Így balhéztak az ellenzéki képviselők az MTVA épületébenDezse Balázs Magyar ugar 2018 december 17. Ellenzéki képviselők balhéznak az MTVA épületében, mindenáron azt akarják elérni, hogy egyiküknek baja essen, de jól láthatóan rajtuk kívül ez senki másnak nem célja. A képviselők reggel óta parádéznak az egyik stúdió előtt, és követelik, hadd vehessék át a televízió szerkesztését és olvashassák be a követeléseiket. Erre idáig nem kaptak lehetőséget, ezért többen közülük nekirontottak a biztonsági őröknek, majd a fegyveresek brutalitására panaszkodtak, miközben Oscar-díjas színészi játékkal imitálnak testi sértést. Az épületben zajló eseményeket Ujhelyi István és a többi politikusmártír Facebookján élőben lehet figyelemmel kísérni.
Kunhalmi bolyhos fehér sapija lesz az ünnepi botránytünci jelképePPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 16. Kunhalmi Ágnes és forradalmi nőtársai szívesen csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy a rabszolgatörvény kamujával felheccelt tüntetők fehér sapikával és sállal fejezzék ki összetartozásukat és ellenállásukat Orbán Viktor kormánya, valamint a hideg ellen. A javaslat szerint, aki vasárnaptól fehér sálat és/vagy sapkát hord, az egyetért mindazzal, amit az ellenzék a Parlamentben, a felheccelt tömeg pedig az ünnepi fővárosban az elmúlt napokban elkövetett, vagy elkövetni fog.
Kunhalmi szerint nem volt puccskísérlet a Parlamentben, de az ellenállás minden formáját igénybe kell venniPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 15. Kunhalmi Ágnes az MSZP szombati sajtótájékoztatóján visszautasította, hogy az ellenzék puccskísérletet hajtott végre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ellenállás minden formáját igénybe kell vennie a tüntetőknek. Úgy fogalmazott, a könnygáz össze fogja kovácsolni az ellenzéket, az ellenzéki szavazókat és mindenkit, aki demokráciában szeretne élni.
Kunhalmi korábban még máshogy gondolta a munkához való jogotPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 14. Kunhalmi Ágnes nem mindig találja a megfelelő szavakat és gondolatokat, néha ellentmondásba kerül, ahogy most is ez történt a szocialista politikussal. Mi pedig nem értjük, hogy most mi Kunhalmi valódi álláspontja, ugyanis korábban azt olvashattuk tőle a Facebookon, hogy aki akar, az dolgozzon, a kormány pedig elveszi a lehetőséget a munka elől. Vajon tényleg mindig szélkakas módjára fordulnak a szocialisták? Mikor mondanak igazat?
Nem nyugszik a tajtékzó kisebbség, péntekre is tüntetést szerveztek – ÉLŐ helyszíni bejelentkezés a PS-en!PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 december 14. Péntekre sem nyugszik a tüntetéshullám, így mára is forradalmat ígért a Kossuth térre a dühödt kisebbség. A mai eseményre sztárfellépőket is ígértek, mint Kunhalmi "könnygázt még sosem nyeltem" Ágnes, Donáth "csak egy füstbombát tartottam" Anna, vagy Tordai "cöfcöfcöf" Bence. Az esemény szervezői arra buzdítanak, mutassa meg mindenki, mennyire elege van mindenből is! Nézze meg a PestiSrácok.hu hamarosan kezdődő élő bejelentkezését!
Nézzen lökdösődő Kunhalmit és vásári kofaként óbégató Bangónét! (Videó!)Pilhál Tamás Magyar ugar 2018 december 12. Csodálatos videót kaptunk az ellenzék mai agyhalálgyanús ámokfutásáról. Ezen két szocialista „képviselő”, Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó látható, amint hátulról próbálnak behatolni a Fidesz parlamenti padsoraiba, hogy erőszakkal elvegyék a mikrofont az ülést vezető Latorcai Jánostól. Kunhalmi lökdösődik, Bangóné kárál, mint egy kofa. Szenzációs jelenetek!
Kunhalmi: Orbánék összeroppantakPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 9. Kunhalmi Ágnes szerint a fideszes politikusok lenézik, illetve hülyének nézik a magyar népet. Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre közös sajtótájékoztatóján úgy értékeltek, a tegnapi tüntetés megmutatta, mégis van munkásvédelem Magyarországon. A szoci választmányi elnök lelkesen köszönetet mondott a résztvevőknek, ugyanakkor megjegyezte, a jobboldali média elhallgatta, hogy tegnap tízezren voltak az utcán.
A bíróság szerint kimondható: Kunhalmin keresztül pénzelte az MSZP-t Czeglédy CsabaPilhál Tamás Magyar ugar 2018 november 28. Felsült Kunhalmi Ágnes. A szocialista politikus rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette föl Budai Gyulát, amiért a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – márciusban azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint azonban Budai nem követett el bűncselekményt. Ezek szerint mostantól bárki kijelentheti: a súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csaba pénzelte 2014-ben az MSZP kampányát Kunhalmi Ágnesen keresztül.
Kunhalmi szerint élhetetlen Budapest, de Karácsonyra és Horváth Csabára is szívesen bízná a főváros irányításátPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 15. Személyes élményét megosztva üzent a jövő főpolgármester-jelöltjeinek Kunhalmi Ágnes. A szocialista képviselő nem először fogalmaz plasztikusan: ezúttal megtudtuk, hogy már másodszor jött vele szembe egy patkány Budapest utcáin - írja a hvg.hu.
Fideszesek bestiális kivégzéseire buzdítanak a tiszás csoportokban Forró drót augusztus 22. A hazaárulózás a legkisebb probléma Magyar Péter követőinél.
Orseolo Péter hirtelen és váratlanul Magyar (sic!) lett, avagy feltört a 444 lázálma Forró drót augusztus 21. A hitelét vesztett 444 erőlködött egyett a tűzijáték kerettörténetében felbukkanó nemzetáruló Orseolo Péterről, aki náluk hirtelen Magyar lett.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.