lengyelország
Káosz a Tusk-féle bírói szegregációs javaslat után – még a lengyel kormánypárti liberálisok is támadják a tervezett intézkedést
Akkora belpolitikai káosszal nézhet most szembe Donald Tusk, mint még eddig soha. Az Adam Bodnar fémjelezte rendelettervezetét – amely lényegében kiiktatná a 2018-ban, vagyis még a Morawiecki-kormány alatt kinevezett "neo-bírákat" a bíróságokról – még a liberális szervezetek és a Tusk-párti bírók, jogászok is hevesen támadják. Még azok sem elégedettek a javaslattal, akik egyébként üdvözölnék a "neo-bírák" kipaterolását, mert hatalmas lyuk tátongana a kisebb vidéki bíróságokban. A tisztogatásról szóló javaslat alkotmányellenes – és ezt nemcsak mi mondjuk!Teljes a zűrzavar: szegregálnák Tuskék a Morawiecki által kinevezett bírókat – Ez még a Velencei Bizottságnak sem tetszik
Ha azt mondjuk, hogy a lengyel igazságszolgáltatás működése teljes káoszba fulladt, nemhogy nem túlzunk, még enyhe kifejezést is használtunk a helyzet leírására. A Donald Tusk-féle kabinet ugyanis mindent megtesz azért, hogy kiiktassa a Morawiecki-kormány igazságügyi reformja után kinevezett lengyel bírókat, akiket gúnyosan „neo-bíráknak” neveztek el. A nyilvánvalóan demokráciaellenes intézkedést azonban árnyalja és bonyolítja, hogy Morawieckiék kapkodva hozták meg a több lépcsőből álló igazságügyi reformot, a „neo-bírák” nagy részét pedig még a konzervatívok is úgy jellemezték, hogy szakmaiatlan döntéseket hoztak ítéleteik során. De egy biztos: Adam Bodnar-ék nem először tartanak tisztogatásokat a bíróságoknál, és már az Európa Tanácshoz tartozó Velencei Bizottság is elfogadhatatlannak nevezte az intézkedéseket.Rommá veri Kína az AI-világot, az amerikai cégek értékei bezuhantak egyetlen nap alatt – De hogyan érte ezt el a DeepSeek?
Szinte meg sem jelent az alkalmazásletöltő áruházakban egy kínai cég, a DeepSeek legújabb fejlesztése, máris rommá veri az amerikai AI-piacot. Mindezt úgy sikerült, hogy az amerikai embargó új, költséghatékonyabb fejlesztésre sarkallta a kínai vezetést és a tudósokat. Az eredmény miatt az egyik legjelentősebb chipgyártó cég, a Nvidia egy nap alatt több mint ötszázmilliárd dollárt vesztett értékéből, és számos amerikai cég megsemmisült a tőzsdén. A kínai fejlesztés egyben megadta Lengyelországnak az egyetlen esélyt arra, hogy gazdasági és katonai létét is megmentse.Mindent egy lapra tett fel, de vesztett Donald Tusk – Mi lesz Lengyelország életmentő chipgyártásával az amerikai embargó után?
Óriásit bukott Lengyelország azzal, hogy vele szemben még Donald Trump sem változtatta meg a chipgyártással és felvásárlással kapcsolatos embargót, amit még Joe Biden hozott meg elnöki ciklusának utolsó hetében. A chip ugyanis nemcsak gazdaságilag elengedhetetlen egy magát komolyan vevő államnak, hanem a modern haditechnikának is az alapvető feltétele. A két éve még az Intel- és Stellantis-projektekről álmodozó, végül gyakorlatilag mindent elvesztő Tusk-kormány hiába tett rengeteg gesztust az Egyesült Államok felé, akkorát esett, hogy magával ránthatja országának gazdaságát is.Hoppá, hoppá: nem elégedettek Brüsszelben Donald Tuskék korrupció elleni "küzdelmével"
Az Európa Tanács szerdán közzétette jelentésében "összességében elégtelennek" ítélte Lengyelország erőfeszítéseit a korrupció elleni küzdelemben, és felszólította az országot, hogy nyújtson jobb teljesítményt ezen a területen.Megbénult Tusk Lengyelországa – Tíz órás késésekkel is számolhatnak a vonattal utazni vágyók
Miközben itthon a MÁV áll a vonattal utazók célkeresztjében a szerda reggeli késések miatt, nem urai a helyzetnek Donald Tusk-ék sem a havazás miatt. Nem kizárt, hogy tíz órát is késnek majd a vonatok, de valahol úgy oldották meg a pontosságot, hogy más vonalakon egyszerűen nem indítottak szerelvényeket. És mit tett eközben a Donald Tusk vezette szivárványkoalíció? Néhány régiónak elküldte a riasztást, azt is későn.Szijjártó Péter: a lengyel-magyar barátság túléli a lengyel külügyminiszter áskálódását
"A lengyel-magyar testvériség túl fogja élni Európa egyik legháborúpártibb Soros-ügynökének minden áskálódását" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Mandiner megkeresésére.Tusk már dörzsöli a tenyerét - A lengyel uniós elnökség első hónapjában rögtön terítéken lesz a magyar jogállamiság témája
Január 28-án a magyar jogállamiságról is szó lesz az Általános Ügyek Tanácsában - értesült az Euronews lengyel elnökségi forrásból. A téma napirendre vételéről csütörtökön döntöttek a tagállamok EU-hoz akkreditált nagykövetei.Orbán Balázs: A baloldal újabb koncepciós pert indít politikai ellenfelei ellen
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója X-bejegyzésben vágott vissza a Tusk-kabinet tagjainak azon kijelentésére, hogy sem a varsói magyar nagykövetet, sem Orbán Viktort nem látták volna szívesen a lengyel soros uniós elnökség január 3-i megnyitó ünnepségén.Ajánljuk még
















