közösségi közlekedés
A BKK szerint a nők nagyobb arányban használják a tömegközlekedési eszközöket – Elmesélem, én miért ültem vissza az autóba
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélélmény- és elemzési menedzsere (merthogy ilyen is van), nevezetesen Kimmer Diána megcsinálta az első – hiánypótló – gender alapú felmérést, amelyből kiderült, hogy a nők körében népszerűbb a tömegközlekedési eszközök használata és a gyaloglás, mint a férfiak körében, akik inkább az autót és a biciklit preferálják. A tanulmány szerzője úgy véli, ennek oka, hogy a férfiakat már gyerekkoruk óta ösztönzik a jogosítvány megszerzésére, ezért feléjük azzal a kommunikációval kell közelíteni, hogy nem ciki a troli, a busz és a villamos. Az én tapasztalatom viszont egészen más a BKK járataival kapcsolatban, ugyanis egy rövid próbálkozás után azért nyergeltem vissza az autóra, mert egyrészt komoly közegészségügyi problémákat tapasztaltam, továbbá a parkolóóra ketyegését még mindig jobbnak találom, mint a teljes pénztárcám meglovasítását, és bár már felnőttem, most sem szívlelem a szatírokat, dörgölőzőket, ahogyan a kábítószer hatása alatt hiányos öltözetben lévő utastársakat sem. A bicikli pedig a főváros utcáin – fogalmazzunk diplomatikusan – a nagyon bátrak sportja. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.