libe bizottság
Tibor Fischer: Morawiecki és Orbán sokat kockáztatott a szabadságért – nem csoda, hogy nem szeretik, ha kioktatják őket a demokráciáról
„Érhető, hogy az olyan politikusok, mint Mateusz Morawiecki vagy Orbán Viktor miért nem szívlelik, ha önelégült svéd vagy luxemburgi európai parlamenti képviselők leckéztetik őket demokráciából, mert miközben Brüsszel előszeretettel oktatja ki ezt a két országot, szemet huny a német vagy francia visszaélések felett” – írta Tibor Fischer brit író, publicista a The Telegraphban megjelent véleménycikkében. A szerzőt a hivatalos brüsszelitől gyökeresen eltérő álláspontja és az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága, a LIBE októberben hazánkban járt tagjaival, köztük Donáth Anna ellenzéki politikussal folytatott beszélgetés inspirálta véleménynyilvánításra – számol be a hirado.hu.Európába irányuló migrációs útvonalak létrehozását sürgeti Donáth Anna és Gyurcsányné
A LIBE-bizottság – amely Donáth Annát is soraiban tudja, Dobrev Klára pedig póttagja – mai ülésén felkérte az Európai Bizottságot, hogy az hozzon létre Európába irányuló legális migrációs útvonalakat – derül ki Kovács Zoltán Facebook-bejegyzéséből, amelyben az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy Ylva Johansson szerint a migrációt jobban kell menedzselni, mert Európának szüksége van a bevándorlókra.Az igazság a LIBE koholt vádjaival kapcsolatban, avagy Virág elvtárs ismét feltűnt Budapesten
Csak egy hete hagyták el Magyarországot a hazánkat vizsgáló – és a baloldal kampánycéljait szolgáló – LIBE-delegáció tagjai, máris csodás hazugságokat terjesztenek a Kárpát-medencében székelő totális diktatúráról. A küldöttséget vezető Gwendoline Delbos-Corfield száját vajmi kevés igaz szó hagyta el az országunkban uralkodó állapotokat illetően, ezeket vesszük most górcső alá, és cáfoljuk meg pontról pontra.A Századvég szerint a LIBE-bizottság látogatásának célja, hogy hatalomra segítse a brüsszeli érdekeket kiszolgáló baloldalt
A LIBE-bizottság magyarországi tartózkodásának valódi célja volt, hogy beavatkozzanak a 22-es országgyűlési választásokba és különböző eszközökkel hatalomra segítsék a brüsszeli érdekeket kiszolgáló baloldalt – áll a Századvég Alapítvány elemzésében. Állítják, nem véletlen, hogy a delegáció éppen most, fél évvel a választások előtt jött el vizsgálódni, hogy milyen is hazánkban a jogállamiság helyzete. Ittlétük alatt ráadásul több baloldali politikussal és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott szervezet vezetőivel is találkoztak.Sargentini klónja szemrebbenés nélkül hazudozik a LIBE magyarországi turnéjáról
Az Európai Parlament LIBE-delegációjának szélsőbaloldali vezetője, Gwendoline Delbos-Corfield (Judith Sargentini „utóda”) újabb nyilatkozatban támadja Magyarországot, valótlanul azt állítva, hogy a delegáció itteni megbeszélésein fel se merült a gender- és migrációs téma – világítottak rá az Alapjogokért Központ elemzői a közösségi oldalukon közölt bejegyzésben.A LIBE jött, látott és elmondta, hogy nem volt tisztességes a jövő évi választás
Óvatosnak kell lenniük a brüsszeli lottószámhúzóknak, ugyanis komoly fenyegetés leselkedik rájuk a LIBE magyarországi vizsgálóbizottságának liberális tagjainak személyében. A bizottság tagjai csupán három napig tartózkodtak Budapesten, de már előre megszakértették, hogy a jövőre tartandó választások nem lesznek "valóban tisztességesek", kivéve persze, ha valamilyen csoda folytán a baloldal nyer, mert akkor mégis.Zavar az erőben – A LIBE-bizottság szerint van is, meg nincs is jogállamiság Magyarországon
Egymásnak ellentmondva ítélték meg a magyar jogállamiságot az EP LIBE-küldöttségének tagjai – derült ki a háromnapos magyarországi, a jogállamisággal kapcsolatos tényfeltáró látogatásuk után tartott sajtótájékoztatón: az egyik vélemény szerint például az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban aggályok merültek fel, egy másik álláspont szerint azonban Magyarországon jogállamiság van.Országgyűlés – A Fidesz szerint az ellenzék a LIBE-bizottság oldalára állt
Nem esett nehezére az ellenzéknek, hogy a múlt héten Magyarországon „vizsgálódó” LIBE-bizottság oldalára álljon. Mint ismert, a brüsszeli társulat Varga Judit igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint egy előre megírt ítélettel érkezett Magyarországra. A tárcavezető akkor felhívta a figyelmet, hogy ne legyenek illúzióink, hiszen Brüsszelben is megkezdődött a magyar országgyűlési választási kampány, amiben az ellenzéknek segítenének. Orbán Balázs szerint a kommunisták egy dologban mindig is jók voltak, a leszalámizásban; az előválasztáson is leszalámizták a többi ellenzéki pártot. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egyértelművé tette: a polgári oldalon nem hagyják, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja visszatérjen a hatalomba, mindent megtesznek ennek megakadályozásáért. Dunai Mónika fideszes képviselő a LIBE-bizottság látogatását úgy értékelte: azért jöttek, hogy a baloldal mellett kampányoljanak, és Magyarországot nyomás alá helyezzék, amiért nem hajlandó elfogadni az LMBTQ-propagandát és a migránsok betelepítését.Trombitás Kristóf: a LIBE-bizottság nehezményezi, hogy a magyar kormány nem veregeti a vállukat (Videó)
Jobbára továbbra is fennállnak a Magyarországgal szemben 2018-ban megfogalmazott aggályok – jelentette ki az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottsága Magyarországra küldött tényfeltáró delegációjának vezetője a szervezet pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Erre a kijelentésre reagált Trombitás Kristóf Facebook-oldalán.Ajánljuk még