magyarország segítségével most az országban élő keresztény kisebbség identitása is megerősödhet.Az üldözött közel-keleti keresztények javára adakozhat ma a katolikus templomokban
A Közel-Keleten élő keresztények javára gyűjtenek ma a katolikus templomokban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.„Magyarország a dicsőség földje” – Jordán köszönet dalban a magyarok kiállásáért az üldözött keresztények mellett (VIDEÓ!)
„Magyarország a dicsőség földje, Magyarország a nemzetek kincse” – erről énekel magyar nyelven előadott dalában Tomeh Jbara, aki nemrégiben a Jordániai Karitász katolikus szervezet képviseletében látogatott hazánkba William Shomali jordániai püspök társaságában, hogy beszámoljanak a Közel-Kelet keresztény közösségeinek helyzetéről. A dal szerzője elmondta, az ihletet számára a magyar kultúra gazdagsága, az ország szépsége adta, és az az együttérző szeretet, amivel a magyarok kiállnak az üldözött, szenvedő keresztények mellett.Jordániai püspök: Isteni rendelés a helyben maradás, a kitartás
Isteni hivatás a helyben maradás, a kitartás, hogy ott kell megmaradunk, ahol születtünk – nyilatkozta William Hanna Shomali jordániai püspök, aki az üldözött keresztények megsegítéséért életre hívott államtitkárság meghívására érkezett Budapestre. A püspök a jordániai keresztények helyzetét úgy jellemezte, hogy a nyugodt életet és a megbecsülést még a béke szigetének tartott országban is diszkriminatív, keresztényellenes rendelkezések árnyékolják. Rétvári Bence parlamenti államtitkár ugyanitt arról beszélt, ha Európa feladja önazonosságát, nem szabad meglepődni azon, hogy idegenek kezdenek dörömbölni a kapuján és később teljesen át akarják rendezni azt az otthont, amit Európának hívunk.A muszlim többségű ENSZ helyett a Hungary Helps segíti otthonukban az üldözött keresztényeket
"Belenyugvás van az ENSZ-ben, és nem azzal foglalkoznak, hogyan oldják meg a helyzetet, sokan vallják ugyanis, hogy úgyis klímaváltozás van, és nyugodjunk bele, hogy ez migrációs válságot is hoz" - ilyen hangulat uralkodik a világszervezetnél, miközben az üldözött keresztények - akik a nyugati liberális politikusok szerint egyszerűen nem is léteznek - arra várnak, hogy nemzetközi szinten is mondják ki végre, évek óta vallási alapú népirtás és üldözés zajlik világszerte. Miközben a keresztényellenesség Európában a diszkrimináció még elfogadható formájává "emelkedett", hazánk azon kevés országok egyike, amely a Hungary Helps programon keresztül a világ közvéleménye elé tárja az üldözött keresztények ügyét. Milyen esélyei vannak a válságrégiókban élőknek az újrakezdésre, ha ügyüket olyan ellenséges közeg méricskéli befogott orral, mint a gazdasági migránsok közül válogatni szándékozó Európai Unió bürokratái, vagy a jelentős muszlim tagsággal rendelkező, teszetosza ENSZ?Püspökséget alapítottak Magyarországon a kopt keresztények
Ha az összes templomot felgyújtják, az utcán fogunk imádkozni – ez a szemlélet jellemzi a közel-keleti ortodox kopt egyház híveit, akik szombaton magyarországi központú püspökséget alapítottak szombaton a kelet-európai hívek gyámolítására. Giovanni kopt püspök méltatta a kormány kiemelt figyelmét és erőfeszítéseit a közel-keleti keresztények megsegítésében, mint elmondta, a püspökség központját ennek elismerésekként helyezték éppen Magyarországra.Az Iszlám Állam szellemisége tovább él - A magyar küldöttség tapasztalatai Irakban (GALÉRIÁVAL)
Az Iszlám Állam rémuralma csak katonai értelemben szűnt meg, a szellemisége azonban tovább él - nyilatkozta portálunknak Azbej Tristan, iraki látogatásának tapasztalatairól. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott helyettes államtitkárság vezetője hozzátette, egy olyan közegben, ahol saját szomszédaik árulták el a keresztényeket az Iszlám Állam szélsőségeseinek, és még a menekülttáborokban is rettegniük kell, az együttélés soha nem tér vissza a rendes kerékvágásba. Azbej Tristan arról is beszélt, hogy a Hungary Helps program azért összpontosít kifejezetten a keresztény települések rendbetételére, mert ez az egyedüli lehetőség arra, hogy a keresztények a menekülttáborokból ne Európába és más nyugati országokba kényszerüljenek elindulni, hanem a szülőföldjükön maradhassanak.Lamborghinije árát az üldözött keresztényekre költi Ferenc pápa
Ferenc pápa elárverezteti ajándékba kapott Lamborghinijét, amelynek eladási árából az iraki keresztény lakosságnak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által lerombolt otthonai, templomai és középületei újjáépítését fogja támogatni. A luxussportkocsi gyártójának képviselői szerdán adták át a fehér színű, és arany-sárga részletekkel gazdagított Lamborghini Huracánt a katolikus egyházfőnek a vatikáni Szent Márta-ház, a pápa otthona előtt. Ferenc pápa azonnal megáldotta a járművet.Ajánljuk még