központi nyomozó főügyészség
Újabb tizenöt gyanúsított a röszkei pénzügyőrök vesztegetési ügyében
Újabb tizenöt embert gyanúsított meg a röszkei pénzügyőrök vesztegetési ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – közölte a PestiSrácok.hu-val Keresztes Imre főügyész. Az ügynek eddig negyvennyolc terheltje van, közülük tizenegyen jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak.Kövér László ismét átvilágíttatja Demeter Mártát
Demeter Mártát, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnökét az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági szempontból újra átvilágítja Kövér László házelnök kérésére – értesült a Magyar Idők. Az ellenzéki politikussal szemben a főügyészség is nyomozásba kezdhet, mivel nem nyilvános katonai adatokat fedett fel azért, hogy lejárassa a miniszterelnököt és annak családját.Ügyészségi nyomozás indulhat Demeter Márta ellen
Személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt tett feljelentést Demeter Márta ügyében a politikusok és más mentelmi joggal érintett személyek ellen eljáró Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) Tényi István – tudta meg a PestiSrácok.hu.Nem asszisztál a Sargentini-partizánok bohóckodásához az ügyészség
Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség az önmagukat hazaárulás miatt feljelentő európai parlamenti képviselők beadványát. A Keresztes Imre főügyész által aláírt közlemény szerint a képviselők a feljelentést arra alapozták, hogy szeptember 12-én megszavazták a Sargentini-jelentést, ezután a sajtóban megszólaló politikai közszereplők azt mondták, a jelentés támogatói lényegében hazaárulást követtek el, az önfeljelentők erre utalva kérték maguk ellen az eljárás megindítását.Medgyessyt még nem hallgatták ki Alstom-ügyben - több, mint százmillió vándorolt a volt kormányfő felesége számlájára
Több éve folyik a büntetőeljárás az Alstom korrupciógyanús ügyleteivel összefüggésben, a hatóságok még mindig nem hallgatták ki Medgyessy Péter volt kormányfőt, így továbbra sem tudni, hogy miként került a volt miniszterelnök feleségének bankszámlájára – egyebek mellett születésnapi ajándék címén – a francia cégóriástól származó több, mint százmillió forintnyi euró - írja a Magyar Idők.Okirat-hamisítás, hamis vád, a hatóságok félrevezetése: Ez volt az ellenzék kampányreceptje a tapolcai körzetben
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hamis vád bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt feljelentést tett a VIII. Kerületi Ügyészségen, miután kiderült, hogy az országgyűlési választás kampányában valaki, vagy valakik más adataival visszaélve tettek valótlan tartalmú feljelentést a fideszes jelölt, Fenyvesi Zoltán ellen. A történet még a jelöltté váláshoz szükséges aláírásgyűjtés idején kezdődött. Az ellenzéki sajtóban megjelent a hír, hogy a tapolcai körzetben közel ezer hamis támogatói aláírást adott le a Fidesz. A generált cirkuszt zászlajukra tűzték az ellenzéki pártok és jelöltek, élen a jobbikos Rig Lajossal. Heteken át zajlott a lejáratókampány, ám ez nem volt elég. Valaki újból feljelentette Fenyvesit, azt állítva, hogy rendőri és ügyészségi vezetőket próbált rávenni arra, ne nyomozzanak az aláírások ügyében. A bili akkor borult ki, amikor az állítólagos feljelentő visszajelzést kapott a hatóságoktól. A középkorú nő nem kicsit döbbent meg a hivatalos levél tartalmán, hiszen ő nem tett feljelentést, sőt, nem is ismerte személyesen Fenyvesi Zoltánt. Valaki, vagy valakik tehát aljas módon visszaéltek a nevével, személyes adataival, okiratot hamisítottak egy hazug lejáratókampány érdekében.A Központi Nyomozó Főügyészség 32 pénzügyőrt hallgatott ki gyanúsítottként
A Központi Nyomozó Főügyészség a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőröket hallgatott ki gyanúsítottként, többen őrizetben, illetve már előzetes letartóztatásban vannak.Tovább csúszik Simon Gábor pere
Tovább húzódik Simon Gábor, az MSZP volt alelnöke büntetőpere. Az elsőfokú ítélet átcsúszhat a jövő évre. Februárban volt legutóbb tárgyalás az ügyben, ám közben a bírónő megbetegedett. Ráadásul továbbra sem született meg törvényes keretek között az adóhiány becslése, amit a volt politikus a terhére rótt bűncselekményekkel okozott. A védelem vitatja a könyvvizsgálói szakvéleményt is.Fenyő-gyilkosság: Ihász Sándor lecserélné az ellene nyomozó főügyészt
Elfogultsági kérelmet és kizárási indítványt nyújtott be az ügyészségnek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész, akit a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A beadványban konkrétan megnevezték Keresztes Imrét, a KNYF vezetőjét, aki több éven át Ihász beosztottja volt.Ajánljuk még