központi statisztikai hivatal
A koronavírus-járvány miatt januárban lassult a termelés
Az év első hónapjában az ipari termelés volumene 6,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi értékhez képest. Az elmúlt időszakban bejelentett nagy volumenű beruházások azonban középtávon növelik a termelőkapacitásokat és a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései szintén tompítják a járvány negatív gazdasági hatásait – jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ipari termelésről péntek reggel kiadott első becslését kommentálva.Vukovich Gabriella lett az ENSZ statisztikai bizottságának alelnöke
Az ENSZ statisztikai bizottsága az idei, 52. ülésszakot megelőző tisztújítása során Vukovich Gabriella címzetes egyetemi tanárt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökét egyhangúlag a bizottság alelnökévé választotta – közölte a KSH kedden az MTI-vel.Varga Mihály: a gazdaság hamarabb magára talált, mint a 2008-as válságot követően
Varga Mihály Facebook-oldalán reagált a Központi Statisztikai Hivatal mai napon közzétett elemzésére, amelyben a magyar gazdaság tavalyi teljesítményét vizsgálták. A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az uniós átlagnál, és azzal, hogy a baloldali kormányok által alkalmazott megszorítások helyett az adócsökkentést és a munkahelyteremtést szorgalmazták, a gazdaság hamarabb magára talált, mint a 2008-as válságot követően.Pénzügyminisztérium: az uniós átlagnál jobban teljesített a magyar gazdaság
2020-ban a magyar gazdaság teljesítménye 5,1 százalékkal maradt el az előző évitől, amely jóval kedvezőbb az uniós országok mínusz 6,4 százalékos átlagánál. A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy a gazdaságvédelmi lépések eredményesek voltak, a magyar gazdaság ellenálló-képessége jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben – kommentálta a legfrissebb adatokat kedden a Pénzügyminisztérium (PM). A tárca várakozásai szerint második negyedévtől visszatér a dinamikus növekedés, és 2021-ben már négy-öt százalékkal bővülhet a gazdaság.KSH: 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly novemberben
Az ipari termelés volumene tavaly novemberben 3,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított kibocsátás, de az áprilisi mélyponthoz képest 63 százalékkal nőtt – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Inflációs, külkereskedelmi, államháztartási adatok érkeznek a jövő héten
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a fogyasztói árindex tavalyi és a külkereskedelmi forgalom tavaly novemberi adata, ezen kívül az államháztartás 2020 tizenkét havi előzetes adatait is közlik – írja az MTI.Elemzők szerint az ipar túl van a legnehezebb időszakon
A tavalyi negyedik negyedévben az ipar teljesítménye stabilizálódni látszik és fékezhette a GDP visszaesését, bár a decemberi leállások hatása még kérdéses – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a tavaly novemberi ipari termelésre vonatkozó pénteken megjelent első becslését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.Három és fél százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly novemberben
Tavaly novemberben három és fél százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a termelés. Az előző havitól 1,2 százalékkal elmaradt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, de az áprilisi mélyponthoz képest hatvanhárom százalékkal nőtt.Elemzők szerint a magyar ipar már kilábalt a járvány okozta válságból
Az ipari termelés kilábalt a járvány okozta válságból és a negyedik negyedévben az exporton keresztül is fékezheti a gazdasági növekedésnek a fogyasztás és a beruházások csökkenése által generált visszaesését – kommentálták a KSH előzetes adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.Ajánljuk még

















