lengyelország
Az Alapjogokért Központ szerint most van veszélyben a jogállam Lengyelországban
Az Alapjogokért Központ szerint most van veszélyben a jogállam Lengyelországban, az intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében foglalta össze a Donald Tusk vezette balliberális kormány tíz "legdurvább jogsértését".Igaza többeknek volt, többeknek lesz, de csak keveseknek van
Ha Orbán mondja és csinálja, az szívtelenség, a tolerancia hiánya, sőt hibrid rezsimdiktatúra, de ha Tusk mondja és csinálja, az megoldás, előrelátás, européerség. Megszoktuk már, hogy amíg a magyar kormány a jelen időben él, mindig felhívja a figyelmet az aktuális problémákra, viselve ennek brüsszeli ódiumát, az Európai Unió sokáig magára húzza a bajt, a többi tagállam sunyin lapít, ócska hazudozásokkal próbálnak kibújni alóla, és csak jóval később kezdik pontosan azt csinálni, amit Orbán Viktor javasolt elejétől fogva. Azt viszont még sosem hallottuk, hogy „Kedves Viktor, pontosan úgy lett, ahogy mondtad, és pontosan azt kell csinálnunk, amit mondtál, ne haragudj, amiért éveken át türhő módon öntöttük rád a gyűlöletet!”. A magyar miniszterelnöknek tehát sokszor volt már igaza, amit mindig megelőzött az „igaza lesz” állapot, most viszont történt még valami, ami annyira átlátszó, hogy nehéz letagadni: igaza van.A lengyelek történelmük legnagyobb devizahitel felvételére készülnek
Idén már kétszer is végrehajtottak jelentős kötvényeladást a lengyelek, ez azonban nem elég, a varsói vezetés újabb lépésre készül: történetük legnagyobb devizahitel-felvételére.Donald Trump hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot
Hazugságnak nevezte Donald Trump a TV Republika lengyel konzervatív hírtévének adott, hétfőn sugárzott interjújában a választási riválisa, Kamala Harris amerikai alelnöknek azon állítását, miszerint a republikánus elnökjelölt orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot.Már a Tusk-diktatúra is besegít az ukrán önkéntesek toborzásába
Megkezdődött a Lengyelország területén élő ukrán állampolgárok toborzása az önkéntes ukrán légióba – közölte pénteki varsói sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.A lengyel kormányfő arra kérte honfitársait, ne essenek pánikba a német katonák láttán
Donald Tusk lengyel miniszterelnök arra kérte honfitársait, hogy ne essenek pánikba, ha német katonák lengyel területre lépnek, mivel ők az árvízvédelemben fognak segíteni - idézte a kormányfőnek a válságstáb ülésén tett nyilatkozatát csütörtökön a Polsat lengyel tévécsatorna.A lengyel miniszterelnök bezáratja a Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézetet
Donald Tusk lengyel miniszterelnök döntésére felszámolják a varsói Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézetet – jelentette kedden a Rzeczpospolita lengyel napilap.Ajánljuk még

















