köznevelési törvény
Nyugdíjas, de nem a frusztrált kollégákkal oldaná meg a pedagógushiányt a PSZ elnöke
Önellentmondásba keveredett a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, aki először arról beszélt a csütörtök délelőttre összehívott sajtótájékoztatón, hogy a nyugdíjas pedagógusok visszahívásával kellene rövid távon orvosolni a hazai szakemberhiányt. Pár gondolattal később már azt mondta, hogy milyen nagyfokú munkahelyi ártalomnak vannak kitéve a tanárok, mennyire kiégett a pedagógustársadalom. Ezért kérték a kormánytól a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét is. Rákérdeztünk, hogy akkor azokkal a nyugdíjas kollégákkal számolna, akik leharcoltak, és belefásultak a tanításba? Gallóné erre reagálva közölte, ő azokra gondolt, akik még bírják. Statisztikai adatot nem tudott mondani, de jelezte, ő ismer olyan 60 év fölötti kollégát, aki szívesen visszajönne tanítani, ha mellette megkapná a nyugdíját is. A PSZ-elnök kijelentette, a bicikli nem hogy nem állt meg, hanem menthetetlenül gurul a szakadék felé, ugyanakkor azt is mondta, a mostani helyzet a korábbi kormányok áldásos tevékenységének is köszönhető.