közös agrárpolitika
Kötelező ajánlások? – Agrárharc várható Brüsszelben
Október 19-e és 20-a között tárgyalja Luxemburgban a Mezőgazdasági és Halászati Tanács várhatóan az Európai Bizottság által kidolgozott Termőföldtől az asztalig stratégiát, amely a magyar álláspont szerint annak ellenére is több sebből vérzik, hogy várhatóan elfogadják. Az Agrárminisztérium előzetesen is különvéleményét fogalmazta meg, amelyeket a tárgyalásokon is képviselni fog. A portálunk által megszólaltatott szakértő szerint az Európai Bizottság az agrárpolitikai célkitűzések elérése érdekében úgy fogalmaz meg ajánlásokat, hogy azok részét képezik majd a tervek elfogadása során alkalmazott értékelési folyamatnak, tehát valahol közelező érvényűek. Ez a brüsszeli módszer ismerős lehet a jogállamiság tekintetében is, amely szintén kvázi ajánlások szintjén lebeg a tagállamok felett, Brüsszel azonban előszeretettel kéri számon a tagországokon, és próbálja azok érvényesülését a kifizetésekhez kötni.A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter
A mezőgazdaság akkor tud hatékonyan hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez, ha a gyakorlatban végrehajtható célokat határoznak meg - mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülése után.Nagy István: az Európai Bizottság felelőtlensége miatt elveszhetnek az uniós agrártámogatások
A tagállamok többsége és a társjogalkotó Európai Parlament számára is nyilvánvaló, hogy nincs reális esély az új Közös Agrárpolitika 2022-es elindulására. Az Európai Bizottság azonban a Zöld Megállapodásban előírt teljesíthetetlen környezet- és klímavédelmi célok mielőbbi gazdákra erőltetése miatt blokkolni akarja, hogy olyan szabályozás kerüljön elfogadásra, amely két év átmeneti időszak után csak 2023-ra irányozná elő az új Közös Agrárpolitika hatályba lépését - mondta el az MTI-nek Nagy István agrárminiszter.Agrárminisztérium: Az európai mezőgazdaság halálos ítélete lehet, ha az Európai Bizottság javaslatai alapján hajtják végre a Green Dealt
Megoldhatatlan feladat elé állítja a gazdákat az Európai Bizottság által bemutatott Termőföldtől az asztalig, valamint a Biodiverzitás stratégia, az abban foglaltak pedig nemcsak, hogy nem teremtenek lehetőséget a gazdáknak, de egyenesen az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegetik. Előzetes elemzések szerint a javasolt intézkedések az európai mezőgazdasági termelés 15 százalékos csökkenéséhez vezetnek majd – mondta Nagy István agrárminiszter.Elkezdődött a berlini Zöld Hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági vására
Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására. A magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. Nagy István elmondta: lengyel kezdeményezésre a Visegrádi Négyek, a balti államok, Finnország és Ausztria közös közép-európai nyilatkozatban határozzák meg az EU agrárpolitikájára vonatkozó elvárásaikat.Közösen sürgetik több uniós szabályozás átalakítását a V4-ek agrárkamarái
Több EU-szabályozás átalakítását, és a termelők számára kedvező uniós agrárpolitika fenntartását sürgették kedden záruló lengyelországi találkozójukon a visegrádi államok agrárkamarái – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az MTI-vel.Prágában tanácskoztak a visegrádi országok agrárminiszterei
A Közös Agrárpolitika jövőjének alakítása, valamint erdészeti kérdések voltak a főbb témák a Visegrádi Együttműködés agrárminisztereinek Bulgáriával, Horvátországgal, Szlovéniával és Romániával kibővített prágai találkozásán, amelyen az Európai Unió Tanácsának elnökségét adó Finnország is részt vett – közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.Nagy István: Közel kétszázezren tiltakoznak az ellen, hogy Brüsszel az agrárforrásokból támogassa a bevándorlókat
Csaknem 200 ezren írták alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) által indított petíciót, ezzel tiltakozásukat kifejezve az ellen, hogy Brüsszel az agrárforrásokból támogassa a bevándorlókat - ismertette Nagy István agrárminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.Nagy István a PS-nek: Az agrártámogatások a gazdáknak járnak, nem a migránsoknak
Amikor a kormány egyik kiemelt célja a vidéki megmaradás támogatása, a generációváltás ösztönzése a mezőgazdaságban, nagyon elhibázott brüsszeli üzenet, ha egy drasztikus forráselvonás keretében a migrációt kívánják támogatni az agráriumnak szánt uniós forrásokból - nyilatkozta portálunknak Nagy István agrárminiszter hétfői sajtótájékoztatóján. Mint hozzátette: a Közös Agrárpolitika (KAP) második pillére a vidékfejlesztési forrásokat határozza meg, ezen a területen 26 százalékos csökkentést irányoztak elő a brüsszeli bürokraták. Ismert, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az elmúlt héten indította el közös aláírásgyűjtését az uniós agrárforrások szintjének megőrzéséért.Ajánljuk még