lemondás
Új céges telefont akart, emiatt kamuzott a rendőrségnek, ezért most lemond egy brit miniszter
Lemondott pénteken Louise Haigh brit közlekedési miniszter, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt félrevezette a rendőrséget egy utcai rablás ügyében, és az ügyből bírósági eljárás lett. A Sky News kereskedelmi hírtelevízió feltáró riportja szerint a 35 éves Haigh még 2013-ban bejelentette a rendőrségen, hogy kirabolták, és a bűncselekmény során ellopták céges mobiltelefonját is.Gyöngyösi lehúzhatja a listájáról Pressmant – Távozik az amerikai nagykövet
A torok összeszorul, a szív görcsbe rándul, mikor ilyen szomorú híreket hallunk, de mégis, búcsút kell vennünk David Pressmantől. Az amerikai nagykövet ugyanis beadta a lemondását, szomorú dolog ez lazacozni vágyó balos politikusok és influenszerek számára, különösen talán Gyöngyösi Márton keseredhetett el, aki ha ismét származás szerint listázna Magyaroszágon tevékenykedő politikusokat, most már nem mehet széder-estre neveket gyűjteni.Vucic hajlandó lemondani az újvidéki tragédia miatt, ha a nép úgy dönt
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök felajánlotta lemondását arra az esetre, ha a parlament kiírna erről egy nem ügydöntő népszavazást, és a szavazópolgárok több mint fele egyetértene ezzel.A püspöki konferencia elfogadta Tóth Tamásnak, a testület titkárának lemondását
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elfogadta Tóth Tamásnak, a testület titkárának lemondását - olvasható a testület MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.Távozik a politikából Gyöngyösi Márton, de nem tervez bosszút a Jobbik ellen
Búcsúzom. A párttól és belátható időre a magyar belpolitikától és közélettől egyaránt. Sebeket nem adok, vissza nem lövök, a jövőbeni egzisztenciámat elődeimtől eltérően nem a volt közösségem bírálására vagy „megszakértésére” fogom alapozni -írja a Jobbik egykori elnöke Gyöngyösi Márton a közösségi oldalán.Politikai jellege miatt lemondták Frank Füredi könyvbemutatóját Brüsszelben
Ismét komoly sérelem érte a szólásszabadságot a belga fővárosban, miután a rendezvénynek helyszínt adó brüsszeli könyvesbolt lemondta Frank Füredi professzor legújabb, The War Against the Past című könyvének bemutatóját – adta közleménybe a Mathias Corvinus Collegium (MCC).Lemond a cseh külügyminiszter, ha a Kalózpárt távozik a kormányból
Lemond tisztségéről Jan Lipavsky cseh külügyminiszter, ha pártja, a Kalózpárt ügy dönt, hogy kilép a kormánykoalícióból.Ajánljuk még

















