közmédia
Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa
Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, nyolcvannyolc esztendős volt – közölte hétfőn a család.Az Alkotmánybíróság nem adott igazat az MTVA-székházat ostromló baloldalnak
Az Alkotmánybíróság szerint is kiegyensúlyozottan tájékoztatott a közmédia, a testület ugyanis egyhangúlag elutasította az MSZP panaszát, amelyet a Kúria korábbi döntése ellen nyújtott be – írja a hirado.hu. Hozzáteszik: a legfőbb bírói testület már februárban megállapította, hogy kiegyensúlyozott volt az a beszélgetés az M1-en, amelynek a témája az ellenzéki képviselők MTVA-székházban történt akciója volt. Az Alkotmánybíróság most kimondta: a szerkesztői szabadság jegyében az ellentétes nézeteket a riporter vagy a műsorvezető is ismertetheti – számolt be az M1 esti Híradója.A közmédia emlékadásokkal búcsúzik Jankovics Marcelltől
Az életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze, rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész a Duna Televízió egyik alapító kurátora is volt, 2019-ben a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat vehette át. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotóra remekműveivel emlékeznek meg a közszolgálati csatornák.Karikó Katalin átvette a Közmédia Év Embere Díját
Bár már tavaly decemberben neki ítélték oda, de csak kedden tudta átvenni személyesen a Közmédia Év Embere Díjat Karikó Katalin Papp Dánieltől, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójától.Nyílt levélben fordult a közmédia vezetőihez Raffay Ernő a letiltott Trianon film ügyében
Raffay Ernő történész nyílt levélben fordult a közmédia vezetőségéhez az Erdély.ma hírportálon a múlt hét folyamán megjelent interjú kapcsán, amelyben Jelenczki István filmrendező számolt be arról, hogy Trianon filmjét egy fillérrel sem támogatta a magyar kulturális mecenatúra, később pedig a magánadományokból létrejött alkotás bemutatását letiltotta a közmédia. A levelet változtatások nélkül közöljük:Megválasztotta az év szavát a közmédia
Hagyományteremtő céllal, idén első ízben választotta meg a közmédia az Év Szavát, amelyről az MTVA felkérésére az anyanyelvi kultúra ápolására létrehozott Montágh Testület tagjai döntöttek. 2020-ban a pandémia idején egyik leggyakrabban használt szó, és ezzel az Év Szava az „egymás”, amely kifejezi, hogy mindannyian felelősek vagyunk magunk mellett másokért is – olvasható az MTVA szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.Jön a taxisblokád 2.0? – Újabb bolhacirkuszra készülnek Hadházyék
Szél Bernadett és Hadházy Ákos, a bukott, egykori LMP-társelnökök újabb közéleti bolhacirkusszal igyekeznek az ellenzéki láthatósági versenyben október 23-án, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter szellemi ámokfutásai között a felszínen maradni. A két képviselő autós demonstrációt hirdetett a közmédia elé a járványhelyzet miatti bölcs megfontoltságtól vezérelve. A korábban százezres gigamegmozdulásnak álmodott ellenzéki tüntetés-féleség most az éppen autómentesedő Budapesten egy autóstüntetéssé alakult át. Szél Bernadett facebookos bejelentéséből kitűnik, hogy azért nincs minden maradéktalanul rendben nemcsak a moslékkoalíció sűrűjében, de a peremvidéken sem.A matematika érettségi megoldásait is ismerteti a közmédia
A május 4-én kezdődő érettségi megoldásait három napon keresztül szaktanárok segítségével mutatja be a közmédia. Kedd délután a matematika érettségi helyes megoldásait ismertetik a köztelevízióban.Az M5 csatorna hétköznap oktatási tartalmakat közvetít a mai naptól
A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedésekkel összhangban, segítve az otthon tanuló diákok munkáját, a közmédia számos oktatási tartalmát - amíg a helyzet indokolja - az M5 kulturális csatorna napi műsorában sugározza - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vasárnap az MTI-vel.Ajánljuk még

















