közlemény
Hiperszonikus Kinzsal rakéták Ukrajna felett - GEOrgPOLITIKA
Ukrajna hadiiparát támadta az orosz légierőAz ENSZ megint aggódik az afgán nők miatt, de érdemben úgysem fog semmit sem csinálni
Az ENSZ aggódik a nők sorozatos őrizetbe vétele miatt.Utcai ruhában, engedély nélkül rontott be több műtőbe Magyar és Kulja
A két provokátor politikusi státuszára hivatkozva védőöltözet nélkül, utcai ruhában rontott be több műtőbe is.A Magyar Nemzeti Médiaszövetség kiáll a balliberálisok által orosz propagandának titulált felvidéki lapok mellett
Mintegy varázsütésre órák alatt futott végig a baloldali-liberális médiarendszeren egy, a legnagyobb szlovákiai magyar – s nem mellesleg: konzervatív – sajtóorgánumokat oroszbarát propagandával vádoló „elemzés” - emlékeztet a Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményében.A DK "munkáról", meg érthetetlen módon "becsületről" ír a közleményében, de lehet, nem gondolják komolyan
Azért akarunk európai Magyarországot, hogy visszaadjuk a munka becsületét - írta a Demokratikus Koalíció (DK) május 1-je alkalmából kiadott közleményében hétfőn. A párt szerint a magyarok évek óta azzal szembesülnek a munka ünnepén, hogy az Orbán-kormány elvette a munka becsületét.Történelmi siker: még sohasem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma
A háború és a szankciós válság ellenére eddig sikeresen védtük meg a munkahelyeket mind a versenyszférában, mind a közszférában, azaz a gazdasági védvonal sikeresen óvja a teljes foglalkoztatottságot, már fél éve, azaz hat hónapja 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon, miközben 2022-ben soha nem látott szintre süllyedt a regisztrált álláskeresők száma - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter közleményében. Alábbiakban a teljes közleményt olvashatják.Itt a vége, Orbán Viktor: a "karakán" Fegyőr lemondásra szólította fel a magyar kormányt (Karantén-vlog)
Óriási hetet futott a magyarországi ellenzék – vélhetően magukat sem neveznék már magyarnak – hiszen Cseh Katka és apuci közel 5 milliárdos uniós pénzforrása, Fegyőr nevetséges lemondósdija és Dobrev elképesztő hazugsággyára is helyet kapott a toplistán a mai Karanténban. Természetesen Cseh Katalin vergődése volt a legérdekesebb, aki igen meglepő módon hazugságspirálba került, miután kiderült, hogy édesapja mellett ő is részese volt annak a céghálónak, amely közel 5 milliárd forintnyi uniós pénzt nyert meg furcsa körülmények között. Cseh a Pesti Riporter kérdésére is zavarosan hebegett-habogott, kipréselt szófoszlányait azonban pár órával később már meg is lehetett cáfolni. Ilyen az, amikor az uniós forrásokért aggódó, magát korrupcióellenesnek tartó politikus a saját csapdájában végzi, persze néhány milliárd forinttal gazdagabban. Dobrev Klára ehhez képest kiszámítható, hiszen minden szava hazugság és méreg, Gyurcsány felesége ugyanis arról beszélt, hogy Orbán Viktor semmilyen pénzt nem kap az uniótól, a magyar óvodásoknak pedig nincs mitől félni, hiszen a beteg drag queenek csak jót tesznek a néhány éves gyerekekkel az oviban. Fegyőr is megvillant a héten, aki szerint a magyar kormány beismerte, hogy lehallgatta a fél világot, igaz, vaskos hazugságát nem sikerült alátámasztani. A legkarakánabb magyar ellenzéki politikus itt tulajdonképpen abba is hagyta borzalmasan szánalmas mondanivalóját, de mi még megleptük a Karanténvlog nézőit a patinás Jobbik hatalmas közleményével, amelyet ugyncsak érdemes lesz megnézni. Tartsatok most is velünk!Indítványozták a Deák téri kettős emberölés gyanúsítottjai letartóztatásának meghosszabbítását (videóval!)
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a Deák téri kettős emberölés gyanúsítottja és társa letartóztatásának meghosszabbítását – erről adott ki közleményt Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Mint a közleményben fogalmaznak: a megalapozott gyanú szerint a két férfi részt vett abban a tavaly májusi, Deák téri verekedésben, amelyben az egyikük két személyt halálra késelt. A nyomozó hatóság a terhelteket a közelmúltban újabb bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította.Ajánljuk még